Irodalmi Szemle, 1961

1961/3 - NYELVMŰVELÉS - Käfer István: Szóképek, főként a megszemélyesítések Rácz Olivér költői nyelvében

Harmadik példánk a színhatás és a nominális stílus rokonságát impresszionista költői eszköz voltát is kifejezően mutatja.

7. Végső összegzésül nem lesz haszontalan, ha egy-két pontból összehasonlítjuk Ozsvald és Rácz költészetét. Abban megegyezhetünk, hogy mindketten a műitat ábrázolják köteteikben. Rácz múltábrázolása, élmény költői kifejezése azonban nem a fiatal költő szemével való visszapillantás és a gyermekkori élmények felelevenítése, ezért a múlt hangulatai, élményei összetettebbek és árnyaltabak, mint Ozsvaldnál.

Mindkettőjük költészetére jellemző, hogy a jelennel csak egy-egy versük foglalkozik. Rácz Olivér kötetében éppen az utolsó kettő, melyekkel azt akarja bizonyítani a kötet szerkesztésekor, hogy

Holnap majd tárnák vérpiros fényét ünnepli rímed s rostok hevét, kohászok harcát, szíve verését: a munka, a munka új ütemét.

(Indulj el, versem, 115.)

Ez a költemény azonban még nem bizonyítja a jelennel való foglalkozását és az egész kötet figyelembe véve kissé erőszakolt záróversnek hat. A jelen ábrázolása nem sikerült sem Ozsvaldnak, sem Rácznak.

Turczel Lajos Líránk helyzete és perspektívái című tanulmányában (írások mérlegén, 104-5 old.) a következőket írja Rácz Olivérről és Tóth Tiborról: „..az ő kötetjeiknél... sokkal nagyobb örömet jelentene számomra például Tózsér Árpád bemutatkozó kötete. Miért ? .. Rácz Olivér és Tóth Tibor... verseskönyveit úgy várom, mint két irodalmi műveltséggel telített sokoldalú irodalmárnak új területre való kirándulásait... Tóth Tiborék, Rácz Olivé- rék a mi Sainte Beuve-jeink és Ignotusaink, akik... a jelennek, a mának bizonyságai..."

Ugyanebben a tanulmányában a hazai magyar líráról a következőképp vélekedik: „Ez a líra teljesen új gyökérzetü... kivétel nélkül új emberek, kezdők szólaltatták meg.“ (108. old. Ezek közé tartozik Ozsvald, hozzájuk tartozását mutatják versei, mutatja nyelve, amely nincs ügy átszőve az Ady utáni nemzedék stíluselemeivel. Rácz Olivért többekkel egy- gyütt „kései hajtásoknak" nevezi Turczel, olyanoknak, „akiknek széles irodalmi érdeklődése a lírára is kiterjedt.“ Ez a „kései hajtás“ — meghatározás akkor nyer részletesebben megfogalmazott tartalmat, ha most hozzátesszük mindazt, amit nyelvéről megállapítottunk.

Bár Ozsvald és Rácz költészete más-más gyökerekből táplálkozik és a nyelvi kifejezés- mód tekintetében lényegesen különbözik, alapjában egymás mellé helyezhetők: a múltat mindkettő, a jelent egyik sem tudta még a múlthoz hasonlóan megragadni. Múltábrázolásuk nyelvi kifejezésének lenyeges különbsége hosszabb fejtegetést kívánna, bár a bemutatott anyagból nyilvánvaló. Ozsvald a falué, Rácz a város embere. Múltábrázolása és költői szemléletmódja, ha nem is olyan politikus és harcos, mint Ráczé, feltétlenül egészségesebb, egyszerűbb és közelebb van a valósághoz, mint Rácz sokszor dekadens elemeket mutató szemléletmódja. Hiába „kirándulás“ a költészetbe Rácz Olivér verskötete, szüksége van rá irodalmunknak. Addig, amí^ az „új hajtásí‘ nyelvben és mondanivalóban, azaz tartalomban és formában nem tud jobbat és újabbat mondani, addig örömmel üdvözölnénk egy további Rácz-kötet is; olyan verseket, amelyek nem „holnap“, hanem ma tükröznék a mát. Olyan verseket, amelyeknek nyelvi a- nyagát mai témák, hangulatok leírásához használná a költő, hiszen képanyaga — mint Ozsvald hasonlatai is — szürkévé válnak a téma egysíkú volta miatt.

Mindnyájan tudjuk, hogy bárkinek joga van tetszés szerinti verset írni, s dalolhat akár örökké saját szívéről, de mihelyt a nyilvánosság igényével lép fel, megköveteljük tőle, hogy általánosabb érvényű költeményekkel tegye, s többé ne csak azt dalolja, amit magánemberként érez, hanem azt is, amit mindenkinek éreznie kell.

NERUDA