Irodalmi Szemle, 1960

1960/1 - VITA A REALIZMUSRÓL - Miloš Krno: Néhány megjegyzés a Koreai irodalomról

nemzeti művészek új operáit, valamint Szón U-tam és Con Kvan-col érdemes művészek festményeit.

A kultúra dolgozói vezető helyeket töltenek be a pártban és a közéletben. Tizen közülük a legfelső nemzetgyűlés tagjai, Han Szar-ja, az írószövetség elnöke egyben a pemzetgyűlés alelnöke, Li Puk-men írószövetségi alelnök pedig a nemzetgyűlés elnökségének a tagja, három írót találunk a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának tagjai közt is.

Han Szar-ja már hatvan éves, de magas koráról csak ősz haja árulkodik. Hosszan beszélgettünk a koreai írók alkotó munkájáról, legtöbbjük a nagyvárosokból, az adminisztratív munkahelyekről a gyárakba, földművesszövetkezetekbe ment, hogy minél közelebbről megismerje a dolgozó nép életét. Az írók tehát közvetlenül abban a környezetben élnek, amelyről írnak. Mint munkások, szövetkezeti tagok, halászok együtt dolgoznak könyveik hőseivel. Amikor már elég anyagot gyűjtöttek, szabadságot kapnak, hogy megírhassák könyvüket.. A kisebb irodalmi műfajokat esténként művelik, fizikai munkájuk mellett.

— Ha az író jól akar írni, — mondta Han Szar-ja, — együtt kell élnie hőseivel. Az adminisztratív munkával foglalkozzanak fiatalabb, az irodalomban kevésbé jártas emberek. Ilymódon az írók nemcsak megismerik az életet, hanem saját magánéletük is forrásul szolgál irodalmi munkásságukhoz. Sajnálom, — mosolyodott el szomorkásán, — hogy jómagam nem mehetek el hosszabb időre a munkások közé. A japán megszállás alatt negyven esztendőn keresztül nem élhettem, nem dolgozhattam gyárban, és most sem tehetem. Bizony, a fiatalabb írók, akiknek nincs semmiféle funkciójuk és ott élnek a gyárakban, ma már jobban írnak nálam.

A különféle funkciókkal megbízott írók egymás után beismerték, minden vágyuk, hogy megszabaduljanak az adminisztratív munkától és elmehessenek dolgozni, élni könyveik hősei közé. Velük együtt harcoltak a fronton, velük együtt akarnak élni ma is.

Hogy mindezt hallottam, elgondolkodtam a mi íróink sorsa, élete fölött. Ott vlnek valamelyik szerkesztőségi vagy kiadóvállalati íróasztalnál, kéziratot olvasnak és javítgatnak, újságot szerkesztenek, és csak futtában ismerik meg hőseik életét.

Bizony sokban igazuk van koreai elvtársainknak. Sokkal könnyebb és sokkal célszerűbb úgy összegyűjteni egy könyv

anyagát, úgy megismerni a dolgozók életét, azonosítani nézeteinket a párt és a nép nézeteivel, hogy hosszabb időt töltünk fizikai munkában egy gyárban vagy szövetkezetben. Csak egy kérdés marad megoldatlan: hogyan gazdálkodjék az író az idejével? Mikor tökéletesítse mesterségbeli tudását, foglalkozzék önmagával, mikor olvassa el az elolvasandó, szükséges és érdekes könyveket, mikor csiszolja írásművészetét? Hisz az alkotó szabadság ideje alatt már papírra kell vetnie mindazt, amit élményekben magában gyűjtött és átszűrt alkotó tehetségének szűrőjén.

Ennek ellenére el kell ismernünk, hogy a koreai elvtársak a kínai írókhoz hasonlatosan megoldották azt a problémát, hogyan fogjon hozzá az író művének megalkotásához. Az írói munkát úgy szervezték meg — s a helyzet a művészet többi ágában is hasonlatos — hogy az író szavakészer> válaszol népe életének legégetőbb kérdéseire, jelentős segítséget nyújt pártjának az új ember nevelésében, sohasem téveszti szem elől hivatásának nemes célkitűzését, s ami a legfontosabb, sohasem lesz belőle erejét vesztett, halott, száraz ág, amelyet letörtek hazája életének fájáról. Márpedig ez a legfontosabb — a többi probléma sokkal könnyebben megoldható.

Mialatt hallgattam Han Szar-ját és a többi öreg proletárírót, láttam őket alkotó erejük teljében, bizony irigyeltem őket, hisz arra gondoltam, hogy mi szlovákiai írók nem láthatjuk már korunkban Peter Jilemnickýt, Fraňo Kráľt.

Mindenben szót értettünk a koreai írókkal, minden kérdésben nyíltan és őszintén megmondták véleményüket. Ott messze keleten eszembe jutott egy másik tanulmányutam — három esztendeje Jugoszláviában jártam, s többször elbeszélgettem jugoszláv írókkal és újságírókkal. Koreához képest Jugoszlávia nagyon közel van hozzánk, mondhatnám mindjárt itt a szomszédban. Tolmács nélkül beszélgettünk, értettük egymás nyelvét. Népeink jelleme is közel áll egymáshoz, s nem egyszer közös volt a történelmünk is. Mégis a jugoszláv írók többségével, főleg a fiatalokkal sehogyan sem tudtunk szót érteni.

A messzi Koreában úgy megértettük egymást, mintha édestestvérek volnánk. S ez nemcsak Ten Sze-cson költőre vonatkozik, aki velem egy évben, egy napon, sőt egy órában született. Testvéreknek éreztük egymást valamennyien. Hisz mind egy anyának, Marx, Engels és Lenin nagy pártjának fiai vagyunk.