Irodalmi Szemle, 1960
1960/4 - FIGYELŐ - Tóth Tibor: Böngésző
Béla életének nem egy mozzanata közvetlen érinti azt, ami^ talán így nevezhetnénk: szlovákiai magyar jelenünk haladó hagyományai. Kanyargó életút Illés Béláé, századeleji diáklázongások, világháború és forradalom, emigráció — Csehszlovákia, Ausztria, Szovjetunió, — a szovjet hadsereg közlegénye a Honvédő Háború elején, s mint szovjet tiszt tér vissza Budapestre. Az út mérföldkövei: egy-egy szélesre méretezett, nagy regény: Kárpáti rapszódia, Ég a Tisza, Szki- petárok. Igaz, róla is ugyanolyan kritikai közhellyé vált az anekdotázás „vádja“, mint Mikszáth-tal kapcsolatban. Az Anekdoták könyve műfajilag tehát tulajdonképpen nem is meglepetés. Illés írói művészetét ismerve még kevésbé meglepetés, hogy ebben a műfajban is olyat alkotott, ami élő és maradó. Anekdotái egy élet híradásai arról a világról, amely alig néhány évvel, évtizeddel van mögöttünk, mégis a mai embernek oly távolinak látszik. Nekünk, itt Csehszlovákiában Illés Béla könyve nemcsak a magunk múltjára is egy- egy fénysugarat vető, szórakoztató olvasmány. A könyvet lapozgatva sok mindenre rádöbbenünk, amit elmulasztottunk, amivel nem törődtünk. Itt van például ama emlékezetes népgyűlés története, amelyet Karikás Frigyes „szervezett“ a rendőrségi tilalmat kijátszva, kommunista manifesztációvá téve a keresztény-szocialisták engedélyezett csődületét. Mit tud mai fiatalságunk a bratis- lavai munkásmozgalom múltjáról? S egyáltalán hányan tudnak arról, hogy milyen munkát végzett itt Karikás Frigyes? (Arról nem is szólva, hogy Illés Béla is baloldali lapot szerkesztett Szlovákia fővárosában, és sajtónk múltja, története egészében még mindig ismeretlen titok.) Vagy gondoljunk a könyv egyik legkedvesebb történetére: Julius Fučík és Zalka Máté népdal-párbajára, amikor „Juliska“ re- vánsot kért Mátyás király és Holubár párviadaláért. Kedves és jóleső olvasni a moszkvai bérház éjszakai csendjét felverő nótá- zásről, s mégis fájó hiányérzet támad bennünk: mit tudunk mi Fučíkról, mit tudunk a csehszlovákiai magyar munkásmozgalomhoz, haladó szellemű fiatalokhoz fűződő kapcsolatairól? Ki írt róla egykori ismerősei, barátai közül — akár1 anekdotázva is ? Thor Heyerdahl és a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó jóvoltából viszont az olvasó ember majdnem mindent megtudhat Kelet-Polinézia és a Husvét-szigetek messzi múltjáról. Még emlékezetünkben van az ugyancsak közös kiadásban megjelent Kon-Tiki: a norvég kutató útjának leírása, aki tutajon hajózott keresztül a Csendes-óceánon, Amerika nyugati partjaitól a Raroia-szigetig. A Világjárók sorozatának köteteként megjelent újabb Heyerdahl-könyv, az Aku-aku az amerikai partok és Polinézia között a Csendes óceánban fekvő magányos Husvét-sziget múltjának, a szigeten található óriási, egy darab kőből faragott szobroknak a titkát feszegeti. Lényegében a fehér indiánok régi legendája indította el útjaira Heyerdahlt. Az ő nyomukat kereste Fawcett ezredes is, aki mögött titoktartón zárult össze a Mato Grosso zöld függönye. Kik lehettek? Az északi tengereken kalandozó vikingek, akiket az óceán Amerika partjaira vetett? (Hogy a vikingek eljutottak Amerikába, ma már közismert tudományos tény.) Heyerdahl monumentális kultúra megteremtőit és terjesztőit látja ebben a „fehérbőrű, vörös hajú, szakállas és kék szemű“ népben, akik még szobraikat is vörös hajdísszel látták el. Leszármazottaikat megtalálja a Husvét-sziget „hosszúfejűiben“, akik a tudós felszólítására ősi kőszerszámokkal hozzáfognak egy új óriás-szobor kifaragásához, s felállítanak egy régi, ledöntött szobrot. Tudományos expedíció leírása az Aku-aku, ugyanakkor kalandos utazás története is, és ami értékét még inkább növeli: humoros, találó kép egy távoli világ embereiről. Szlovák és cseh írók műveinek fordításai — érthető módon — meglehetősen nagy számban szerepelnek a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó utóbbi időben megjelent magyar nyelvű kiadványai között. Nem egyszer hangsúlyoztuk ennek a munkának a fontosságát: fogalmakká váltak már bennünk az „egymás megismerése“, „hídverés“ szavak. A testvérnép kultúráját, lelkületét, érzéseit, gondolkodását elsősorban irodalmának alkotásaiból ismerheti meg a magyar dolgozó: mennyire fontos, hogy a magyar fordítás, amelyet kézhez kap, ne torzképet adjon, hanem művészi, hű, egyenértékű tükörképet! A műfordító felelőssége nagy: munkája szerint ítélik meg a tolmácsolt művet, hisz az olvasók zöme nem ismeri az eredeti alkotást, nem ellenőriz és nem hasonlít össze; s ha a fordítás művészietlen, kontár munka, nem a fordítót marasztalja el,, hanem a szerzőt. __ Elégedetten megállapíthatjuk, hogy az elmúlt évtized során nem egy hozzáértő, jó, sőt kiváló munkát végző műfordítónk nedvével ismerkedhettünk meg. Boné András, Havas Márta, Hubík István, Monoszlóy Dezső, Rácz Olivér, Zólyomi Antal — hogy csak néhányat említsünk —, sokat tett azért, hogy a magyar olvasóközönség színvonalas, egyenértékű fordításban ismerhesse meg a cseh és a szlovák irodalom legjobb alkotásait. De az általuk elért színvonal kötelez:
