Irodalmi Szemle, 1961
1961/3 - LÁTÓHATÁR - Rabindranath Tagore: Versek a Kertész c. kötetből
Rabindranath Tagore versek a kertész című kötetből Mondd, meg nekem, igaz-e mindez, szerelmesem, mondd, mindez igaz-e? Ha ezek a szemek kilobbant ják villámukat, kebledben a sötét fellegek viharosan felelnek reá. Igaz-e, hogy ajkaim édesek, mint az első tudatos szerelem fakadó bimbója? Májusok eltűnt hónapjainak emlékei zsonganak-e tagjaimban? A föld lábam érintésétől dalokat rezzent-e hárfa-módon? Igaz-e, hogy harmatcseppek hullanak az éjszaka szeméből, ha megjelenek, és a reggel fénye örül, ha beburkolhatja testemet? Igaz-e, igaz-e, hogy szerelmed korokban és világokon át vándorol egyedül, hogy engem megkeressen? S hogy mikor végül megtaláltál, ősrégi vágyad teljes nyugalmat talált szelíd szavamban és szememben, és ajkamon és lebegő hajamban? Igaz-e, hogy a Végtelen misztériuma van kis homlokomra írva? Mondd meg nekem, szerelmesem, mindez igaz-e? Szerelmem, valamikor a te poétád nagy eposzt forgatott a fejében. Jaj, nem vigyáztam: megütötte a te csengő boka-gyűrűidet s baj történt. Dal-darabkákra tört s szétszórtan hever lábaidnál. Régi háborúk történetének egész halmazát hányták-vetették a nevető hullámok, eláztatták a könnyek és elmerült. Jóvá kell tenned nekem ezt a veszteséget, szerelmem. Ha igényem arra, hogy halhatatlan hírem lesz a halál után, szétfoszolt, tégy halhatatlanná életemben. És én nem fogok gyászolni veszteségemért s nem hibáztatlak téged. Nem, jóbarátaim, bármit mondtok is, aszkéta nem leszek soha. Nem leszek aszkéta soha, ha ő nem tesz fogadalmat együtt velem. Erős az elhatározásom, hogy ha nem találok árnyékos menedéket s nőtársat a bűnbánathoz, aszkézisre nem adom magam soha. Nem, jóbarátaim, tűzhelyemet és otthonomat nem hagyom el soha s nem vonulok erdei magányosságba, ha visszhangos árnyékában nem cseng víg kacagás s ha sáfrányszínű köpeny vége nem lobog a szélben; s ha csendjét nem. mélyíti el lágy suttogás. Aszkéta nem leszek soha.
