Irodalmi Szemle, 1960

1960/4 - Szabó Béla:: Idegen monogram

tottam volna el, tovább nem mehettem, még bepillantást sem nyertem a nagy szobába, mert ajtaját hatalmas lakat zárta le. Sírás fojtogatott, homályosan éreztem, hogy sósízü szánalomhullám borít el, a sok elfogyasztott víz hirtelen megmozdult bennem és gyűrűzni kezdett, akárcsak a patak vize, ha kavicsot hajítanak beléje.

Ekkor, ebben a pillanatban ért a váratlan meglepetés, hogy saját ingemet, a szürke selyempuplinból készült ingemet tették elém. Ragyogó tiszta volt és ott díszlett rajta az idegen monogram is. Oly gyöngédség, szédület fogott el hirtelen az uraságtól levetett holmi láttára, hogy a pultba kellett kapaszkodnom, nehogy elessem. Az éhezésben eltöltött napok egyszerre törtek rám — mind azzal a szégyennel és gyalázattal, amely az éhezéssel együtt jár — és majd eldöntötték. Egyenesen megtámadtak, a sok víz is toporzékolt és dühöngött bennem, mintha vihar korbácsolta volna fel.

És ekkor intettem, hogy nem, az ing nem az enyém, a monogram sem az — kínos helyzetemben már-már meg akartam mutatni igazolványomat, de idejekorán megggondoltam. Nem, nincs most idő bizonygatásra, érvelésre. Ennem kell mindenáron ... És megvetéssel toltam el magamtól a finom selyempuplinból készült, uraságtól levetett holmit.

— Nem az enyém — ismételtem újra erélyesen és meg voltam győződve, hogy igazat mondok. Akkor a Főnök is tudta, hogy nincs a világon az az ing, amelyet a magaménak ismernék el. Még halogathatta volna a kifizetését, de restellte magát a lány előtt, aki szabadulni szeretett volna az egész kellemetlen ügytől, azért mondta, hogy fizetni kell.

Amikor a lány számolni kezdte a koronákat, megkönnyebbülés, jóleső hűvösség áradt el rajtam. Tudtam, éreztem, hogy a lány nehezen megszolgált pénzét már tegnap vagy tegnapelőtt előkészítette számomra, és volt még bennem annyi erő, hogy le tudtam mondani az összeg feléről.

Hogy a Főnök mit gondolt rólam, amikor ellentétbe kerültem önmagammal, az sem akkor, s most sem érdekelt.