Irodalmi Szemle, 1960

1960/4 - HÍD - Csanda Sándor: Bartók Béla szlovák népdalgyűjteményének epikus szövegeiről

kiadásukkal többször is megpróbálkozott; jellemző a felszabadulás előtti magyar—szlo­vák kulturális viszonyokra, hogy a nagyfon­tosságú és nagyértékü gyűjtemény, melyen ez a zseniális kutató éveken keresztül dol­gozott, nem látott napvilágot. Utolsó kiadási kísérlete alkalmával Bartók a szlovák anyagot három kötetre osztotta: ennek első kötete jelent most meg, jelezve azt a tényt, hogy a két nép szocialista alapon fejlődő kapcso­latai a mostoha múlt mulasztásait is pótol­ják. Bartók különböző nyelvű népdalgyűjtemé­nyében a szlovák anyagnak speciálisan fontos jelentősége van: nem a legnagyobb ugyan, de a legteljesebb, legbefejezettebb egységet alkotja. A gyűjtött szlovák dallamokat Bar­tók rendkívüli alapossággal hasonlította össze valamennyi hozzáférhető, addig kiadott szlo­vák és cseh népdallal, s így lényegében a szlovák népdalkincs egészéből vonta le tudo­mányos következtetéseit és megállapításait. További összehasonlításokkal pedig szak­szerűen sikerült megállapítania a szlovák népzene helyét a délkeleteurópai népek folk­lórjában, s eközben főként a magyar és a cseh kölcsönhatások és rokonságok tisztázá­sára törekedett. A szlovák népköltészet megtermékenyítő hatást is gyakorolt Bartók géniuszára: számos zeneszerzői alkotásában, így a Csodálatos mandarinban is találhatók szlovák népzene-motívumok. Bartók szlovák népdalgyűjteményének egy másik jellegzetessége, hogy anyagának nagy részét a magyar —szlovák nyelvhatáron, a mai Dél-Szlovákiában gyűjtötte, s így gyűj­teménye rendkívül értékes és érdekes anyagot szolgáltat a magyar —szlovák összehasonlító folklór számára. A kölcsönös átvételeknek és rokon motívumoknak Bartók fokozott fi­gyelmet szentelt. Az egybevetés eredményeit főként zenei szempontból értékelte és haszno­sította. Az alábbiakban Bartók gyűjteményé­nek szövegeit fogjuk vizsgálni, s bebizonyít­juk, hogy ezekből a magyar —szlovák népdal­kincs, s ezen túl a délkeleteurópai népkölté­szeti termékek összehasonlításával hasonló fontos és érdekes eredményekre lehet jutni, mint a dallamok egybevetésével. Ha Bartók művét a régebbi szlovák nép- dalgyűjteményekkel hasonlítjuk össze, azon­nal feltűnik, hogy ebben olyan szlovák dal­szövegekkel is találkozunk, amilyeneket előtte a szlovák gyűjtők nem adtak ki. A szlovák népdalgyűjtők éppúgy, mint Európa más népeinek gyűjtői a XIX. században és a XX. század elején saját nemzetük nacionalizmu­sát szolgálták. Az egykorú szlovák naciona­lizmus legjellemzőbb sajátsága pedig az el­nyomó magyar uralkodó osztály nacionaliz­musa elleni védekezés, főként az erősen hangoztatott magyar hazafisággal való szem­benállás volt. így érthető, ha a kor szlovák gyűjtői nem jegyezték fel vagy nem adták ki azokat a népdalokat, melyekben magya­rosító törekvések hatását látták: a szlovák Rákóczi-nótákat, Kossuth-dalokat, általában a magyar hazafias szövegek hatására kelet­kezett énekeket, nyilvánvaló átvételeket stb. Bartók szinte az első volt a szlovák nép- költészet gyűjtői közül, aki minden „szűrés“, válogatás nélkül, tisztán csak a tudományos szempontot tartva szem előtt, jegyezte le ezeket a szövegeket is. Bartók gyűjteményének tudományos hitelét megerősíti az a tény is, hogy közvetlen for­rásból, a nép ajkáról személyesen jegyezte le a dalokat, míg a régebbi szlovák gyűjte­mények egy részének, főként Ján Kollár klasszikussá vált Národnie spievanky-jának (megj. Budán 1834-ben) épp az a legnagyobb hibája, hogy figyelmen kívül hagyva a dal­lamot, minden kritika nélkül másolja le má­sok verses kéziratait. (így került pl. Kollár gyűjteményébe a népdalokon kívül számos szlovák főnemesi lírai alkotás, terjedelmes his­tóriás vers stb., melyekkel viszont a régi szlovák műköltészet vizsgálatához szolgáltat értékes anyagot.) Az első kérdés, melyet Bartók gyűjtemé­nyében vizsgálunk, egyes szövegek eredeté­nek problémája, s ezzel kapcsolatban a nép- költészetnek a műköltészethez való viszo­nya. Az ilyen problémák vizsgálatával mind magyar, mind szlovák részről eddig még nagyon keveset foglalkoztak. Bizonyára ez a mulasztás az egyik fő oka annak, hogy a magyar irodalomtörténeti tankönyvben pl. a Kádár Kata c. népballadával a XVI. századi részben foglalkoznak,4 s annak is, hogy Andrej Melicherčík a szlovák folklórról írt legújabb művében a Mátyás királlyal kapcso­latos szövegek valamennyiét a XV. századba helyezi.5 Amint ezt majd alább kifejtjük, az ilyen modern szövegekről a verstani és sti­lisztikai vizsgálat alapján be lehet bizonyí­tani, hogy nem keletkezhettek előbb, mint a XIX. században, esetleg a XVIII. század végén, s csupán a történeti nevek emlegetése alapján nem lehet egy népballada keletke­zését a középkorba tenni. A szövegek összehasonlítására Bartók gyűj­teményéből mindenekelőtt a balladák és az epikus énekek kínálkoznak, mert a bennük előadott események, történetek legnagyobb része megtalálható a magyar népköltészetben is. Egyes szlovák népballadák változatait nemcsak a magyar folklórban, hanem a ré­gebbi magyar műköltészetben, sőt az európai novellairodalomban is megtalálhatjuk. Egy közismert szlovák népballada változa­tait találjuk Bartók gyűjteményének 248a, 248b, 248c, 248d, 248e, 248f számú dalaiban. A ballada arról szól, hogy egy királynak (vál­tozatban: katonának, asszonynak, nemesnek) nem volt fia, csak három lánya. Egyenként felszólítja őket, hogy menjenek harcba (a király táborába), de erre csupán a legfiata­labb mer vállalkozni, s férfi ruhába átöltözve beáii a katonák közé. A csatában (egyes változatokban a török ellen) vitézül harcol.

Next

/
Thumbnails
Contents