Irodalmi Szemle, 1961
1961/1 - Duba Gyula: Tükrök
A részeg Zsuzsába akart karolni, de ő kiszabadította a karját és kétségbeesetten körülnézett. Mint az őrült ugrottam neki a részegnek és ököllel az arcába vágtam, hogy leesett a földre. Csúnyán szitkozódott, próbált felállni, de nem bírt. — Gyere — fogtam meg a didergő lány kezét, — gyere fussunk...! Úgy kellett magammal cipelnem, mert a lelki megrázkódtatástól egész megmerevedett. Befutottunk a vár alatt egy szűk mellékutcába. Megálltunk egymással szemben. Mindketten erősen lihegtünk. Szürkészöld szeme könnyben úszott, olyan szépnek és igaznak láttam magamat benne, hogy elállt a lélegzetem. — Miért... miért mondtad, azt, hogy kaland volt... ? — Nő vagyok... számomra úgy indult ... nem tudtam, hogy ez lesz a vége, hogy így válunk el... Tudtam, hogy nem vagy olyan mint Pista, de igazában nem ismertelek... — Kár... soha nem fogok tudni hinni neked ... — Engedd bebizonyítanom, hogy hihetsz nekem! Nem ismered a nőket. A nőnél a kaland és a szerelem ugyanazon fogalom két változata. Először jön a kaland és csak utána a szerelem. Sokszor a találkozás csak kaland marad. De ha utána szerelem következik, azt fel kell ismerni és annak hinni kell... Engedd, hogy bebizonyítsam ...! — Gondolod, hogy egyetlen találkozás után komolyan akarhatsz bebizonyítani hasonló dolgokat? Mit adhat alapul egyetlen éjszaka ilyen elhatározáshoz? — Mindent. Ezt én jobban tudom. Nő vagyok, nem is gyerek már, tudom milyen férfival akarok együtt élni. — Bárcsak tudnék hinni neked! — Nézz a szemembe! Igen, a szemed ... a szemed téged igazol ... de hátha csal... torzít, mint a kávéházak üvegtükrei, a rossz tükrök...! — Hívhatlak holnap? — Igen. Minden erőmmel, lelkem minden kétség - beesésével hinni akartam neki. A szemének akartam hinni. Az emberi szemben mégsem csalódhat az ember. ■ A csallóközi kisvárosba eljött velem az irodalmi délutánra. Autón mentünk, a szerkesztőség kocsiján. Aznap visszatértünk még Pozsonyba. — Mi is veszünk autót — mondta Zsuzsa álmodozva — az lesz az első, hogy kocsit veszünk. Imádom a rohanást. Táguló orrcimpákkal nézett a suhanó telefonoszlopokra és erősen szorította a kezem. Nincs mentség, autót kell vennem! Még szerencse, hogy rövidesen tízezer koronát kapok a kötetemért és ugyanennyi van megtakarítva a betétkönyvemen. — Talán használtat vehetnénk, vagy olyat, amelyik karambolozott, de nem kerülne sokba a javítása — töprengtem — újat nehezen kap az ember, sokáig kell rá várakoznia. Nem tudom Pistával hogyan intézte el a menyasszonysága ügyét — de elintézte. — Nem volt az komoly dolog — nyugtatott meg, amikor érdeklődtem utána — kinevezett menyasszonyának én pedig nem ellenkeztem. Ha nem ismerlek meg, talán hozzá is megyek ... — Annyira mindegy neked, kihez mégy feleségül ? Komoly lett. — Nem, nem mindegy. De ne gondold, hogy Pista rossz férjanyag! Nem rossz, csak kockázatos. A cinizmusa, a magabiztossága és könnyelműsége vonzana minden nőt. Csakhogy ez a varázs rövid ideig tart. Sűrűn ismétlődve a léhaság csillogása hamar megfakul és romlottság lesz belőle, ez pedig visszataszító. Pista jó, kedves, semmi egyéb... — Szeretője voltál? Felszisszent, úgy markoltam a karját. — Nem is hinné az ember, hogy ilyen erős vagy! — Az voltál? — Nem. Kelepcébe kerültem. Ha a szavának nem is hiszek, a szemének hinnem kell. Őszinteségére alapozom jövendő közös életünket, hinnem kell, hogy szilárd alapokra építek. — Jó — mondom nem voltál a szeretője. — Nem voltam — mondja mégegyszer. Mégis nagyszerű dolog Zsuzsával megjelenni valahol. A szép nő olyan mint az ékszer, csillogásával csodálatot és irigységet kelt, beragyogja azt is, akihez tartozik. Mégha különben szürke is az illető. Irodalomról, esztétikáról és írói magatartásról is sokkal sokkal könnyebb beszélni, ha Zsuzsa ott ül a hallgatóság első sorában, figyelmesen néz rád és issza a szavaidat. Csak rá kell nézned, érzed milyen hatalmas erős és értékes vagy, hogy
