Irodalmi Szemle, 1961
1961/2 - Fábry Zoltán: Európa elrablása
vetítették az „átvándorolt országok" - adta jogigényt. Rommel tábornok, a „Wüstenfuschs", a sivatagi róka, Afrikában a vandálok karthá- gói örökségét kereste. Birtokon belül — otthon — tudta magát! Őstérben! Ahnenraumban! Német-Európa ekkor már Afrikáig ért. A német katona bűnös oktalanul és felelőtlenül kiontott vére immár a lybiai sivatag homokját „frissítette". Az európai német igényper, a mohó náci Európa-markolás útját a Narviktól Krétáig, a Tunisztól Sztálingrádig elszórt katonasirok jelzik. Rettenetes limesz! Baljóslatú, kísérteties határvonal, ha Walter Elze „elevenítő" sugallatára gondolunk, arra a csodálatosnak beállított „német démoni vonásra", mely valósággá tud éltetni minden múltat. Jogigénnyé és jogcímmé — a tegnapot. Hitler hadai „átvándorolták" Európát, és az „átvándorolt országok" a német katonasírok jogán egy új német igényper számontartott és számonkért tényezői lesznek. És ez ma nem jelent sem többet, sem kevesebbet, mint felidézni a német katonát, kit egy rafinált propaganda-gépezet „európai katona"-ként csempészett a köztudatba, mint az „európai közösség" legjogosultabb hordozóját! Hitler Európája „az új rend Európá“-jaként kendőzte kizárólagos német hódítási célját. Ha Adenauér Európáról beszél, programja „európai integráció" címen kelleti magát. „Hitler Európájának" útja, módja és ára a második világháború volt. Ezt az Európát tudjuk és ismerjük. Amikor a német imperializmus most újra elérkezett arra az ominózus pontra, hogy Európát mondjon, és amikor ezt a hitlerizmus kompromittált hordozóival mondhatja, akkor a filmet emlékeztetően kell visszaforgatni a tegnapi kísérlethez és gyakorlathoz. A kezdethez, az indításhoz: a Göring- és Göbbels- inszcenálta Reichstag-gyújtogatáshoz. Minden ide vezet vissza: minden innen indult. Göbbels e tettel szállította Hitlernek a végszót: Hitler „égi jelként" üdvözölte a tüzet, és a második szó, amit kimondott: Európa volt: „Ha ez a gonosztett a kommunisták műve — amiben egy pillanatra sem kételkedem — akkor Európa végre meg fogja tudni, hogy egy a szükséges: a kommunizmus kiirtása." Ravasz jelszó, jóljött alibi: a kommunizmus kiirtási művelete itt térkorlátlanságot jelent: az igényper ezen a címen nemcsak a Szovjetunióra terjeszthető ki, de egész Európára. A német települések után a kommunista sejtek lettek a német igényper legfőbb tényezői! „Európa meg fogja tudni, hogy mi a szükséges!“ „Égi jel" mutatta tegnap: Göring és Göbbels félresikerült mesterműve! Az „európai integráció“ mesterművét még nem ismerjük, de szavai ismerősen csengnek: nem akarnak sem többet, sem kevesebbet, mint Hitler. Az európai igényper egyik határpontját kelet felé már ki is jelölték, Nyugat felé a taktika még hallgatást parancsol. A lipcsei Reichstag-perben is annak idején még csak a Szovjetunióról volt szó, és Lengyelország, Norvégia meg Dánia, Hollandia és Belgium, Franciaország és Anglia, Jugoszlávia és Görögország még a kívülálló érdeklődésével figyelték a Göring—Dimitrov párviadalt. Hall- stein, Adenauer államtitkára is csupán az Ural-ig akar „integrálni“. A Neue Züricher Zeitung (1952. március 14.) szerkesztője egy sajtókonferencián megkéri Hallsteint, nem-e definiálná kôželebbrôl „Európa“-fogalmát ? — Amikor még iskolába jártam, azt tanultam, hogy Európa keleti határa az Ural hegységig terjed. — Erre gondol ön, amikor Európa integrációjáról beszél? — Igen, ez az értelme mondanivalómnak. Világosabban nem lehet beszélni. NémetEurópa keleti limesze ki van jelölve. Ober- länder 1954. június 1-én kijelentette: „Európát újra Keletre kell vinni, kolonizációs képességekkel rendelkező embereket kell felnevelnünk." E kijelentés értelmét Oberländer a „Neues Bauerntum" 1940 májusi számában rég kikotyogta: „Kelet elnémetesítését maradéktalanul kell keresztül vinnünk. Lehetetlen helyzet, hogy olyan élettérben, mely népünk növekedési irányába esik, idegen vérnek egyáltalán még abban a megtiszteltetésben is lehessen része, hogy német talajt művelhessen." Hitler Európája egy célt ismert: a német fasizmus európai egyeduralmát. Amikor a Nyugat már Hitler lábai előtt hevert, akárcsak Észak és Dél, és a Keletet már legyőzöttnek hitte, akkor Göbbels leplezetlenül és kertelés nélkül nyíltan fecsegte ki az igazságot: „A fejlődés vége egy náci-Európa lesz!" A véget a keleti térségben azonban Sztálingrádnak hívták! Nézzétek meg Bertolt Brecht „Kriegs- fibel“-jének, háborús ábécé-könyvének címlapját: az Európa-hódítóknak nincs többé emberi ábrázatuk; süket, rongyokba bugyolált fejjel, bekötött homlokkal, gennyesedő szemmel, dagadt orral, testileg, lelkileg bénult elgyötörtségben dideregnek. „Nézzétek fiainkat, süketek és vérfoltosak... Óh, még a fogvicsorító farkasnak is kell egy lyuk, ahová beveszi magát! Melegítsük őket, fáznak", könyörög nekik irgalmat a költő. Emberré melegíteni a katonát, visszavezetni önön leglénye- géhez, embervoltához: célt, nagyobbat, sorsfordítóbbat — gyilkos ámokfuttatása után — nép, nemzet nem kaphatott. És az eredmény? Egy kanadai újságíró, Gordon Donaldson, egy cikksorozatban — melyért megkapta a legnagyobb kanadai újságíródíjat — "kimutatta, hogy „Nyugat-Németország teljesen át van itatva a nácizmus tegnapi szellemével... A mai bonni államot a tegnapi náci gépezet mozgatja, és a legtöbb esetben ugyanazok az emberek kezelik a fogantyúkat“ Valami visszavonhatatlanul elmaradt, kimaradt. Akárcsak 1918-ban. A németek nagy költője, Rainer Mária Rilke írta egyik levelében (1923. II. 2.): „Számomra minden kétségen felül áll, hogy — önismeret htján — Németország az az akadály, mely a világot fejlő
