Irodalmi Szemle, 1960
1960/4 - LÁTÓHATÁR - M. Sadoveanu: Sárkány
Sárkány — Kedves feleim! — kezdte fennszóval Számadó Ionita, miközben felállott, és egész magasságában kiegyenesítette ösztövér alakját. — Bizony, megvallom itt kegyelmetek előtt, hogy nagy iszonyattal hallgatom kegyes Gherman atya meséjét, a hajam is égnek állott tőle a kucsmám alatt; de az én mesém, amelyet el akarok mondani kegyelmeteknek, még sokkalta csodálatosabb és félelmetesebb! — Hallgassuk meg Számadó uramat... — szólott közbe sebes beszédével a mindentudó Leonta apó. — Hallgassuk meg nagyra becsült Számadó uram meséjét! Előbb lássuk, hogy van-e előttünk, ami kell, azután pedig halljuk a mesét. Éppen arra akartam kérni, Ionita uram, hogy ne felejtse szavát és fogadalmát. Amióta eszemet tudom, még a másik Ankuca idejében szokás volt erre felé, hogy egyszer-egyszer leüljünk tanácskozni a jóféle alsó-országi borocska mellett. Csendben iszogattunk, s hallgattuk a sok szép, régi történetet. Én úgy gondolom, Számadó Ionita uram, hogy nincs is több ilyen fogadó, hetedhét országban. Ilyen öles falakat, ilyen vasalt kaput, ilyen pincét, de kivált ilyen bort sehol sem talál az ember. Hát még ilyen kedves-nyájas orcát, meg ilyen fekete szemeket hol is találhatna! Én már másban nem is gyönyörködném, amíg el nem jön az időm, hogy elinduljak az örök csendesség partjai felé ... De azért csak ne ráncold a szemöldöködet, húgomasszony, mert én jó barátja voltam még a megboldogult édesanyádnak. Kiolvastam a csillagát is a mindentudó könyvemből, mint ahogy neked is kiolvastam. Bizony, jól olvastam, a színtiszta igazat mondottam, de azért úgy gondolom, hogy te sem panaszkodhatsz. — Nem is panaszkodom — válaszolta nevetve a kocsmárosné. — Meghiszem, húgomasszony, másképp nem is lehetne; mert ebben a réges- régi könyvben, amelyet itt hordok a tarisznyámban, minden meg van írva. Meg is mondottam mindent, amikor megkérdeztél, úgy ahogy írva állott; de kivált azt, hogy ahol megfordulsz, bazsalikomtól lesz illatos a hely, s az öregek egyszeriben visszakívánják a fiatalságukat. — Az már igaz — erősítgette meg a draganesti-i részesgazda —, csakhogy ezt én is megmondhattam volna a kegyelmed mindentudó könyve nélkül. — Igaza lehet kegyelmednek, Számadó uram, és ismét arra kérem, hogy szavát ne felejtse. Ahogy mondtam tehát, ilyen meséket nem akármelyik fogadóban hallhat az ember. Az imént is milyen csodálatosat hallottunk Gherman atya szájából, aki most ismét némaságba burkolózott, és csak magában szomorkadik. Nem is tudom, Számadó uram, hogy lesz-e ilyen csodálatos és félelmetes a kegyelmed meséje. De azt megmondhatom, hogy életemben egyszer éreztem még, hogy a szívem úgy verdes a félelemtől, mint a fogolymadár a sólyom karmai között. Ankuca tüstént az öregre csillantotta fekete szemét, és pergő nyelvvel megkérdezte: — Amikor először látta a sárkánvt, Leonta apó ? — Igen — bólintott az öreg — amikor először láttam a sárkányt. Egyszerre mindnyájan feléje fordultunk, még Gherman atya is felemelte a fejét a nagy szakállából. — Miféle sárkányt, Leonte sógor — lepődött meg erősen Számadó Ionita, és visszaereszkedett ismét a helyére. — Miféle sárkányról beszél kend?! S csak A közelmúltban ünnepelték a kiváló román író 80. születésnapját. Mihail Sadoveanu
