Irodalmi Szemle, 1961
1961/1 - FIGYELŐ - Turczel Lajos: Peter Karvaš szatírái
Turczel Lajos Peter Karvaš szatírái Peter Karvaš a mai szlovák irodalom egyik legfigyelemreméltóbb alkotóegyénisége. A valósághoz, a témához való viszonyulás szempontjából izig-vérig realista írói alkat intellektuálisan analitikus szemlélet- és ábrázolásmóddal és széles skálájú erkölcsi eszmei és esztétikai hatni tudással. Műfajilag meglepően sokoldalú. Érdeklődése e költészeten kívül úgyszólván az összes műfajcsoportra ( epika, dráma, útleírás, riport, irodalmi publicisztika) és ezeken belül az összes műfaji árnyalatra (az epikában a regényre, novellára, karcolatra, a drámában a tragédiára, színműre és vígjátékra) kiterjed. Ez a széles érdeklődési kör nem jelenti azonban az alkotó energia elaprózódását, s nem megy az író által kultivált egyik műfajban sem a művészi erő, színvonal rovására. Karvaš neve a szlovákiai magyar olvasó- közönség előtt sem ismeretlen. Az elmúlt években a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában két elbeszélés-gyűjteménye jelent meg magyar nyelven („Velünk és elle- ünk“, ,,A gyermek és a kard“). Azonkívül a Komáromi Területi Színházban és a rádióban magyar nyelven is bemutatásra került néhány darabja, köztük az eddig legjelentősebb Karvaš-dráma, az „Éjféli mise“. Végül tavaly a Szépirodalmi Könyvkiadó „Az ördög nem alszik“ címmel Karvaš szatirikus történeteiből és karcolataiból adott ki egy közel négyszáz oldalra terjedő kötetet Tóth Tibor válogatásában és fordításában. Most itt ezzel az utóbbi kötettel, Karvaš szatíráival akarunk foglalkozni. Karvaš tisztában van a szatíra törvényeivel és — amint az néhány találó utalásából kiviláglik — a szatíra történetével, fejlődésével is. A szatíra megteremtője, atyja az i.e. III. században élő görög Menappos volt. Menap- postól napjainkig ragyogó pályát futott be a gúnyból és iróniából nevelő eszközt formáló vagy támadó fegyvert kovácsoló szatíra. Olyan zseniális alkotók alkalmazták mint Horatius, Juvenalis (tőle származik a híres „Nehéz szatírát nem írni" mondás, amely a kötet borítólapján közölt ismertetésen tévesen Hora- tiusnak van tulajdonítva), Rabelais, Zwift, Voltaire, Gogol, Szaltikov-Scsedrin, Bemard Shaw, Hašek, Karinthy stb. A szatíra nem volt válogatós a műfajokban, a miniatűr epigrammá- tól a hatalmas eposzig számtalan műfajba behatolt. A mereven ellenálló eposzba szinte a trójai falóhoz hasonló módon, magát eposznak álcázva vonult be; az eposz ebbe a cselvetésbe belerokkant és belepusztult. A szatírának az eposz elleni harca és győzelme találó például szolgál arra a funkcióra is, amelyet a haladó szatíra az osztálytársadalmakban, illetve ezek regresszív szakaszaiban töltött be. Itt a szatírának a szerepe hangsúlyozottan destruktív volt. a rendszer ideológiai alapjainak gyengítésére, megingatására irányult. Egészen más a szerepe a szatírának a szocialista társadalomban és irodalomban. Itt a szatíra társadalmi funkciója építő, konstruktív. A jó szatírának itt körülbelül úgy kell hatni, mint a gyomirtó kémiai eszköznek, amely — miközben a gazt, gyomot elpusztítja — a termőtalajra és a kultúrnövényre erősítőleg, táplálólag hat. Hogy Peter Karvaš ilyen szatírák írására törekszik, azt már „Az ördög nem alszik“ kötet első írásából, mondhatnánk vezérszatírájából megtudjuk. Ebben a „Tanulságos történet a szatíráról“ című írásban így fogalmazza meg a maga szatírái krédóját: „Ha fekély, legyen fekély. Ha vágni kell, vágjuk ki. De egy szemernyivel sem többet. A szálkát ki kell piszkálni az ujjunk hegyéből, de nem szabad miatta levágni az egész kezet. S ami a fő: dolgozzunk tiszta késsel, hogy a páciens ne kapjon vérmérgezést.“ Ennek az elméleti állásfoglalásnak, szatírai krédónak vagy ars poétikának további kifejtésével, kiegészítéseivel találkozunk „A tisztelő“ című szatírában. Itt Karvaš a szatíra által kiváltott különböző hatásokat vizsgálja, többek között azt a kárörömmel teljes hatást, amellyel sokszor a reakció képviselői, a szatíraíróban saját cinkosukat látó faragó fülö- pök reagálnak a szatírára: „Megrajzolsz például egy kulcspozícióban ülő rossz hivatalnokot, és Faragó Fülöp vigyorogva megjegyzi: — Lám csak ilyenek uralkodnak rajtunk! — Azt írod, hogy a testnevelésben bakot lőttünk, s Faragó Fülöp a kezét dörzsöli: — Nézzétek csak, hogy tönkre tették a mi egykor híres testnevelésünket. No persze, szocializmus! — Megbírálod néhány művész életstílusát, s ezzel mintha Faragó Fülöp kezére játszanál: — Ide nézzetek, — rikácsolja üdvözülten — és még új művészetről prédikálnak! — Neked pedig ezt mondja: — Csak így tovább, testvér, ettől döglik a légy!“
