Irodalmi Szemle, 1961
1961/2 - FIGYELŐ - Tarczal Zsuzsa: Harriet Beecher-Stowe: Tamás bátya kunyhója
Tarczal Zsuzsa Beecher Stowe: Tamás bátya kunyhója Mielőtt e könyv — oly sok év után ismét — a kezembe került volna, Ezopusról olvastam, aki két és félezer évvel ezelőtt élt. Ezopus egyéni tulajdonságaival s az emberi kapcsolatokat szimbolizáló állatmeséivel nevét évezredekre emlékezetessé tette. Életrajz-írói- tól tudjuk, hogy élete javarészében sivár és nyomorúságos volt. Rabszolgának született. Gazdától gazdához, rabszolgakereskedőtől rabszolgakereskedőhöz került — s mindegyik tulajdonosa igyekezett eszét kihasználni saját politikai céljaira. Ezopus azonban rendkívüli képességeit a kizsákmányolás ellen fordította, azért visszataszították a mélybe, agyonverték s holttestét a tengerbe dobták. Az Ezopus halála után eltelt évezredek alatt eltűnt Hellas, leáldozott Róma napja, megszületett a kereszténység. A reneszánsz ismét csodálatos műemlékeket hagyott az utókorra, Ko- pernikus és Galilei felfedezték a heliocentrikusrendszert, Kolumbus felfedezte Amerikát, Gut- tenberg megajándékozta az emberiséget a könyvnyomtatás csodájával, James Watt a gőzgéppel. A rabszolgaság és a kizsákmányolás mégsem szűnt meg. Tamás bátya idejében is fennállt, mint Ezopus korában. Az izmos, szelíd és dolgos néger — kinek képe elválaszthatatlanul összeforrt emlékeze- tnükben .a múlt század Amerikájával — s amióta Paul Robeson hangját ismerjük — még közelebb áll mindnyájunkhoz — rabszolga volt... Gazdái vallásosan nevelték, jól bántak vele. Tisztára meszelt kunyhójában elégedetten élt szorgalmas feleségével, vidám gyerekei között. Munka után imádkozgatott s kisebbik gazdájától, George úrfitól még a betűvetést is megtanulta. Mindez azonban egy pillanat alatt szertefoszlott, mert Tamást „jóságos, de köny- nyelmű“ gazdája kénytelen volt eladni, s további jóságos, de könnyelmű gazdája holta után elárverezték. Mivel pedig ezidőtájban sokkal több volt a kapzsiságában szadistává aljasuk hajcsár, Tamás bátyát legközelebbi gazdája halálra korbácsolja ... George úrfi, a megmentő — későn érkezik. Már csak Tamás bátya holttestének adhatja meg a végtisztességet. Tamás bátya sorsa mellett a szerző bemutatja a rabszolgaság valamennyi sötét oldalát. A leggyakoribb eset: az anyától elszakított kisgyermek, a felnőtt ifjú, vagy lány, aki mellé az új gazda nem vásárolja meg a kiöregedett szülőt. Tamás bátya gyilkosa — Legree, a déli ültetvényes, ökleit felemelve mutatkozik be új rabszolgáinak: „Látjátok ezt? Csontból van, mi ?“ — kérdi miközben lesújt Tamás bátyára. „Becsüld meg a súlyát. Attól lett ilyen kemény, hogy niggereket csépeltem vele. Olyan niggert még nem láttam, akit egy csapással le ne tudtam volna teríteni,“ majd egy másik rabszolga-vásárlónak ezt mondja: „Én nem szoktam spórolni a niggerekkel. Elhasználom őket, aztán újat veszek. Ha egy nigger meghal, veszek helyébe másikat, így olcsóbb.“... A gazda és a rabszolga viszonyát St. Clare úr, Tamás jó gazdája így fejtegeti: „Mivel az én nigger testvérem műveletlen és gyenge ... ellophatom mindenét, megtarthatom magamnak, csak annyit adok neki, amennyit akarok... A nigger az én akaratomnak engedelmeskedjék amíg csak él s ne a magáénak. Ez a rabszolgaság ... arról beszélnek, hogy a rabszolgaság gonosztettekre ad alkalmat, maga a rabszolgaság a gonosztett, lényegénél fogva.“... A konklúzió azonban, amit St. Clare következtetéseiből levon — szomorú: „Mit tehetünk — mondja — szemet húnyunk.“ Ez a könyv mindmáig időszerű. Az „Arbeit macht frei“ táborok halálra gyötört munkaerői csupán annyiban különböznek Tamás bátyától, hogy nekik már voltak előbb jogaik. S őket is „elhasználtságuk“ után vagy a gyilkolás l’art pour l’art öröméért verték agyon... Négyezer évvel a fáraók után, kétezerötszáz évvel Ezopus, két évezreddel Spartacus és száz évvel Tamás bátya után ... A rovást mindezekről feljegyzik az írók. Igazi író csak az lehet, aki az elnyomottakért emel szót, akár előreható érvénnyel, akár figyelmeztető dokumentumként az utókor számára. „Emberek őrködjetek!“ Harriet Beecher-Stowe .asszony olyan korban emelte fel a szavát az elnyomottakért, a négerekért, amikor a közfelfogás azt tartotta, hogy: „A négerek a gondviselés kifürkészhetetlen akaratából rabszolgának születtek, s ez ellen kár lázadozni.“ Harriet Beecher- Stowe asszony a lelkészlány és lelkészfeleség kimerte mondani erre azt, hogy: „A vallás mindig a kizsákmányolás érdekeit szolgálta.“ Mikor könyve a „Tamás bátya kunyhója“ megjelent, a közfelháborodás ellenére is nagy sikert aratott s egyben példát mutatott az irodalomban és az életben egyaránt. Egy évtizeddel később megindult az északiak és a déliek harca Amerikában a rabszolgaság eltörléséért. „Tamás bátya kunyhójá“-ban nem ritkák az idillikus képek, mégsem édeskések, tónusa a konyha-enteriörök, szakácsnők és bájos háziasszonyok, sőt egyes idealizált típusok szerepeltetése ellenére sem lépi át a komoly hangvétel határait, stílusa asszonyos melegsége és közvetlensége ellenére sem pongyola. Ezt elsősorban a téma drámaisága, másrészt pedig az írónő választékosán nemes eszközei okozzák — s egyidejűleg könnyen érthető módon domborítják ki az írónő forradalmi világnézetét. S most, amikor Harriet Beecher-Stowe születésének százötvenedik évfordulóját ünnepli a művelt világ, most, amikor a gyarmati népek fölött egyre szélesebben mosolyog a szabadság napja, a múltra gondolva joggal állíthatjuk e könyvről: „Ez a könyv egymaga felért egy forradalmi szabadcsapattal.“
