Irodalmi Szemle, 1960
1960/4 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Születőben a hazai szocialista dráma
kózást az emberi bensőben rejlő halállal, — igen magas költői hőfokon. A prágai Nemzeti Színház nem riadt vissza attól, hogy a nagy költő mellett csatasorba küldje a fiatal, huszonöt esztendős Jozef Topolt, aki a jelek szerint rendkívüli tehetség és a cseh drámaírás nagy ígérete. Igazolást nyert azzal, hogy a mai színház nem lehet meg kezdeményezés nélkül, eminens kötelessége a legszorosabban együttműködni a szerzőkkel, akik színpad nélkül nem fejlődhetnek. Hozzáfűzhetjük, hogy az efféle kísérletet nem lehet erőszakolni, a semmiből, túlságosan nyers anyagból drámát teremteni, ám ahol egy egészséges dráma magva adva van, egész drámaírásunk kárát látja, ha kezdeményezés és közös munka hiányában egy ígéretes tehetség nem jut színpadhoz. Jozef Topol Az ó napjuk című játékában egy nap történetébe sűríti a mai ember — különösen a fiatalok — néhány elgondolkoztató problémáját. Két típust próbál bemutatni: egyfelől azokat, akikben van felelősség és komolyan akarják életük kérdéseit megoldani, másfelől a könnyebb úton járó önzőket, akiknek az emberekhez való kapcsolatuk laza és valahogy benső vaksággal vannak megverve. Ilyen zsákutcában járó fiatal Topol Pavelja, akit azonban egy ébredő erős és szenvedélyes érzelmi kapcsolat feleszméltet. Topol játéka korántsem tökéletes, de mondanivalójának van súlya és érdekessége. A harmadik kép kitűnően van megkomponálva; itt a szülők jellemrajza meglepően érett, magasan a fiataloké fölé nő. Sok mindent hibáztathatunk Topodnál, szemére vethetjük, hogy az idősebb nemzedék életét hitelesebben tudta jellemezni, mint a fiatalokét, az apák és fiúk közti ellentétek rajzában sem hoz akár árnyalatbeli újat, de nem vitatható el, hogy becsületesen feszegeti társadalmunk új erkölcsének problémáit és jól érzi, hogy korunk embere, akinek a modern technika óriási lehetőségeket ad, morális tekintetben is fokozottabb felelősségre kötelezett. Topol igen rokonszenvesen vall erről a felelősségről. František Pavliček Szívek útvesztője című drámája is erős pozitívuma volt a fesztiválnak. Az ember érdeklődési köre és egész élete álljon összhangban az élet és a társadalom követelményeivel, példázza Pavliček játéka. Még az érzelmi életben, a szerelemben sem lehet önző, ez is legyen termékeny és felelősségteljes. Vilém Just a dráma passzív hőse elbukik, mert minden tette ellentmond ennek az etikának, meg kell halnia, mert a mi világunkon kívül keresi a boldogulást, az igazi otthon melegét, mert nincs hazája és nem ismeri az igazi szabadság fennkölt eszményét. Vratislav Blaűek Túlgazdag karácsonyest-je lényegében szintén a felelősségről szól. Rokonszenves hősét, a munkásból gyárigazgatóvá lett Novákot egy karácsonyestén a lelkiismerete, a felelősségérzete arra kényszeríti, hogy elinduljon megkeresni az igazságot: vajon a leányát teherbe ejtő fiatalember arcátlan vagány-e, vagy olyan derék legény, akiért ki kell állnia, hogy képességének és tehetségének megfelelő életkörülmények közé juttassa? A kalandos éjféli kutatás azzal a felismeréssel jár, hogy az élet igazi értelme az igazság keresése és a káderezés felelőtlen, hanyag kezekben a szocializmus ellen fordulhat. A szatirikus játék végén Novák, aki tiszta jellemével, becsületességével, szenvedélyes igazságkeresésével a legjobban megközelíti a szocialista hős eszményi alakját, befogadja családjába a fiatalembert. Blažek sok tekintetben sikeres szatírája felvetette a formabontás szükségességének kérdését, amelytől a fesztivál legsikeresebb szerzői Karvaš, Hrubín és Pavliček eltekintettek. Mindhárman beérték a hagyományos formával: az idő, tér és cselekmény hármas egységének legszigorúbb betartásával teljesen mai mondanivalót fejeztek ki, ami azonban korántsem jelenti azt, hogy mindenkor ragaszkodjunk a régihez és jól beválthoz. A formát nem lehet elvonatkoztatni a kortól, és minden kor megteremti a maga drámai formáját, miként az építészet is mindenkor megteremtette a magáét. A forma organikusan nő ki a mondanivalóból; így teremtette meg az egyszerű, puritán görög élet a legegyszerűbb drámai formát, a térben, időben és cselekményben egységes drámát. Shakespeare szenvedélyektől viharos, vérgözös drámai kora széttörte a klasszikus formát, a polgári világ ismét tömörítette és megszelídítette, napjaink forradalmin megváltozott érzés- és gondolatvilága is keresi a maga új kifejezési eszközeit, élni akar a színpadi technika korlátlan lehetőségeivel, a forma bontásával próbálja kifejezni az élet új ritmusát, a változást, a forradalmi átalakulást mind az ember benső világában, mind élete külsőségeiben. • O. Danék Szemtől szembe című darabja bratislavai bemutatója alkalmából megírtuk (Irodalmi Szemle 1960/1), hol nincs értelme az új formának, a formabontásnak, ha nem segíti elő a konfliktus hatásosabb kibontakozását, a jellemek elmélyítését, és nem teszi színesebbé, teljesebbé a környezet rajzát. Blažek szatírája első felében igen hatásosan él az új formával és nincs is hiba mindaddig, míg az éjszakai körútjáról hazatérő apa beszéli el — és az író betoldott képekben megjeleníti — élményeit. A hiba ott támad, amikor az alakok teszik meg ugyanazt, amikor ők is visszapillantanak, a múltat idézik. Ogy hat ez, mintha egy nagy dobozból bűvészügyességgel apró skatulyákat varázsolna elő a szerző; a színpadi történés elveszti drámaiságát, túlságosan filmszerűvé válik, cselekmény helyett kommentálást, epikus ma-
