Irodalmi Szemle, 1961

1961/2 - DISPUTA - Viczay Pál: Drámai műfaj

vethetjük el ma ezt a zsánert — főleg a korszerű tematikával foglalkozó darabokat — ha ennek: a) eszmei mondanivalója, b) művészi színvonala és c) színpadi kivitelezése megfelel szocialista kultúránk követelményeinek! Eleget tenni e három pontba vont követelménynek műkedvelőink számára nem köny- nyű feladat, mert az operett (ide tartozik a daljáték és zenés vígjáték is) mint műfaj magába foglalja egy darab keretében a prózát, éneket (szóló, kórus), táncot és a zenét. Ezért nagyon nehéz előadni, mivel megkívánja a szereplőtől a sokoldalú művészi felkészültséget. Ennek alapján állíthatjuk, hogy az operett betanulása és színrehozása általában nehezebb, sokkal többrétűbb munkát igényel a szereplők részéről, mint egy prózai színdarab betanulása. Ebből levonhatjuk tehát, hogy operettet csak ott lehet előadni, ahol erre megvannak a feltételek: tapasztalt karmester, tapasztalt rendező, képzett énekesek (legalább a főszereplők), akik ügyesen mozognak a táncban is, tíz-tizenöt tagú zenekar, tánccsoport és egy kb. húsz tagú vegyeskar.

Műkedvelő csoportjaink játszanak már eszmei és művészi szempontból nézve, megfelelő operetteket is, — Szabad szél, Állami árúház, Boci-boci-tarka, Tavaszi keringő, Két hét nyaralás stb. — sajnos azonban a művészi kivitelezés csekély kivételtől eltekintve — mondjuk Kassa, Léva, Losonc — nagyon alacsony színvonalon áll. Zenei szempontból a legnagyobb fogyatékosságokat három csoportba vonhatjuk össze: 1. A szólisták gyenge hangorgánuma, csekély technikai felkészültsége, ami maga után vonja a rossz kiejtést, erőltetett éneklést, melynél a nyakizmok erősen megfeszülnek, kidudorodnak, az arc eltorzul, vörös lesz, és ilyenkor általában a mélyebb vagy magasabb hangokat transzponálják. 2. Az énekkari részeket legtöbbször egyszerűen kihagyják, mivel nincs énekkar, és ha van is, akkor gyengén van betanítva, mivel kevés hangsúlyt fektetnek a kórus funkciójára. 3. Általában a zenekarok kislétszá- múak — ezáltal a zenekar hangzása színtelen és csökken kifejező képessége és rossz hangszerelésben játszanak.

Délvidéki városaink és falvaink lakossága erősen szomjazza a zenekultúrát

— beleértve az operettet is — és ezért megelégszik legtöbbször minimális színvonalú előadással is. Ezzel magyarázható részben a leggyengébb operettelőadások közönségsikere, melyhez párosul még az operett említett sokoldalúsága, könnyű szórakoztató jellegű zenéje, világos és könnyen érthető cselekménye, optimista hangulata, humoros és pergő lendülete. Ezt a legjobban bizonyítja az operett előadások látogatottsága — még a leggyengébbeké is — a mindig zsúfolt nézőtér és a tapsviharok, míg a prózai darabok látogatottsága sokkal csekélyebb. Egy operettet műkedvelőink hússzor is előadnak, de ismerünk eseteket, hogy ezt a számot kétszeresen, sőt háromszorosan is túlhaladják (pl. Léva). Mindez kihat a csoportok pénztárára is. Ismert tény, hogy az operettelőadások bevétele tölti fel a csoportok pénztárát, s az egyes prózai darabok háromszori-négyszeri előadása alig fedezi a darabba vetett költségeket. Ez a tényállás is arra készteti műkedvelőinket, hogy egyes prózai darabok mellett időközönként operettet is előadjanak, bizonyítja ezt a lévaiak, komáromiak, műkedvelő csoportok operettelőadása gyakran felülmúlja a komáromiakét!

Hasonló a helyzet a hivatásos színházaknál is, például a kassai Állami Színházban, de a komáromi Magyar Területi Színházban is. A komáromiaknál a legnagyobb látogatottságnak az úgynevezett zenei részleg örvend. Gazdaságilag nézve ennek a zenei részlegnek végeredményben ugyanaz a funkciója, mint a műkedvelőknél; behozza a prózai részleg mínuszát és így nagyban hozzájárul a bevételi terv sikeres teljesítéséhez. Ennek alapján joggal merülhet fel az a kérdés, hogy bírálhatjuk-e ezekután a műkedvelőket.

Részletezzük tárgyilagosan a komáromi Magyar Területi Színház zenei részlegének működését. Határozottan helyes volt a színház vezetősége részéről, hogy kiérezte a közönség kívánságát. Ugyanakkor azonban nem lehetünk megelégedve a jószándék realizálásával. Öttagú zenekarral és képzetlen énekesekkel, csak színvonalatlan előadást lehet kihozni, és ezt egy hivatásos együttes sem magával szemben, és annál inkább a közönséggel szemben sem engedheti meg magának. Szó lehet itt példamutatásról, a közönség esztétikai neveléséről? Hivatásos együttestől minden tekintetben színvonalas előadást várunk, sokkal