Irodalmi Szemle, 1961
1961/1 - FIGYELŐ - Sas Andor: Szovjet művészettörténész könyve Munkácsy Mihályról
A kötet negyedik ciklusában a „Változatok gyermekhangra“ címűben megint csak nem szatírákat találunk (hiszen a gyermekekről talán nem is lehet szatírákat írni), hanem bájos humorral megformált és ezen a humoron átütő szülői szeretettel besugárzott gyermek-humoreszkeket. A „Fintorgó múzsa“ című utolsó ciklusban öt irodalmi szatíra foglal helyet. Közülük a már idézett „Vlagyimir Majakovszkij a bizottság előtt“ című a legfrappánsabb. Sok remek részlet és ötlet teszi mulatságossá és szellemesen allegorikussá a fínyás királykisasszonyról és a megbírált sárgarigóról szóló szatirikus tündér- illetve állatmesét is. (A süketfajd a rádió zenei osztályának főnökeként szerepel a páva az irodalmi elnökként működő oroszlán titkárnőjeként, a frakkos pingvin oszályide- gen reakciós íróként.) Kár, hogy az író ezekben a mese-mezbe öltöztetett irodalmi paródiákban is túlságosan szétágaztatja a cselekményt és könyörtelenül kisajtolja az összes allegóriá- és ötletlehetőséget. A fordító munkájáról szólva készségesen állapítjuk meg, hogy Tóth Tibor ez esetben is a tőle megszokott minőségi normát nyújtotta. ízelítőül bemutatunk a „Ballajtó Ábel meg- zabolázása“ című szatírából egy stilisztikailag remekül visszaadott költői erejű jellemzést: „Ballajtó Ábel nagyon is prózai, jellegzetes figurája meglepően emlékeztetett egy vén megfeketedett szilvafára, amelybe se szó se beszéd, belecsapott a merinykő; amíg élsz, meg nem érted, miért hibázott rá a villám éppen erre az alacsony szerény fára, de tény, hogy belecsapott és megperzselte, összevissza hasogatta, megsebezte. Az öreg jelentéktelen jószág épen maradt, erei azonban buzgón szivattyúzzák az életadó nedvet, a fa nem pusztult el, ellenkezőleg, győztesen dacol a mennykővel, isten a tudója, honnét veszi ezt a hallatlan erőt, itt-ott zölden bontogatja rügyeit, titokzatos forrásokból táplálkozva gyönge, szűzi ágat hajt, utána a másodikat, a harmadikat, holnap talán váratlanul ki is virágzik, s ha akácfa volna, édes mámorító illatot árasztana. De nem akác, hanem szilvafa. Szerényen áll és fürdik a szemergő alkonyi esőben, erőt gyűjt, tovább él, talán még szilvát is terem.“ Külön meg kell dicsérnünk Tóth Tibort azért a nyelvi hajlékonyságért és rugalmasságért, amellyel az állatmese szójátékait ültette át (éget, izzik a szikra -eget iszik a szikla stb.) és azért a hangulatfestő leleményért, amellyel a szatírahősök szlovák neveit magyarította. Szovjet művészettörténész könyve Munkácsy Mihályról Hogy milyen alkotó erők munkálkodnak a Szovjetunióban nemcsak a technikai tudományok területén, hanem a közösségi élet szellemi műveivel, így a művészetek elméletével és a művészettörténettel foglalkozó kutatásoknak körében, tehát a társadalmi tudományok világában, arra a számos példák egyike Lilja Sztyepanová Aljosina 1960-ban Moszkvában megjelent monográfiája Munkácsy Mi- hályról, aki 1844-ben született, születési helye Mukačevo-Munkács a második világháború végéig köztársaságunk területére esett, ma pedig az Ukrán Szocialista Szovjet Köztársaság kárpátokon túli területén fekszik. Aljosina műve forma, külső kiállítás tekintetében méltó esztétikai és művészettörténeti tárgyához, a műnyomó papíron készült 150 oldalas szöveghez, 66 oldalas album járul egész oldalnyi képekkel, közöttük az első a Búsuló betyár népi témának 1865-ben készült, s az utolsó ugyanezen téma 1893-ban kivitelezett megfestése — így láthatóvá válik Munkácsy eszmei fejlődésének útja az idillszerű mesterkélt népiességtől a drámai szenvedélyességű realizmusig. A szöveg között öt színes reprodukció található Munkácsy-képekről, amit azért érdemes külön megemlíteni, mert Végvári Lajosnak 1958-ban megjelent Munkácsymonográfiája csak három színes mellékletet hoz. Aljosina kötetének borító lapján annak a rokkant forradalmi harcosnak mellképe látható, aki a Tépéscsináló asszonyokat ábrázoló képen szemben ül a forradalmat odaadásos buzgalommal támogató és az egész nép forradalmi készségét és rokonszenvét kifejező nőkkel. Ami Lilja Sztyepanova Aljosina könyvének tudományos apparátusát, a szerző tájékozottságát illeti a társadalomtörténetnek és a művelődéstörténetnek abban a szakaszában, amelyben Munkácsy Mihály mint kortárs élt, erről csak teljes elismeréssel lehet szólani. Az általános tájékozottságot kiegészíti a Munkácsyra vonatkozó irodalom alapos ismerete, gondos idézése, az egyes fejezetekhez tartozó jegyzetek hosszú sorában. A bibliográfia 66 munkát sorol fel orosz, német, francia és magyar nyelvűeket. Az utóbbiak között folyóiratokban közölt fonťbs tanulmányok is szereplnek, ott találjuk a régebbi művészettörténészek közül Malonyay Dezső, Lyka Károly, Hekler Antal és Genthon István nevét az újabban feltűntek 'közül Aljosina felhasználta Aradi Nóra, Ölmacher Anna, Bé- nyi László és mások munkáit egészen Végvári Lajos legújabb kutatásáig és publikációjáig. Sas Andor
