Irodalmi Szemle, 1961
1961/2 - DISPUTA - Viczay Pál: Drámai műfaj
jobbat, mint a műkedvelőktől. Sajnos, ez sokszor nincs így, mivel a legjobb műkedvelő csoportok operettelőadása gyakran felülmúlja a komáromiakat! A rádió, televízió, lemezjátszó és magnetofon határozottan jó terjesztője a zenének. Egyet azonban le kell szögezni, hogy a közvetlen zenei élményt és ennek hatását nem tudja pótolni semmilyen technikai vívmány. És éppen erről van szó, hogy a délvidék nagyon kevés színvonalas közvetlen zenei élményben részesül. A rádiónak természetesen jelenleg még nagy hatása van, és ezt jól, gazdaságosan kell kihasználni a zenei ízlés növelésére. Most, amikor bővül a magyar adás, több formában lehet segítségünkre. Gondoljunk arra, hogy a zenei műsorokban, betétekben a jövőben sokkal több hazai magyar zenészt és énekest, továbbá zenekart és énekkart lehetne szerepeltetni, úgy a rendes adásban, mint a gyermekadásban is. Több hazai magyar zeneszerző műve jelent meg már eddig, és ezeket nagyon szükséges lenne, minél előbb a rádióban színvonalas előadásban közvetíteni, propagálni. íróink ebben a tekintetben már megértésre találtak és ezért hisszük, hogy zenei vonatkozásban sem lesznek nehézségek. Színvonalas, közvetlen zenei produkciót csak az Ifjú Szívek együttese nyújt annak ellenére, hogy szervezetileg és káder (tagság) szempontjából még fél- hivatalos együttesnek sem minősíthető. Ez az ifjúsági együttes, amely túlnyomó- részt a néphagyományt gyűjti, ápolja és művészi színvonalon hozza a közönség elé, eddig sok szép eredményt ért el négyéves működése keretében. Ez az eredményes munka főleg az aránylag magas színvonalban mutatkozik meg, de mennyiségében kevésnek bizonyult: négy év alatt körülbelül kétszáz fellépés, ebből körülbelül nyolcvan nagy és százhúsz kisebb fellépés egyáltalán nem elég zenei szükségleteink kielégítésére. Ötven fellépés évente ma már egyáltalán nem elegendő. Az együttes egyik objektív nehézsége az, hogy fellépéseinek zömét — mivel a tagság diákokból tevődik össze — csak a nyári szünidőben tudja teljesíteni, éppen a mezőgazdasági munkák közepette. Mindezekből kiindulva és perspektivikusan nézve az együttes működését, jobb lenne talán a főiskolások együttesét a nyitrai Pedagógiai Intézet mellett szervezni, ahol erre a munkára adva vannak az összes feltételek. Ugyanakkor a bratislavai együttesből alakulhatna egy hivatásos — akár kisebb létszámú népi együttes, amely évente kétszáz fellépést tudna eszközölni, és így legalább némileg tudnánk pótolni az észlelt hiányosságokat. Az ilyen átszervezés után a Pedagógiai Intézet diákjai — nagyban hozzájárulhatnának a néphagyomány ápolásához és terjesztéséhez a nyitrai körzetben, amely közismert gazdag néphagyományáról, és egyben képzettséget is szereznének a különböző népművészeti együttesek vezetéséhez. A feltételek Nyitrán adva vannak, mivel ott jelenleg is működik már énekkar, zenekar és tánccsoport is. A hazai népművészet ápolásában és terjesztésében, sokat várhatunk a CSEMADOK most alakuló népi együtteseitől Rozsnyón és Szerdahelyen. E kitérés után, térjünk vissza újból az operett és a közvetlen zenei élmény nyújtásának kérdéséhez. Tudjuk, hogy még sok falusi embernek nem volt része olyan közvetlen zenei élményben, amilyet egy-egy énekkari vagy zenekari hangverseny, opera vagy operett előadás nyújt. Véleményem szerint dolgozóink operett igényeinek kielégítésében nagyon sokat segítene egy színvonalas hivatásos operettszínház működése a délvidéken. * * * Dolgozóink közvetlen zenei élményéről, zenei ízlésünk fejlesztéséről, jelenleg a különböző öntevékeny zenekarok (népi zenekarok, tánczenekar, fúvózenekar, esztrád zenekar és énekkarok (gyermekkar, ifjúsági kórus, vegyeskar) törődnek. Ezek közül a legjobb és a legtöbb szolgálatot az énekarok teljesíthetik, mivel énekkart szervezni a legkisebb közösségen belül is lehet a legminimálisabb kiadások mellett. Ezenkívül az éneklésnek megvan még az a sajátossága, hogy a dallamon és ritmuson kívül ki tudja fejezni mondanivalóját a szöveg segítségével is. Az énekkarok ezért nagy népszerűségre tettek szert a múltban is. Például az első köztársaság idején a Csehszlovákiai Magyar Dalosszövetségben negyven vegyeskar működött, nem beszélve a gyermekkarokról. Rendszeresen minden évben rendeztek dalos találkozókat többezer énekes
