Irodalmi Szemle, 1961
1961/1 - FIGYELŐ - Fábry Zoltán: Farkasok közt védetten
Figyelő Farkasok közt — védetten 1. 1932-ben, közvetlenül az Ezeréves Harmadik Birodalom kikiáltása előtt, egy német könyv jelent meg: „Jó tettek könyve. 1914-1918". A címlapon két egymásbafonédó tenyér. A legtisztább giccs, ha az, amit a kézfogás megpecsétel: üres, hamis, hazug. De ha igaz: nincs a kézfogásnál nagyszerűbb és valóbb emberi jelkép. Két ember, két világ találkozása termékenyítőn erősíti egymást. Lát és láttat: tükörkép. Amikor háborúban két egymásnak uszított idegen ember akárhol és akárhogy kezet fog, akkor a kényszerháború áldozatai, a kényszerellenségek emberként ismerik fel egymást és kézfogásuk háborút szigetelő jócselekedet, békecselekedet. A kézfogás csak a béke szimbóluma lehet. Jócselekedet a rossz — a háború — ellenében. A kézfogás: a jó- akaratú emberség realizált béke-tette. A jócselekedetek könyve az egyéni jócselekedetek dokumentációja. Az itt egybegyűjtött levelek, történetek, adalékok mást nem is foghatnak be. Német katonák tanúskodnak a francia, belga, angol és orosz katonáról, tiltott fráternizálásról, két ember-kötötte fegyver- szünetről, szemhunyásról és szemhunyorítás- ról, kölcsönös életmentésről, lovagiasságról, titkos és tilalmas emberségről. A könyv összeállítója Bernhard D ieb o l d — aki anno- dacumáli híres könyvében (Anarchia a drámában) az expresszionista dráma első nagystílű kritikusa volt — a dokumentációval azt akarta bizonyítani, hogy az egyes ember az embertelen háború mélyfokán is tud szívére hallgatni és keze gyilokszorongatás helyett parolára kinyílni, „hogy itt az egyes ember a háborús fegyelem ellenére, a maga személyére kötelezőn teljesíti az egyedül emberhez méltó jócselekedetet“. A háború alatt — a háború ellenére — valósult kézfogás helyi és pillanatnyi jelentőségén titkon és kicsiben — de áldozatkészen és életkockáztatón — azt a nagy gesztust gyakorolta, amit ma a kommunista pártok Nyilatkozata a történelmi szükségszerűség kiáltványaként manifesztálhatott: a béke emberi lehetőségét, muszáját és nagy- szerűségét. Mit jelent és mit jelenthet ezer és ezer rémség közepette, milliós emberöldöklés idején egy-egy jócselekedet, egy futó békegesztus, egy ellenségek között gyorsan váltott testvéri kézszorítás, egy ajándékozón vagy önfeláldozón megmentett emberélet?! A viszonylag minimalitás eleve ellapozottá, jelentéktelenséggé szűkíti az emberségből folyó tilalmas jócselekedetet. De a degradálás elfeledkezik a jócselekedetekben rejlő elevenítő, nyugtató és megtartó kihatásról, a továbbgyűrűző add továbbról, a példáról, az emlékről, mely íme itt csokorba gyűjtve, hasznos és felemelő könyvvé duzzadhatott. Egy jó tett felér száz rossz dinamikus robbantó erejével. Johannes R. B e cher pontosan határozta meg e kölcsön-viszonylatot: „Minden igaz jőtett a jó győzelmét jelenti, amikor is a jó győzelmének előfeltétele, hogy az a rossz elleni küzdelemben jöjjön létre“. A rossz a jó kiváltója. A háború az emberséget elemésztő rossz, de ez a rossz ugyanakkor kiprovokálja a jót: az ellenállást, az ellenmérget, az ellen-tettet. A jót — paradioxmód — a rossz élebi. Az emberséget az embertelenség aktivizálja. Arnold Z w e i g első világháborús regény- ciklusának eszméltető rúgója egy háborús jócselekedet. A „Verduni iskola" indítófejezetének a címe: „Elzárnak egy vízcsapot“. Tikkadt nyári napon francia foglyok menetelnek hátrafelé. Útközben, egy pionírtáborban kút-tek- nő: víz! A rend felbomlik: a foglyok a kút körül tolonganak. így persze senki sem jutna vízhez, de a német katonák — amolyan fegyver nélkül szolgáló munkaerők, Schipperek — kulacsaikból, kulacsaikkal itatják őket. De egy ezredes e kép láttára dührohamot kap és a vizet azonnal elzáratja... „és ez nevezi magát embernek“, dohog magában egy német gázgyári munkás... A foglyokat továbbhajszolják, a vízosztogató katonákat elparancsolják, de az egyik, a regényciklus főhőse — Bertin — nem törődik a paranccsal és a foglyokat kísérve, tovább itatja őket, majd „megelégedetten, szívmelegen“ néz a franciák után: „ezek az emberek most már tudják, hogy Németországban nem fogják őket felfalni“. Egy ember jótette száz és száz riadt fogolyban vert erősítő éltető visszhangot és ajándékozott bizonyosságot kiszolgáltatottságuk e bizonytalan kritikus pillanatában. Akárcsak Móricz Zsigmond Rózsa Sándora, aki a
