Irodalmi Szemle, 1961

1961/1 - LÁTÓHATÁR - Ilja Erenburg: Picasso

]\ía talán ő a legismertebb olasz író. írásai nagy példányszámban jelennek meg Keleten és Nyugaton egyaránt, s első regényének, a „Közönyösök" -nek (Gli indifferenti, 1929) megjelenésétől számítják az irodalomban a neorealizmust. S hadd tegyük hozzá: nemcsak egyik leghíresebb, hanem egyik legtehetségesebb képviselője is a mai olasz irodalomnak.

A „Közönyösök" lázadása volt a valóságtól elforduló, „lírai regény esztétika" ellen. Megvolt benne minden, ami a realista regény tartozéka: cselekmény és epikai tárgyilagosság, drámai kompozíció és éles szemmel vázolt társadalomrajz. Látszólag szó sem esik a regényben a politikáról. Mégis, ez a formáját tekintve tisztán „családi regény" az író későbbi, nyíltan politizáló szatirikus gyűjteményeinél is élesebb ítéletet mond a fasizmus felett. Nem az író fordult el a társadalmi és politikai eseményektől, de menekülő hőse. A „Közönyösök“ témájával rokon müve „ Az alkalmazkodó“ (II conformista) 1951-ben jelent meg — magyarul 1959-ben adták ki „A megalkuvó címen". Nem tartozik ugyan az író művészileg legsikerültebb alkotásai közé, de társadalmi mondanivalója, a kispolgári önzés és közöny bírálata kiszélesül és elmélyül.

Moravia írói hírnevét 1947-ben megjelent, s azóta magyarul is kiadott „A római lány“ (La romana) című regénye alapította meg, amelyben megdöbbentően és elszomorítóan jut kifejezésre az író tragikus pesszimizmusa, a haladó polgári társadalom ébresztette, kiutat nem látó kétségbeesése, s bár a regény zárójelenétebn Adriana, a hősnő abban reménykedik, hogy gyermeke nála jobban és boldogabban fog élni, az olvasó ezt a reménykedést — a regényt végig olvasván — nem oszthatja.

Moravia regényhősei javarészt a polgári társadalom megjegyezte csorba alakok. Ha néha-néha feltámad bennük a boldogság vágya, törekvésük elkerülhetetlenül kudarcba, tragédiába torkollik. Nem csupán az író szkepticizmusáról és pesszimizmusáról van szó itt: elsősorban arról, hogy elvesztette hitét a polgári társadalom bárminemű, fennen hangoztatott „áldásaiban". A családi boldogság keresésének és csődjének regénye az 1954-ben megjelent „Megvetés" (11 disprezzo), amely egyben a humanista és realista Moravia küszködését is jelenti saját szkepticizmusával.

A kiúttalanság tudata jellemzi 1957-ben kiadott „Ciociara" című regényét. Akárcsak Moravia más írásaiban, realista képet találunk benne Olaszország szenvedő, nyomorgó népérő, de nyomát sem látjuk annak az olasz népnek, amely küzd és harcol saját jövőjéért, jobb életéért. Az írót Absztrakt-humanista nézőpontja megakadályozza abban, hogy meglássa és ábrázolja a jelnekor legfontosabb társadalmi folyamatait, történelmi alakulásukat.

Lényegében ugyanazt mondhatjuk Moravia elbeszéléseiről, a Római történetekről (Raconti Romani és Nuovi raconti Romani). Rövid, négy-öt oldalas elbeszélései az író vitathatalanul nagy tehetségéről tanúskodnak. Szinte látjuk az alakjait, ahogy mozognak, beszélnek, s este lepihennek. Fokozza ezt a hatást a Moraviát jelemző, első személyben szóló előadásmód. Mint maga mondta erről, „a harmadik személy használata — az azt gondolta, azt mondta — csak a XIX. század regényének lehetett jellemzője. A modern regény írója nem vállalkozhat a valóság közvetett objektív szemléletű bemutatására, mert az objektív valóság megismerése ma már elérhetetlen. A modern regénytől csak a közvetlen bemutatása várható, csak egy-egy író felfogása szerinti valóság visszaadását kívánhatjuk meg. A XIX. század harmadik személyének helyébe az első személy lép — (az „én azt gondoltam") — kífijezve az író ábrázolta valóság szubjektív jellegét, esetleges voltát, egyben elismerve más koncepciók lehetőségét és jogosultságát is." Moravia szerint ez a közvetlen ábrázolási mód sok tehertől szabadítja meg az írót és az olvasót, az írónak több lehetősége nyílik a jelenségek analizálására, éppen ezért törvényszerű, hogy az első személyben írt regények többé-kevésbé értekező jellegűek.

Moravia a közelmúltban egy olasz irodalmi vita keretében nyilatkozott a modern regény állítólagos válságáról, s azt a nézetét fejezte ki, hogy bár a „kulturális ipar“, a rádió, a televízió és mozi rohamosan csökkenti a könyvolvasók számát, nem tudja pótolni azt, amit a regény adhat, és az olvasók egy szűk köre számára, a szellemileg legigényesebbek számára szellemi szükséglet marad a regényirodalom. Ily értelemben szó lehet válságról, de ez a válság csupán mennyiségi problémát jelent, nem pedig érdemi válságot.