Irodalmi Szemle, 1961
1961/3 - FIGYELŐ - J. Pasiaková: Megjegyzések Az ember tragédiája új cseh fordításához
Megjegyzés Az ember tragédiája új cseh fordításához Száz évvel ezelőtt, 1860 márciusában fejezte be Madách Imre nagy művét, Az ember tragédiáját. Az emberiség történetének és tragédiájának madáchi ábrázolása, a belőle áradó költői szellem, amely egyedülálló a maga nemében, nem szürkült meg az eltelt évszázad alatt; mondanivalójának mélysége és összetettsége a múltban is és a jelenben is nagy viták kiváltója lett. Örömmel — és a fordítók (Kamil Bednár és Ladislav Hradskjý) nehéz munkáját elismerve és értékelve vettem kezembe azt a Madách- jubileum alkalmából megjelent könyvet, amely már régóta nemcsak a magyarságnak kultúr- kincse. Mielőtt hozzákezdenék a fordítás elemzéséhez, meg kell említenem, hogy ez a fordítás ugyan idő szerint nem az első, de határozottan a Tragédia első igaz színvonalas cseh átültetése. Az is igaz, hogy František Brábek régi fordításában (Prága 1893) néhány kifejezés, sőt- egyes részek jól sikerültek és éppen ezért csodálkozom, hogy a fordítók miért hagyták teljesen figyelmen kívül Brábek fordítását. Hasonlítsuk össze az első szín néhány sorának fordítását; Brábek: Buď sláva Hospodinu na vtýsostech, jej zeme chvál i velká nebesá ... Madách: Dicsőség a magasban Istenünknek\ Dicsérje őt a föld és a nagy ég ... Bednár—Hradský: Sláva našemu Bohu na výsostech, jej zem i nebe chvaltež nejv*ýše ... A „našemu Bohu“ kifejezés pontosan megfelel ugyan a magyar „Istenünknek“, de túlságosan szolgai és eltér a cseh nyelv szellemétől. Elsősorban azért, mert a csehek nem sajátították ki annyira a keresztény Istent, mint a magyarok. (Erre számos példát találunk a lenagyobb magyar költők műveiben is.) Végül stilisztikailag sem avultak el Brábeknek ezek a fenti sorai. Nem elemezhetem részletesen a tizenöt szín mindegyikének fordítási problémáit, ezért csak a tartalmilag fontosabb kérdésekre szorítkozom. A 12. színben (falanszter) a fordítók néhányszor feleslegesen és önkényesen megváltoztatták az eredeti szöveget. A 230. oldalon a tudós szavaiból kihagytak egy sort, amelynek az egész mondanivaló szempontjából éppen nagy jelentősége van: „Tamhleten obraz, to je ruční práce a za námet má hloupou pohádku.“ Eredeti: „E kép szabad kézzel készült egészen, fél emberéltet vett talán igénybe, és tárgya, nézd, csak hóbortos mese.“ Brábek fordította ezt a sort, ha nem is éppen szerencsésen: „Ten obraz, zcelu rukou udélán, snad roben pűl lidského života a predmet jeho, bláhová jen báj.“ Hasonlóképpen a 244. oldalon az eredetiben Éva és Adám külön-külön szereplő szerelmi vallomását az új cseh fordítás egybeolvasztja: Bednár—Hradskíý: Adam: A já te nade všecko miluji. A cítim, že láska bude večná. Madách: Ä.: Szeretlek hölgy, szívem egész hevével É.: Szeretlek én is, érzem, mindörökké. Ebben a színben néhány nyelvi következetlenség nehézkessé teszi a szöveget. A 220. oldalon Adám kérdése így szól: Jaká je tohla zemé? Jaký národ? Mi ország ez, mi nép, melyhez jövénk Lucifer: Prežité dojmy už zde neplatí Nebyl dost nicotný i pojem vlasti ? Lucifer: A régi eszmék többé nincsenek. Nem kisszerű volt-é a hon fogalma? A magyar „eszmék“ szónak kizárólag a ,,pojmy“ megfelelőt használhatjuk, Lucifer feleletének alapgondolata ezt követeli. Lehet, hogy ez sajtóhiba, hiszen sok szép részlet — nemcsak ebben a színben, hanem az egész műben a fordítók finom, érzékeny, magyar nyelvismeretéről tanúskodik. Am ellenkező esetben jobb lett volna meghagyni Brábek fordítását, amely eléggé kifejező és nem tűnik régiesnek: „Ty staré pojmy dávno zmizely. Či nebyl pojem vlasti malicherným ?“ J. Pašiaková
