Irodalmi Szemle, 1960

1960/1 - VITA A REALIZMUSRÓL - Miloš Krno: Néhány megjegyzés a Koreai irodalomról

Az első időszakban, a demokratikus országépítés időszakában a legnagyobb sikert két könyv aratta — Li Gi-jong „Föld“ című regénye, amely a földreformról szól, és egy elbeszélő költemény a partizánharcokról, amelynek a címe „A folyó“; szerzője, Cső Ki-cson, aki az amerikaiakkal folytatott háborúban esett el.

A felszabadító háborúban az írók is ott küzdöttek a frontokon, s elsősorban riportokat, karcolatokat írtak az újságokba. Ebben az időszakban azonban két figyelemre méltó regény is született, szerzőjük Han Szar-ja, az egyiknek a címe „Történelem“ és a japán ellenes partizánmozgalomról szól, a másik pedig a phenjani illegális harcról az amerikai megszállás alatt és a címe „A Te Tong folyó“.

A szocialista irodalom virágázásának fénykorát a háború utáni időkben, a háborús pusztítások helyrehozásának, a szocializmus építésének éveiben éri el. A koreai irodalom szorosan egybeforr a nép életével, művei a munkásosztály és az egész dolgozó nép hősi erőfeszítéseit tükrözik a szebb jövő építésében, emléket állítanak a koreai hazafiak bátor harcának. A regények közül a legnépszerűbb Li Gi-jong „Tumangan“ című trilógiája, amely időbelileg negyed évszázadot ölel fel, Han Szar-ja „A Szolbong hegy“ című regénye, Jun Sze-csung regénye egy vasmű építéséről „A kemény próba“, Cső Sze-bong és Ri Gin-jong regényei a szövetkezetek alakításáról, az elsőnek a címe „Oj tavasz Szók Keulban“, a másodiké „Első aratás“, valamint Pák Un- golnak, a koreai írószövetség jelenlegi titkárának háborús regénye, „A haza“. A költők közül a legnagyobb sikereket Li Jong-nak érte el a rizsföldek öntözéséről szóló lírai verseivel, továbbá Min Pön-kün „Az Orori síkság“ című elbeszélő költeményével, amelyben a frontot segítő hős parasztokról énekel és Szin Szan-ho háborús eposza, az „Ezer li hosszú tüzes arcvonal“.

Közkedveltségnek örvend a legnagyobb élő koreai drámaíró, Szón Jong „Tűzmadár“ című színműve, amely a japánellenes partizánmozgalomról szól.

Elbeszélgettem a koreai írókkal eszmei problémáikról. Kiderült, hogy az élettől elszakadt, menekvő művészet hattyúdala egy 1946-ban megjelent verseskönyv volt. A koreai írók II. kongresszusán, 1956-ban határozottan állást foglaltak az élet sematikus ábrázolása ellen és azt követelték, hogy az írók minél jobban összeforrjanak a mindennapi élettel.

— Nálunk nem sok vizet zavart a re-i vizionizmus, — magyarázta egy ilyen be-* szélgetés alkalmával Jun Sze-phong irodalmi kritikus, — és az idegen ideológiák is zárt kapura találtak. Mai művészetünk a KAPF, a koreai proletárművészek szövetsége és a partizánharcok, a felszabadító háború gazdag hagyományaira támaszkodik, ami pedig a burzsoá „szabadságot“ illeti, ékesen szóló példáit láthatjuk közvetlenül a szomszédságunkban, a harmincnyolcadik délkörtől délre.

Sok olyan verset olvastam, festményt láttam, amelyeknek alkotói, tehetséges műkedvelő katonák, azóta iskolába kerültek, kellő szaktudásra tettek szert. Phenjanban a kezdő tehetséges írók részére külön irodalmi iskolát szerveztek. A fiatal szerzők fejlődésére az idősebb írók ügyelnek. Tanácsokat adnak nekik, leveleznek velük, külön szemináriumokon irányítják fejlődésüket. A fiatalok fejlődésének elősegítése az írószövetség tartományi csoportjainak egyik fő feladata.

Koreában megszűntették az írástudatlanságot, a kultúra tömeges jellegűvé vált. A nagy példányszámok ellenére az új könyvek néhány nap alatt elkelnek. Nemrég harmincezer példányban jelent meg a koreai irodalom kézikönyve. Jómagam is meggyőződhettem róla a szövetkezetekben, a gyárakban, az állami gazdaságok telepein, halászok és diákok között, mennyire népszerű ebben az országban a könyv. Jártam egy filmműteremben, ahol éppen a huszonharmadik játékfilmet vették fel 1959-ben. Az irodalmi folyóiratok papiroshiány miatt átlag mindössze negyvenezer példányban jelennek meg. Minden gyárban műkedvelő színjátszó csoportok, irodalmi körök működnek, s egyik sem panaszkodhatik amiatt, hogy kevés a tagja, nem érdeklődnek eléggé a csoport munkája iránt. Sohasem felejtem el a műkedvelő tánc- együttesek és énekkarok seregszemléjét a phenjani sportpalotában: egyszerre háromezerötszáz szereplő lépett fel. Maga a cselekmény Korea legújabbkori történetét mutatta be, a partizánmozgalom első napjaitól kezdve a szocializmus építéséig.

A világirodalom klasszikusainak és az élő haladó szerzőknek legjelentősebb műveit már lefordították koreai nyelvre. 1962-ig nyolcvan kötet jelenik meg a világirodalom alkotásaiból, többek között egy kötet fordítás cseh és szlovák szerzők munkáiból is.

Észak-Korea dolgozói ismerik és szeretik Ri Mőn-szar és Szin To-szong