Irodalmi Szemle, 1960

1960/2 - FIGYELŐ - Fábry Zoltán: A novella kérdőjelei (II)

F. C. Weiskopf csak arról beszél, hogy a novellát kevésbé művelik, mint testesebb rokonát, a regényt. A második világháború után Hans Mayer, a legkitűnőbb német irodalom- történész, a novellaválságot így indokolja: „Utolsó éveink élményeinek jobban felel meg a lírai kifejezés, mint egy aktuális tendenciájú és gyorsan lerögzített novella.“

1956-ban Sós Endre kissé gyorsan tett pontot a novella kérdőjelei után, amikor megállapította: „A magyar novella válsága végéhez közeledik és tanúi vagyunk máris az új magyar novella kibontakozásának“. Három év múlva azonban ugyancsak a Magyar Nemzetben ezt olvashattuk: „A novella a magyar irodalomnak egyik legnépszerűbb műfaja volt mindig ... Méltatlanul szorult háttérbe és — érdekes! — íróink egy része ma is húzódozik a novella feltámasztásától“. A feltámasztás megelőző haldoklásra utal. A novella haldokló műfaj lenne? Ha a magunk portáját elhagyjuk és ha Európán túlra figyelünk, akkor ellenpéldákat találunk. A szovjet L. Ejdlin szerint a kínai újságok, irodalmi lapok és folyóiratok főterét az elbeszélések foglalják el. (Illés Endre finom megállapításira gondolva — „novellákban is van apró remeklés, amilyen egy négysoros kínai vagy japán vers“

— ezen nem is csodálkozunk). Haldoklásról tehát szó sincsen. Csak a novella általános érvényével, érvényesülésével van baj. Minden műfajnak van egy eluralkodó időpontja, aztán eltűnik, mint a búvópatak, hogy később valahol újra felbukkanjon. Belinszkij idejében a novella elsősége kétségtelen volt: „Aki csak ír és olvas, figyelmével és tevékenységével főlég az elbeszélés felé fordul. Mindennapi kenyér asztalunkon az elbeszélő kötet. . . Még a regény is átengedte az első helyet az elbeszélésnek“. Annyira, hogy voltak orosz írók (ha jól emlékszem Dosztojevszkij), akik az új orosz irodalmat, önmagukat egy novellától számaztatták. És ez az ős, ez a forrás Gogoly Köpenye volt. Csak így írhatott Belinszkij az elbeszélés „zsarnoki voltáról“, és amikor azt kérdezi, hogy mi a titka az elbeszélés makacs s vetélkedést nem tűrő uralmának, akkor így felel: „Mi elfoglalt emberek, akik folyton sietünk, tevékenykedünk, és akiknek drága az időnk, nem érünk rá arra, hogy nagy és hosszú könyveket olvassunk, egyszóval nekünk elbeszélés kell“. Belinszkij szerint a regény és elbeszélés szükséglet eredményeképp jelentkezett, és e szükségletet a társadalmi fejlődéssel magyarázza.

A magyar novella közeli rokona volt az orosznak. Kosztolányi Dezső 1917-ben tanúsíthatta. „Körülbelül ötven éve annak, hogy a novella mindenütt virágzott. Azóta a legtöbb irodalomban erős hanyatlást mutat. A franciák láthatóan kifáradtak... Németországban hasonlóan lenézett műfaj ... Ma már ez a nemes műfaj igazán csak két helyen virágzik: az oroszoknál meg nálunk“. Egy más helyen, a szlovákiai Sándor Imre novelláival kapcsolatban, így panaszkodik: „Az irodalom boltosai azt mondják, hogy a novella haldoklik... Helyébe, úgy hallom, a regény lépett... A regény a maga otrombaságával szorította ki a novella pontos rajzát és biztos lélekelemzését“. Kosztolányi elfogultsága a novellával szemben műfaji igényből adódott: a regénynél is nagyobb műfaji nehézségekből. Nem véletlen, hogy a tolsztoji makszimumot az „Iljics Iván halálában“, tehát egy novellában jelölte meg, és nem a „Háború és béké“-ben, melyről egy mai szovjet kritikus, Szklanszkij, írta nemrégiben: „A regény tette érettebbé Tolsztojt: megváltoztatta a világnézetét“. A regény szociológiai — tehát váltó, változtató — hatása minden mást felülmúló jelenség, mely íme visszahat magára az íróra is. A novella ugyanakkor csak lezártságában, kész voltában teljesítheti ki e szerepét. A novella: a pont. És a pont előfeltétele: a lezárhatóság. Ez pedig a tartalmi és formai egyezés művészete, a formává ért tartalom dolga, neheze és eredménye. Kiérés. Gyümölcs. A regény: a fa egésze, a gyümölcsöt is beleértve, vagy az erdő egésze: a fák összesége. És itt a regényben ugyanúgy baj, ha a fától nem látjuk az erdőt, vagy ha a gyümölcs elvonja a figyelmet a fától. A novellában csak magát az egy-gyümölcsöt élvezzük, mert benne van — érezhetően és izlelhetően — az egész fa, az egész erdő, mint egy cseppben maga a tenger... A novella rejtélyét a regény felől lehet csak megközelíteni.

A regény a teljesség műfaja. A novella: maradéktalanság. A regényteljesség: anyag- és mondanivaló-teljesség. A hangsúly a tartalmi teljességen van. A novella formai teljesség. A megformálás tömöríti, kristályosítja egyszeriséggé, lezárttá, megragadó mondanivalóvá a tartalmat. Az első világháború előtt írta Robert Musil, a legnagyobb osztrák regényíró: „Van élmény, mely gyilkosságba kergeti az embert, és van, mely öt évi magányba bujtatja. Melyik az erősebb? Valahogy így adódik a novella és a regény különbsége. Egy hirtelen és elhatárolt szellemi izgalom adja a novellát, egy hosszan, mindent magába szívó a regényt“. A regény spongyaszerepe: a regényteljesség első funkciója. A regény egyre növekvő valami. A regény növőben van végig és folyton: nem lehet még az utolsó mondattal sem lezárni: folytatható, kimeríthetetlen. A novella lezártságra tör már első mondatával is, mely végig része és részese a pontnak.

A regény: telítődés, spongya! Az első világ