Irodalmi Szemle, 1961
1961/3 - LÁTÓHATÁR - Rabindranath Tagore: Versek a Kertész c. kötetből
Egy reggel a virágoskertben vak leány jött felém s lótuszlevélbe takarva virág-láncot kínált nekem. Nyakamba akasztottam és könnybe lábadt a szemem. Megcsókoltam á lányt s így szóltam: „Vak vagy, mint a virágok. Magad sem tudod, milyen szép az ajándékod.“ Egy álom homályos ösvényén elindultam megkeresni szerelmesem, aki enyém volt egy ezelőtti életemben. Elhagyott utca végén állt a háza. Kedves pávája álmosan ült rúdján az esti szélben s a galambok elcsendesedtek sziigletükben. Letette lámpását a bejáratnál s megállt előttem. Arcomra emelte nagy szemét s ezt kérdezte némán: „Jól vagy, barátom?" Felelni akartam, de nyelvünket elvesztettük és elfeledtük. Gondolkoztam' és gondolkoztam, de nevünk nem jutott eszembe. Könnyek csilogtak a szemében. Jobb kezét felemelte felém. Megfogtam s álltam szótlanul. Lámpásunk fénye lobbant egyet az esti szélben és meghalt. Űzöm az arany szarvast. Mosolyoghattok, barátaim, de követek egy látomást, mely elillan előlem. Rohanok halmon, völgyön át, bebolyongok névtelen országokat, mert űzöm az arany szarvast. Ti jöttök s vásároltok a piacon s portékával megrakodva otthonotokba újra visszatértek, de engem megérintett az otthontalan szelek varázsa, nem tudom, mikor és hol. Nincs gond a szívemben; messze magam mögött hagytam, ami tulajdonom volt. Rohanok halmon, völgyön át, bebolyongok névtelen országokat — mert űzöm az arany szarvast. Bár jön lassú lépésekkel az est s minden dalnak jelt adott az elhallgatásra; Bár társaid nyugodni tértek s te fáradt vagy; Bár félelem lappang a sötétben s az égbolt arca fátyolos; Mégis, hallgass meg, madár, ó, madaram, s ne csukd még össze szárnyad. Ez nem az erdő lombjainak a homálya, a tenger ez, mely mint egy sötét fekete kígyó emelkedik. Ez nem a virágzó jázmin tánca, a tajték villogása ez. Ő, hol van a napsütötte zöld part, hol a fészked? Madár, ó, madaram, hallgass meg, ne csukd még össze szárnyad. A magányos éj fekszik utadon, a hajnal alszik az árnyékos dombok mögött. A csilagok, az órákat számolva, visszatartják lélegzetüket, a gyenge hold úszik a mély éjszakában. Madár, ó, madaram, hallgass meg, ne csukd még össze szárnyad. Nincs számodra remény, nincs félelem. Nincs szó, nincs suttogás, nincs kiáltó hang. Nincs otthon, nincs pihenést e ágy. Csak a te páros szárnyad van és az úttalan ég. Madár, ó, madaram, hallgass meg, ne csukd még össze szárnyad.
