Irodalmi Szemle, 1961
1961/2 - DISPUTA - Viczay Pál: Drámai műfaj
Viczai Pál Manapság nálunk is a legnépszerűbb drámai műfaj az operett. A hivatásos színházak és a műkedvelő csoportok előadásai egyaránt országos viszonylatban nagy népszerűségnek örvendenek. Mielőtt a hazai helyzet részletezésére térünk, tekintsünk egy kicsit vissza az operett 'keletkezésére és múltjára. Körülbelül a múlt század 70-es éveiben terjedt el. Létrehozása összefügg a városi és falusi népénekekkel, népijátékokkal és a vígoperával. Az első alkotások Párizsban Offenbach, Bécsben ifj. Johann Strauss nevéhez fűződnek. Közülük értékesebb a francia Offenbach az uraságot gúnyoló forradalmi jellege miatt. Jellegzetes kifejező eszköze a couplet és a chanson. A bécsi műfaj kialakítója Johann Strauss nem olyan merész mondanivalójában, mint a francia társa. Alkotásának alapját a keringő képezi, amely a népi Landler-ból (osztrák ugróstánc) származik. Az idősebb Strauss fia ifj. Johann Strauss a „Keringő- király“, ahogy korában nevezték, vígoperaszerű zenés vígjátékot alakított ki, amelynek középpontjába a táncot állította: a keringőt, polkát, mazurkát és a galoppot. És ha ez a műfaj nem is mutatott úgy rá kora társadalmi problémáira, mint a francia, életörömöt sugárzó ragyogásával, humorával, széles néprétegekhez szóló közvetlen hangjával a mai operett legfőbb értékei számára mutatott utat. A múlt század vége felé gyors iramban hódított az operett egész Európában. A franciáknál Offenbacchal egyidőben Hevré, a németeknél Suppé, Zeller és Millöcker, az angoloknál Sullivan volt a legnépszerűbb művelője. Magyar vonatkozásban ide tartozik Huszka Jenő, Kacsóh Pongrác, Kálmán Imre, Szirmay Albert, Jacobi Victor és Lehár Ferenc. Az említett szerzők operettjeinek nagyobb része a grófkisasszonyok, hercegek és gárdatisztek világát tükrözi vissza. A bécsi stílusra írt operett nem a szatíra, nem a csipkelődő társadalombírálatra helyezi a súlyt, hanem az érzelmes történetre, a magávalragadó dallamokra, a zenével átszőtt mesevilágra, mely az operett, a daljáték kissé naiv feloldásával szépíti meg az élet nehéz problémáit. Ennek a stílusnak a jelszava: „A közönség azért jár a színházba, mert el akarja feledni napi gondjait. Nem akar az élet problémáiról, politikájáról hallani, azért akar a színpadon inkább álomvilágot látni, amelyről tudja, hogy a valóságban nem létezik, vagy ha igen, nem olyan, mint amilyennek ábrázolják.“ Az újszellemű magyar operettirodalom egyik jelentős alkotása — Kacsóh Pongrác régebbi származású János vitézén kívül — Farkas Ferenc történelmi tárgyú darabja, a Csínom Palkó. A szlovák operettnek, főleg az utolsó években akadtak kiváló művelői — mint Dusík, Urbanec, Elbert, Novák és Andrasovan zeneszerzők. Örvendetes, hogy alkotásaikban jelentős helyet foglalnak el a mai társadalmi élettel foglalkozó alkotások is. A szovjet operett nem rendelkezik nagyobb múlttal, s újszerűsége a téma- választásban van. Idézzük fel csak Dunajevszkij Szabad szél című művét, amely a két szereplő szerelmi konfliktusa helyett a népet állítja a történés középpontjába. A magyar kultúrában az operettnek már bizonyos tradíciója van, s több alkotás világsikert aratott. A régebbi operettek negatív értéke ellenére sem drámai műfaj
