Irodalmi Szemle, 1961

1961/2 - FIGYELŐ - Ladislav Štoll: A szocialista kritika feladatai

Ladislav Štoll

A szocialista Kultúra Választmánya február 20-tól 22-ig Prágában országos konferenciát rendezett a műbírálat feladatairól. Több, mint háromszáz művész, kritikus, lektor és egyéb kultúr-munkás vett részt rajta az ország minden kerületéből. A konferenciát lvan Skála a Csehszlovák írószövetség első titkára nyitotta meg, és a vitaindító beszámolót Ladislav Štoll akadémikus tartotta meg. Alább ebből a beszámolóból közlünk néhány fontosabb részt.

F igyelő

A szocialista kritika feladatai

A művészet-elméletben és a műbírálatban mostanában egyre több tisztázatlan kérdés merült fel; e kérések vitákat idéznek elő olyan esetekben is, mikor egyetértésre volna szükség sorainkban, s mint marxistáknak a közös és igaz megismerés alapján kellene állást foglalnunk.

E vitás kérdések legtöbbje újkori kultúránk fiatal hagyományait érinti, e kulturális örökség olyan fejlődési szakaszát, amelyet eddig nem sikerült túlszárnyalni. Mivel korunkat közvetlenül megelőző időszak hagyományának értékeléséről van szó, mindmáig továbbélő törekvésekről, e kérdés eleven érdeklődést vált ki. Megoldása ezért vált égetően sürgőssé.

Nem egészen egy évtizeddel ezelőtt tanúi voltunk annak, hogy elméleti és kritikai munkásságunk elismert régebbi jelenségek értékelésére fordította figyelmét, s a korunkat közvetlenül megelőző időszak hagyományainak értékelését elmulasztottuk, főképp a polgári köztársaság idejében keletkezett művészi alkotásokra gondolok, hiszen ezek létrehozásán is kétségtelenül nagy alkotóerők .fáradoztak.

E nemrég lezárult korszak művészetének sokoldalú megvilágítása az új szocialista művészetért folytatott eredményes kritikai harc legfontosabb feltétele. Nem hiszem, hogy konferenciánk ezt a feladatot megoldja. Ám kritikánkat arra ösztönözheti, hogy fontolóra vegyen néhány alapvető eszmei és esztétikai kérdést, mert ezek tudományos megvilágítása teremti meg a feltételeket jelenkori művészetünk problematikájának mélyebb értelmezéséhez.

Elvtársaink, a szovjet esztéták és teoretikusok manapság egyik legfontosabb feladatuknak tekintik a jelenkori kommunista művészet keletkezésének vizsgálatát. Ezzel ösz- szefüggésben a huszadik század művészettörténetének konkrét analízisére alapozva kidolgozzák korszerű koncepciójukat a művészetről, s ezt szembe helyezik a polgári filozófia és esztétika koncepciójával.

Nem kétséges, hogy csak egy világos filozófiai és esztétikai koncepció az utolsó évtizedekben lejátszódott, századunk eleven hagyományát képező folyamatok felmérése, segíthet hozzá bennünket a helyes elméleti tájékozódáshoz; enélkül el sem képzelhetjük a kritikai gyakorlatot, enélkül e legtehetségesebb kritikus is csak sötétben tapogatózhat. Gondoljunk például arra a rendkívül súlyos körülményre, hogy iskolaügyünk mindmáig nélkülözi a jelenkori irodalom történetének tankönyvét. Ilyen koncepció, a történelem hiteles felmérése nem lehet egy ember műve, ez csak a marxista teoretikusok közös nagy műve lehet, s e mű megteremtéséhez minden illetékes munkaszakaszon hozzá kell fogni.

Elméleti munkásságunk mindmáig ama történelmi időszak problémáinak tisztázása előtt áll, amelyet az esztétika a hazai művészet fejlődésében és nemzetközi viszonylatban is „modern művészetnek“ nevez. E Jogalom számunkra a kapitalizmus imperialista szakaszában létrejött művészetet jelenti. A „modernség“ fogalma nálunk a századforduló idején tűnt föl és általában ismeretes tény, hogy a viszonylag haladó törekvéseket képviselő emberekkel együtt (itt a „Modern írók mani- fesztumára“ gondolok) jelszavukká választották például: a legharciasabb katolikusok is és ezzel fémjelezték azokat a művészi és eszmei törekvéseket is, amelyeket a tiszteletreméltó cseh dekadens, Arnošt Prochádzka képviselt annak idején.

Ma nemcsak azért kell szólni e dolgokról, mert a fogalommal visszaélnek az ellenséges tábor ideológusai és esztétái, de elsősorban azért, mert elméleti publicistikánk nem tesz különbséget a között, ami valóban modern, azaz élenjáró, ami megfelel az új életnek s a forradalmi módon megújhodott társadalmi viszonyoknak és a között, ami csak modernista törekvések megnyilvánulása, ami voluntarista módon túloz és abszolutizálja az újdonságok formális külsőségeit, hogy álcázza a rendszerint nagyon is régi tartalmat.

Nejedlý elvtárs a „Rudé právo“ múlt évi