Irodalmi Szemle, 1960

1960/3 - FIGYELŐ - Zd. Pluhař: Ha elhagysz ... (Dobos László)

lemre lobban egy menekült társa, Katka iránt, de ennek is csalódás a vége. Lelkében a remény helyét felváltja a kétségbeesett csalódás, már az illúziók gyenge támasztékába sem kapaszkodhat. „Az emberi élet így végződik, mint a pörgettyű forgása, egy másodperc alatt semmibe ugrással.“ Václav öngyilkos lesz.

Katka, a cseh fiatalasszony fanatikusan, szerelmétől hajtva szökik a határon túlra. Szerte Németországban a férjét keresi, akitől a háború utolsó napjaiban búcsúzott el. Ez az asszony maga a megtestesült erkölcs, férjébe vetett hite már a megszállottsággal határos. Fillérekből utazási költséget ku- porgat össze, járja a városokat, keresi Han- sit.

Egy alkalommal Kodl papa — a táborparancsnok cseh helyettese — Katka elé teszi férje címét. Ügy tűnik, hogy hónapok és évek türelmes várakozása, emberi hite megkapja jutalmát, de nem. Összetörtség, mélybézuhanás, csalódás; Hansi egy német asszonnyal állt össze. A csalódás fásult óráiban Kodl papa leitatja Katkát és magáévá teszi. Katka erkölcsi áldozat. Görcsösen védelmezett erkölcsi tisztaságát, fiatal életének egyetlen reményét meggyalázták, sárba- taposták. Mintha körhintában ülne, összefut előtte minden, nincs tovább, lépései zsákutcában konganak. Elveszett a cél, megszűnt az élet értelme, minden szép remény végállomása; a közöny, a minden mindegy uralja el lelkét.

Jarda nem bírja ezt a földhözragadt, nyomorult életet, pénzre vágyik. Behálózzák és Csehszlovákiába küldik kémkedni, ahol társa, a többszörös gyilkos Pepek észreveszi ingadozását és revolvergolyóval tesz pontot ennek a fiatal életútnak a végére. Honzík egy tétlen csellengése alkalmával bedől először látott „honfitársa“ Ígérgetésének és az idegenlégióban köt ki. Végigcsinálja azt a poklot, amiről sok-sok fiatal ábrándos álmokat sző. Légiós egyenruhájában a Szahara szélén menetel s így töpreng sorsa felett: „Mi okozza vajon, hogy a messziségek megálmodott romantikája annyira megfakul, aliqhogy közeledünk hozzá." A kaland, az ábránd, az illúzió, az „egyéni szabadság“ ideálja megszűnt, kábult álomnak tűnik mindaz, ami történt. Már nem érez semmit, csak azt tudja, hogy jó lenne még élni, megmenteni az egyetlent, a puszta életét.

Nincs a könyvnek egyetlen világító pontja. Elhibázott, elhamarkodott emberi sorsok bűnhődnek s haladnak a tragikus beteljesülés felé. Márkus professzor egy alkalommal így jellemzi a menekültek helyzetét: „Két lehetőség van ebben a szerencsétlen emigrációban: vagy kimagasodsz, vagy lator lesz belőled.“ Komor, lesújtó hangulatú

képek sorozata ez a regény. A számkivetésben csak keresni lehet az örömöt, de megtalálni nem. A várakozásnak, a reménynek itt nincsen kiteljesülése, csak döbbent magára eszmélés. Az emberi lesüllyedésnek két végpontja van: felső és alsó. A regény írójának sikerült a két pont közötti távolságot érzékeltetnie. Mély szakadék szélén áll itt az olvasó, s egyre mélyebbre lát a tátongó mélység sötét homályába. Nincs a regénynek sémája, a történés sorát az előállott helyzetek, a cselekvés logikájából fejleszti tovább az író. Nem magyaráz, nem agitál, hanem mutat és a lélek görcseit bogozza. Zdenék Pluhár prózája kitűnik jellemformáló erejével. A könyv egyetlen igazság bizonyítása: „Ha elhagysz, elveszel." Történeti igazság ez, amely itt életsorsok tragédiáján keresztül nyer bizonyítást.

A bizonyításnak művészi színvonala és filozófiai mélysége van. A szövevényes cselekmény nem az izgalomkeltést szolgálja, hanem az emberi magatartás sokféleségét példázza különböző helyzetekben. Ennek megfelelő a jellemek sokrétűsége is. A szám- kivetettség a lélek lázas, beteg állapota, de Pluhár ezekben a helyzetekben is társadalmi, erkölcsi, lelki lényként tárgyalja az embert. A könyv szinte minden alakja tanulságot testesít meg. Történeti-társadalmi igazság bizonyítása ez a mű nemzetek számára szóló végtanulsággal: „Ha elhagysz, nem veszek el.“ Megdöbbentő végszóként hangzik a tudós Márkus professzor szájából: „Kissé érthetetlen, de én nem tartozom sehová: a hazáról lemondtam, az emigráció meg lemondott rólam. — Az anyagi, egzisztenciális csőd nehéz, kellemetlen, de elviselhető, ha az ember visszavonulhat belső világának erődjébe. De ha az eszmei, a politikai világa omlik össze — az maga a szellemi halál. Nincs itt boldogság, nem, a szívből nem lehet kitörölni a földnek azt a darabját, amit hazának nevezünk.“

Várakozni, reménykedni, s utána szárnya- szegetten fásult közönybe zuhanni, ez az emigráció. Van-e ebből a mélységből visszaút ? Maradt-e annyi erőm, hogy megtegyem az első lépést visszafelé? „Megszöktem, de nem lettem áruló“ — magyarázza Katkának Honzík. S a százszor meggyalázott lélek talán utolsó erejéből hirtelen határoz: „Hazamegyek, Katka. Gyere velem!“

Vannak életsorsok, vannak korok, amelyek nemzedékek tanulságát villantják meg és fejezik ki egyetlen gondolatban. Zdenék Pluhár könyve ezt a tanulságot bizonyítja magas művészi szinten:

„Ha elhagysz, elveszel,

Ha elhagysz, nem veszek el."

A néphez való hűség és helytállás bennünket is kötelező igazsága ez.