Irodalmi Szemle, 1961
1961/2 - Szőke József: A ház
I Szőke József Tömzsi szélesvállú ember ül az asztalnál. Dús Zekete haja a homlokára lóg, arca szürke, olyan mintha beteg lenne. Vastag húsos ujjai ügyetlenül lapozzák az előtte heverő papírokat, mozdulatai nehézkesek, szögletesek, mert mindig egész testével mozdul és ilyenkor bánatosan felsír alatta a vékonylábú barna szék. A homályos irodahelyiség falához halvány szekrények lapulnak tele feketekötésű vaskos törvénykönyvekkel, közel az ablaknál karcsú állványon virágok zöldellnek, és az egyszerű deszkapadlót durva, piros szőnyeg borítja. Ez minden, ami Benedek István hivatali életét körülveszi. Két éve lakója ennek a szobának, két éve vált meg a szerszámos ládától, hogy öregedő fejjel kezébe vegye a falu irányítását, az emberek gondját, baját. Még most se szokta meg a sok ülést, gyűlést, értekezletet, szeme hamar elfárad a sok betűtől, hosszú számoszlopoktól, és idegei se szokták meg teljesen a hivatalos közegtől elvárt hidegvérű nyugalmat. Bizony nem egyszer zökken ki szelídebbik leikéből, ha látja, hogy az emberek egymást marják, gyalázzák. A falu élete nyitott könyv volt előtte, mert itt született és élt az emberekkel. Ismerte apró reményeiket, sok pici bűnüket, vágyukat, minden csalódásukat. De az ő élete sem volt titok senki előtt. Tudták, hogy jószívű, ismerték segíteni akarását és ezt nem egyszer ki is használták önös érdekből a falu kis ügyesei. Bizony sokszor került kényelmetlen helyzetbe, mert jóhiszeműen hitt olyan embereknek is, akiknek a körmére kellett volna néznie. Elfeledte, hogy az emberek már nem Benedek Istvánt, a lakatost látják benne, hanem hivatalos a ! ház A. Riškovič plakátja
