Irodalmi Szemle, 1961
1961/1 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Marcel Pagnol — Topaze
Marcel Pagnol Topaze színházi figyelő Az elmúlt év decemberében a MATESZ színre hozta Marcel Pagnol Topaze c. szatirikus komédiáját. Műsorpolitikai szempontból első látásra kissé felelőtlen tettnek minősíthető a színháznak ez a kísérlete, s nem is tanúskodik valami nagy kezdeményező készségről, hiszen a Topaze-f választani annak sikere után járt és könnyű útnak látszik. A párizsi Variété színház 1928 októberében mutatta be első ízben — alig egy évre rá játssza' már a budapesti Vígszínház és a prágai Nemzeti Színház. M. Pagnol egy meghatározott időben, más körülmények között élő közönségének írta darabját. A Harmadik Köztársaság polgárságát és kispolgárságát sújtja kritikájával. Hasonlóan súlyos elmarasztalás és ítélet kimondására vállalkozott, mint annak idején Maupassant. Van is valami alkati hasonlóság Topaze professzor és a szépfiú, George Duroy alakja között. Maupassant ugyan a maga realista szemléletének megfelelő erőszakos és kíméletlen jellemet alkotott, s megelégedett a szépfiú karrierjének megdöbbentő ábrázolásával. M. Pagnol hisz az egyszerű ember emberségében. Bár hőse elfogadja az érvényesülés receptjét, s túltesz a törtetőkön — egész sorsát úgy kell felfogni, mint a kisember tragikomikus bosszúját a kapitalista társadalmon. Bizonyos, hogy a szerző maga sem ért egyet a topazei megoldással. Topaze sorsának dialektikája világosítja fel erről a nézőt. Hol is kezdi Topaze professzor? Muche úr tanintézetében tanároskodik. Dolgozatokat javít, az erkölcstan kétes tételeire oktatja diákjait, reménytelenül szerelmes és legfőbb becsvágya, hogy elnyerje az akadémiai pálmákat. Kispolgár, senki, nulla a társadalomban, amelyben él. Erkölcse, etikája kispolgári korlátoltság, s erről lépten nyomon neki magának kell meggyőződnie — végül fellázad Castel-Benac zsarnoksága ellen s maga is magabiztos farkassá vedlik. Pagnol kritikájának éle így nemcsak a Topaze-t körülvevő ragadozók társadalmát sújtja, hanem e kispolgári erkölcsöt is, mely sosem tágulhat világnézetté vagy filozófiává. Ebben az eszmei társadalmi keretben mozog Topaze figurája, mely sorsát tragikomédiává torzítja, 3 így nyilvánvaló, hogy a szerző feltételezi egy más, meg nem lelt igazság létezését. Ugyanakkor kétségtelen M. Pagnol szórakoztató szándéka, s ezt kiváló művészettel valósítja meg. A könnyed párbeszédek, hiteles jellemábrázolás és fordulatos cselekmény felejthetetlen élményt nyújt. Eszmei szempontból is van mondanivalója számunkra; lényegében a kapitalista társadalmi rosszat ábrázolja alakjain keresztül — a pénz lenyűgöző emberrontó hatalmát. A színrehozatal eszmei és művészi sikere csak a rendező éleslátásán múlik. Pavel Rímsky, a martini Szlovák Nemzeti Felkelés Színházának rendezője tapasztalt kézzel végezte el munkáját. Sikerült neki a mai néző számára aktualizálni a darabot. Ezt bizonyos — a kortól való elvonatkoztatás révén érte el. Ahogy maga mondja, kerülte a történelmi elemeket, hogy a néző ne arra gondoljon, melyik évben történik a cselekmény, hanem arra, melyik társadalmi rendszerben is volt mindez lehetséges. Ezért olykor erős dramaturgiai belenyúlásokkal élt, anélkül, hogy a szerző mondanivalóját megcsonkította volna. így az első felvonásban elmaradt Pincault professzor figurája és a 10 — 12 éves gyermekek (diákok) jelenete. Topaze professzor nem az osztályhoz, hanem egyenesen a közönséghez fordult erkölcstani előadásával, s ezért ez a jelenet különösképpen jelentőségre tesz szert. A rendező eleve leszögezi a kispolgári etika naiv tételeit, hogy a cselekmény végén egy hasonló jelenetben ugyanezeket megcáfolja. A második és harmadik felvonásban is kurtított olykor a párbeszédeken, s így az egészet tömörebbre fogta, hogy annál inkább kihangsúlyozza a mai nézőnek szánt mondanivalót. így jött létre a részletek elhagyásával a kapitalista társadalmi rossz sűrített és általánosított képe. A cselekmény és a játék ritmusa is meggyorsult. A rendező szemléletére és alkotó módszereire jellemző, hogy a színészeknél sikerült elérnie bizonyos kritikai magatartást az alakított jellemekkel szemben. így erős gondolati hatást ért el. A narrátor és zenei betétek beiktatása is a mű mondanivalójának aktualizálását szolgálta. A zene, a színház eddigi gyakorlatától eltérően meghatározott funkciót kapott, s néhány táncfigura is, pl. a második felvonás egyik jelenetében a zene és a tánclépések szinte döbbenetesen érzékelhetővé tették a pénz bűvöletében mozgó, vonagló megrontott
