Irodalmi Szemle, 1960
1960/4 - LÁTÓHATÁR - A. Tvardovszkij: Így volt
Bátran a szűzföld-hódításhoz hasonlítnám e jeleket, s a síró röptű rakétához, mely Hold-tengerekbe esett. Az évek elhúznak felettünk, s tűnnek az útjelző kövek, az úton egyre emelkedtünk, Korunk nekünk küld jó szelet. Egy ölelésre, szívközeiben vannak a világ népei, s e békében nyert gyözedelmet adózva mind elismeri. Az igazság erős kezével emeli fel szent jogarát, békítve jár köztünk — s Delével kontinenseket ölel át. S remények, ijesztő veszélyek fölött mind tisztábban ragyog. — Ma ez vagyunk mi minden népnek, s várakozásuk mind nagyobb. Sorsunk egét napként ragyogja legelső törvényünk: — Lenint követni szállón s botladozva s tüzén edzeni érveink. Ki véle tart — mindenki bátor, s küzdelmeink arannyal írt legenda-könyvében akárhol keressék — nem lelik a hírt, melytől dicsőségünk kihunyna s becsületünket rozsda fogja. Mi vélünk törvényt — bizony az így igaz! S a jelenünk: átlalunk van az — és velünk. És ami rólunk fel van írva: az elejétől a végéig tanunk marad! — Hisz szóbeszéd is: — amit a toll vetett papírra, kivágni a balta se bírja. S őrt áll a dolgok igazsága és kikerülni nem lehet, s az igazság elhallgatása: hazugság, az is — vétkesebb! S kit gyaláz most — ha nem a költőt a legjobban — a hallgatás? Holnapra bíró hívja döntő tanúnak — tegyen vallomást. „Egy szót se szólsz, mi?! — attól félve hogy jól ellátják a bajod? Hazudsz! — már nem oly korban élsz te, s neked más parancs adatott. Hallgattál, mondván — mért lennél te ostobább, mint a többiek, s Pártod segíted ezzel: — érte elsők között adod szíved. Pedig csak éldegélsz magadnak nyugalmad tócsa-vizein, s fejadagod pontosan kaptad a Múzsa jegyzéke szerint". Vádak, bírák: — egytől se félek, sőt várom rég — vallassanak; bár szavaim még úgy nem égnek, hogy mindent beragyogjanak; szívből szakadt, nem szélbe szálló jó ügyre szánt szavak, hitek! Mit éltem-tettem e világon azért fejemmel felelek! Nincs szebb parancs és lángolóbb vágy: állni az ügy őreként mindenütt. Hazám! járni Jövőd ragyogó útját — a szerelemnél nagyszerűbb! Merész hágók, csúcsok után fellélegezni mélyről Tevéled boldogan, s tovább az úton egyre, még, föl! nagy útjaidon és a kis ügyecskék ösvényein is, mindegy! — s mindegy-hogyan! Enyém győzelmed öröme, s enyém felhőző bánatod, s enyém hívásod, amit boldog sorsom szívembe fájni oltott: — utad követni! — s várnak ott a szárnyat bontó távlatok, a szárnyat bontó távlatok! Váci Mihály fordítása
