Irodalmi Szemle, 1961
1961/1 - FIGYELŐ - Turczel Lajos: Peter Karvaš szatírái
Önkénytelenül felvetjük a kérdést: milyen tanulságot vonjon le a szatíraíró az ilyen és hasonlószőrű esetekből, nem kívánatosnak, negatívnak tűnő hatásokból?! Természetesen 'az a nézetünk, hogy ezek miatt nem szabad elkedvetlenednie vagy aggá- lyoskodóvá válnia, de — tekintettel a jóhiszemű emberek esetleges félreértéseire is — meg kell, találnia azt a módot, amellyel a nyirkos kesztyűjű és nyirkos lelkű faragó fülöpöktől határozotttan distancírozza magát. A kötet több szatírájával lehetne bizonyítani, hogy Karvaš is ezt az elvet vallja, ám a szó- banforgó! .Cselekményében a Faragó Fülöptől való distancírozásra egy sokkal drasztikusabb, iradlmiatlan eszközt alkalmaz: knokautolja ezt az utálatosan törleszkedő „tisztelőjét“. A szatíra hatásvizsgálatát tovább folytatva Karvaš megállapítja, hogy „a szatíraírónak nem az a legnagyobb balszerencséje, ha Faragó Fülöp a maga emberének véli. Sokkal rosszabb, hogy örömest a Faragó Fülöp emberét látják benne azok is, akiket megbírál.“ Karvaš elméleti fejtegetéseibe itt ismét egy spontán kijelentéssel kell bekapcsolódnunk: a legeslegrosszabbnak azt tartjuk, amikor az irodalom illetékesei tekintik Faragó Fülöp emberének a hibákat ostorozó szatíraírót. Maga Karvaš ezt az esetet vitriolos gúnnyal figurázza ki a „Vlagyimir Majakovszkij a bizottság előtt“ című írásában. Miről van szó ebben a remek irodalmi szuperszatírában? „Az irodalmat elvileg helybenhagyó bizottság“ Majakovszkij szatirikus verseit vizsgálván még élő írónak gondolja Majakovszkijt, az „előre elhajlás“ vádjával illeti őt és szatíráját a következő bűnökben marasztalja el: „ironikus tiszteletlenség a rendszer vívmányai iránt; terminológiánk gúnyos használata; allegorikus és professzionátus ellenzékieskedés,.. . rabu- lisztika,... negatívizmus, destruktivizmus és teljes kilátástalanság ...“ Azt, hogy Karvaš a szatíra korszerű eszmei és esztétikai követelményeivel tisztában van, nemcsak ars poetikai-ízű kijelentéseiből állapíthatjuk meg. Ezt a tényt „Az ördög nem alszik“ című kötet írásainak nagy része gyakorlatilag is bizonyítja. Karvaš szatírái e kötetben mondanivalójuknak, jellegüknek megfelelően öt ciklusba vannak csoportosítva. Az első ciklus a „Régi jó ismerőseim“ cégére alatt vonultat el előttünk néhány közismert típust és sürgős kiirtásra megérett előítéletet. E ciklus legsikerültebb darabjai: „A tisztelő“ és „A barométer“. Ebben az utóbbi írásban egy olyan „szatíra-hőssel“ ismerkedünk meg, aki az embertársaihoz való viselkedésé* azok mindenkori káderhelyzete alapján szabályozza; aszerint, hogy „süllyed vagy emelkedik az árfolyamuk a káder-börzén“. A második ciklusnak „Hétköznapi tragédiák“ az összefoglaló címe. Itt olyan emberi hibák, konvenció- és előítélet-bacilusok kerülnek pellengére, amelyek jelentéktelennek, veszélytelennek látszanak, de ha megfelelő táptalajhoz jutnak, akkor megszerzik a maguk áldozatait. Egyébként a művészi kidolgozás szempontjából e ciklus írásai a legkevésbé sikerültek. Túlságosan kiütközik belőlük Kar- vašnak az a másutt..is. észrevehető vonása, hogy túlfejleszti vagy agyonanalizálja a témát, fölöslegesen sppradizálja vagy kiszipolyozza az ötleteit. Nem állíthatnánk ilyesmit a harmadik ciklusról, amelynek már az ironikusan alkalmazott címében — Comics — nagy szatirikus erő rejlik. Ebben a ciklusban az úgynevezett amerikai életforma és erkölcs visszataszító fonákságai kerülnek terítékre. Mindegyik szatíra pezsgő szellemességgel van megtöltve és eszmei-tartalmi szempontból kitűnő arányérzékkel felépítve. Érdemes egyenként megnézni a ciklus szatíráit: Az „Unalom“ című karcolat (nem is any- nyira szatíra, mint inkább megdöbbentő realitású társadalmi- és jellemrajz) egy rendkívül érdekes bírósági tárgyalásról adott pillanatkép nemcsak az amerikai igazságszolgáltatás mániákus „vörös keresését“ leplezi le, hanem az ottani ifjúság ijesztő erkölcsi nihilizmusát és a bűnből is üzletet csináló közszellemet. A „Szent Anna és Clifford hadnagy“ című vérbeli szatíra a vallásból való üzletcsinálás, a vallási hiedelemmel való nagyszabású kereskedés rafinált esetét mutatja lse Anatole France tollára is méltó szellemességgel. A „Richter abbé kliensei“ című írás olvasásánál helyenkint megint csak úgy érezzük, mint hogyha Anatole France i(Boccacio és a „Pajzán históriákat“ író Balzac fogtak volna össze egy borsos históriának a megírására. Ennek a szatírának a hőse egy ördögien tar- tüffi alkatú párizsi pap, aki újkori Savonaro- lának álcázza magát, és emögött az álarc mögött nyugodtan űzi piszkos üzleteit és erkölcstelen játékait. Az „Üzenet a világűrből“ című szatíra a tudománnyal való üzleti visszaélés és sarlatánkodás pompás rajza. Ebben az írásban jól megfigyelhető az is, hogy tud Karvaš már a couleur locale megrajzolásával is szatirikus helyzetet teremteni. Egy amerikai nagy pénzembernek a dolgozószobáját többek között így mutatja be: „A könyvszekrény nagyobbik része tulajdonképpen nem is volt könyvszekrény, hanem ügyesen álcázott ajtó a házi bárba, melynek kapacitása felért egy közepes kikötői csapszékkel... A firenzei kandalló nem volt igazi kandalló, hanem a központi fűtés radiátorát rejtette méhében . .. Megnyomta az asztalon álló kecses porcelán táncosnőt, ami mellékesen villamos csengőgombul is szolgált ...“ A „Comics“ ciklusban van felvéve a ,,Jumbo, a fehér elefánt“ című írás is, amelyben a Rosenberg-gyerekeknek a hatóságok által történő elhurcolását novellisztikusan dolgozta fel az író. Ez az írás megható érzelmi hang- szerelésével kiütközik a ciklus szatírái közül.
