Irodalmi Szemle, 1960
1960/3 - FIGYELŐ - Zd. Pluhař: Ha elhagysz ... (Dobos László)
mélek. Az emigrációs életnek ez a kezdeti könnyű lejtője, várni és remélni... Václav, Honzík és Jarda útja eddig egy csapáson vezetett. A tehetetlen várakozás azonban lassan szaggatja az őket egymáshoz kötő szálakat. Németország háború okozta sebeiből lábadozik, tisztességes munkaalkalom nincsen, tolvajlásra vetemednek: Jarda kombinált fogót lop az egyik autószerelő műhelyben, aminek az árán szalámival vendégeli meg barátait. Honzíknak és Václavnak a torkán akad ugyan a falat, mikor megtudják, hogy tisztességtelenül szerzett ételt esznek, de azért megeszik. Honzík is lopásra vetemedik, a kapitánnyal, a csehszlovák hadsereg néhai repülős tisztjével földbe fektetett gázcsapokat és kábeleket szerelnek le éjszakánként Nürnberg külvárosában. Václav összeszorított fogakkal kísérletezik, kopogtat, kilincsel, levelezik, irogat, Párizsba szökik, hogy lehetőséget teremtsen tanulmányai továbbfolytatására, de sikertelenül végződik minden próbálkozás. Sorsuk egyre inkább a föl-földobott kő reménytelen földre hullásához hasonlít. Morzsolódik becsületérzésük s mindennap kisebbek lesznek ideáljaik, erősödik bennük a helyzetükre eszmélés érzése. Az első emigrációs karácsony estéjén Honzíkban már feltör a megválaszolhatatlan miért? „Igen, miért. Hiába nyomja el ezt a kérdést, újra meg újra üldözőbe veszi: ahogy meghosz- szabbodik itteni napjaik sorsa, ez a kérdés egyre irtózatosabb méretűvé növekszik. A körülötte levő embereknek mind volt valamilyen oka, amiért eljött. Egyeseknek komolyabb, másoknak kisebb fontosságú. De ő ?“ Van, aki még képes emlékezni, eszmélni, jóérzéssel az otthonra gondolni, s megkapaszkodni abban, amit szökésük előtt rútnak és tűrhetetlennek tartottak. S vannak, akik már elfásultak és erre is képtelenek. Az emigráció beláthatatlan szövevény. Az útra indító ok sokféle, de az emberi lesüllyedésben sorsuk egy országúira kerül. Valaki hamarább elér ide, valaki később. Valaki magasabb „szellemi pozíciókból“, valaki alacsonyabbakból kél útra. De egy ponton mindnyájan találkoznak: Az emigránsok kölcsönösen össze vannak kötve, ami az egyiket éri, előbb vagy utóbb mindegyiket eléri. Az emigráció egy lassú lelki zsugorodás, olyan állapot, amelyben az emberiség normái csak lefelé kisebbedhetnek, fogyhatnak. Hogy ez a folyamat lassú-e vagy gyorsabb, azt az otthonról hozott szellemi és erkölcsi erőnlét szabja meg. A humanista és objektivista Márkus professzor „döbbenten ébred tudatára, hogy egyre jobban ösz- szeomlik benne az a hit, hogy a nemzet intellektuális és politikai magjának magatartása megrendíthetetlen erkölcsi posztulá- tumokon kell, hogy nyugodjék. Objektiviz- musa a tudományban nem engedte meg azt a feltételezést, hogy a felelős egyén súlyos körülmények között a nyomorult egyéni érdekek és az üzletelés irányába eltérhetne azoktól az erkölcsi alapelvektől, amelyeken a világ az idők kezdete óta nyugszik.“ Nemcsak az egyéni ideálok foszlanak szét, hanem a nemzetről vallott és hitt nézetek is talajukat vesztik. Az emigrációban nincs nemzet, mert a határon átlépve hátat fordítottak neki. A cseh nemzet nem ment emigrációba. Éppen ezért itt csak gondolni lehet rá, szidalmazni lehet és csúfítani, átkozni vagy visszaálmodni. A szökött emigráns gondolkodásában, politikai, erkölcsi nézeteiben a nemzet csak ideál-foszlányokban élhet tovább. Egyén és nemzet viszonya az efféle emigrációban kizárja a népemért, nemzetemért való cselekvés lehetőségét, tétlenségre kárhoztat. Az emigrációnak ranglétrája van. Sokan vannak alul és kevesen felül. Hogy ki hová kerül, azt az érvényesülés farkastörvénye szabja meg. Érvényesülni, biztosítani magamat, ez szab meg minden gondolatot és szándékot: aki élni akar, annak törtetnie kell. Az emigrációnak gyűjtőtáborai és vezetői vannak. Számtalan szervezet, sejt, tömörülés, hangzatos csoportosulás ágál, méltatlankodik, politizál a „testvérek“ érdekében. Miniszterek, bukott képviselők, titkárok sora bizonyítja vezetésre hivatott- ságát. Kávét szürcsölnek, konyakot kortyolnak s a segítséget kérőnek háta mögött összemosolyognak. A „testvérek“ s a cseh nemzet megpróbáltatásáról szónokolnak, de minden tettük végén az én egzisztenciám áll. A nemzeti ideál, a nemzeti érzésre való hivatkozás itt csak eszköz, az egyéni érvényesülés lépcsője. A „számkivetettek“ vezetői egységről beszélnek, de az emigráció puszta ténye kizár mindennemű politikai és erkölcsi egybehangoiódást. Az emigráció adományokból él, kitartott. Éltetője a koncon való osztozkodás, a marakodás, a felfelé való tülekedés. Az emigráció törvénye az erősebbek törvénye, farkastörvény. Felbomlik, megsemmisül benne az egyén. Václav fanatikusan kapaszkodik minden szalmaszálba, amely elősegíthetné tanulmányainak befejezését. Szökésekor egy remény élteti: orvos leszek a „szabad világban“. De ahogy sorakoznak egymáshoz a múló hónapok, úgy fogy, gyengül a remény is. őszintén hitt abban, amit otthon a nyugatról hallott, most annál mélyebb a csalódása. Az egyéni szabadság után vágyott és most egyre gyakrabban teszi fel magának a kérdést: mi alól is kellett neki felszabadítani magát ? Szere