Irodalmi Szemle, 1961

1961/3 - NYELVMŰVELÉS - Käfer István: Szóképek, főként a megszemélyesítések Rácz Olivér költői nyelvében

J. SOLTÉSZ KATALIN említett tanulmányában a megszemélyesítésről szólva azt állítja, hogy az egy mondatban szereplő több metafora egységes képet alkot, és ha ennek a képnek emberi vonásai vannak, akkor beszélünk megszemélyesítésről. Rácz Olivér megszemélyesítéseinek részletes elemzése során azonban világossá vált, hogy a megszemélyesítés fenti definiálása nem teljes, kiegészítésre szorul. Ezt a kiegészítést a részletes elemzés során végezzük el. (A megszemélyesítéssel egyébként NEGYESI LÁSZLÓ és KULCSÁR ENDRE stilisztikája részletesen foglalkozik. Vö.: Fábián—Szathmári—Terestyéni: im. 99. old.) Ezzel a megoldással kapcsolatban arra hivatkozunk, hogy a stilisztikai elemzéseknél még nem alakult ki, nem állandósult bizonyos rendszer, s ezt a képet tükrözi dolgozatunk szerkezete is.

3. Rácz Olivér Kassai dalok című kötetében közel 250 megszemélyesítést találunk, amelynek jelentős része nem szolgáltat vitára okot, mert teljes mértékben megfelel a megszemélyesítés fent részletezett ismérveinek:

I. 1. A ház szerényen élt az utca végén,

Szent Florián napján misét hallgatott, szomszédja csak ez a harcos kőszent lévén, ki oldalán egy kápolnát kapott.

(A régi ház, 114.)

2. A jótér kőszentjei összeráncolták homlokukat és így emeltek szót: (Rimái Sára balladája, 96.)

3. Rozsdás aranyban töri át a fátylat a kelő nap a veres szőlők fölött,

s fejet hajt üdvre Mindszentek havának. (Kassai rézkarc, 87.)

4. Zsibbadt derékkal állanak a fák; őrzik az alvó, elhagyott utat,

s halk sóhajok tűnt, nesztelen nyomát. (Október, 66.)

5. Fejünk felett kis pók ült álmodozva, egy dalt pengetett opálos fonalán

(A borág dérbe fordul, 63.) stb.

Szerkezeti szempontból ezek a megszemélyesítések teljes megszemélyesítésnek nevezhetők. Mellettük sokkal nagyobb számban találunk olyan szóképeket, amelyekben a megszemélyesítés rövidebb, szintagmatikus, összeolvad a szóképek más fajtáival, különösen az igei metaforával és a szinesztáziával, sőt nem ritkán a hasonlattal. Szerkezetük szerint lehetnek:

melléknévvel (leggyakrabban jelzői funkcióval) alkotott megszemélyesítések:

II. 1. borongós feszület (Rögtönítélő bíróság,

20.)

2. győztes hajókkal (A Csermely patak partján, 36.)

3. kósza köd (Egyedül magam ellen, 39.)

4. álmodó tó (uo.)

5. karcsú füst (uo.) stb.

Sokkal nagyobb számban találunk igei metaforákat, igével alkotott megszemélyesítéseket (előző példáink között is láthatunk melléknévi igeneves szintagmákat):

III. 1. és a téboly zúgva tombolt (Vád és memento, 18.)

2. dögvész járta haláltáncát (uo.)

3. ...hült por sem remeg (uo. 19.)

4. Ki hazatért, annak már béke int (A szombathelyi politikai fogház balladája, 26.)

5. a sarki csillag gúnyosan legyint (Az ágyad szélén csahol a halál, 28.) stb.

Ezeket egyszerű megszemélyesítéseknek nevezhetnénk éppen a metaforákhoz hasonlóan, hiszen az I., illetve II. vagy III. idézetsorozatunk megszemélyesítései között különbség van. Míg a teljes megszemélyesítés esetében több emberi tulajdonsággal ruház fel a költő élettelen tárgyakat, stb. s ezzel szemléltetni akar, ebben az esetben az egyszerű metaforában egy élőre jellemző tulajdonságot kap az élettelen tárgy vagy fogalom, sőt — különösen a melléknévieknél — a megszemélyesítés dinamikus jellege megszűnik és igen közel kerül a szinesztéziához, amikor a költő például az ajtót élőlénynek érzi a néma melléknévvel (jelzővel) való determinálás esetében. Az egyszerű megszemélyesítések a teljesekkel szemben hangulati jellegűek.

A teljes és az egyszerű megszemélyesítés, vagyis a szemléleti és a hangulati sokszor együtt szerepel, pontosabban a teljes megszemélyesítésekben gyakran fordul elő egyszerű: a I. alatt felsorolt teljes megszemélyesítések között a

pihegő paplan (9.) alvó út (6.) harcos kőszent (1.) nesztelen nyom (4.)

jó példák erre. Itt a költő a teljes, azaz szemléleti megszemélyesítésbe a hangulati hatás fokozására szőtt ljele egyszerű, azaz hangulati megszemélyesítéseket.

Ehhez hasonló jelenség az, amikor Rácz két egyszerű megszemélyesítést kapcsol össze rendszerint olyan formában, hogy a két melléknévi megszemélyesítés egyben igei is:

Lomha függönyök mögött késő csók hulldogál.

(Állunk a sorban, 32.)

Medencék tükre tiszta csöndet ringat

(A pozsonyi vár alatt, 108.)

leggyakrabban pedig a melléknévi megszemélyesítést igeivé alakítja, de olyan formán, hogy az névszóiságából se veszítsen:

Kóbor árnyék kúszik az ágy alatt

(Az ágyad szélén csahol a halál, 28.)