Irodalmi Szemle, 1960
1960/3 - FIGYELŐ - Fábry Zoltán: Peter Karvaš Éjféli misé-je
munista párt szolidaritásáról biztosította a katolikus dolgozókat és az egyház üldözöttéit. 1937-ben Budzilawski, a kommunista közíró, a Weltbühneben egy jellemző példán mutatja ki, hogy a nácizmusnak a katolikus egyházzal szembeni rigorozitása nem véletlen és nem szeszély. Itt félelemhisztéria dolgozik. És ez a félelem a bibliát elvetőn, csak a bolsevizmussal egyenlítheti. Szerintük Ézsaiás könyve a bolsevik osztályharcot prédikálja és a Hegyi beszéd tiszta békesugallata, békekészsége csak a bolsevizmus malmára hajtja a vizet. „Itt tisztán jelentkezik“ — írja Budzislawski — „a bárgyúság halálos komolysága és a rendszer az őrületben. A kereszténység: zsidó, és ami zsidó, az bolsevizmus, tehát a kereszténység: bolsevizmus. Az Egyház tanítása az emberek Isten előtti egyenlőségéről: zsidó eredetű bolsevizmus. A békesség a földön ugyancsak bolsevizmus... Ezekből a fantáziákból a félelem beszél, mert ha mindazon erők, melyek a bibliai prófétákban és a Hegyi beszédben a humanisztikus szellem előfutárjait látják, ténylegesen összefognának, ahogy azt sajnos, az állítólagos bolsi biblia ellenére, még mindig nem teszik, akkor hol lenne már Hitler?'.“ II. Provincializmusok, ha találkoznak. Németországban az evangélikusok Niemöl- ler-szektája és a katolicizmus ellenálló egyház lett és a fentebb idézett Deutscher Weg egyoldalúan annyira csak önmagát, a katolikus ellenállást látja, hogy mellverdesőn és már szinte tényhamisítón jelenti ki: „Ha ma a horogkereszt országában létezik egy hatalom, mely bensőleg tiszta maradt a horogkereszt-fertőzéstól, akkor az a katolikus egyház.“ Nem mindenütt volt ez így. A katolicizmus és fasizmus viszonylatának legelferdűltebb példáját a hitlerizmus kegyelméből 1939-ben konstruált ún. „Szlovák Állam“ szolgáltatta. A katolicizmus itt mint államvezető tényező — a nácizmus helytartójaként — igenelte és valósította a fasizmust. A fából vaskarika — katolicizmus és fasizmus — itt történelmi valóságnak hitte és tudta magát. Tuka miniszterelnök a nácizmust „fenséges gondolatként“ ünnepelte (Gardista, 1941, Üjév), mely „az egész európai emberiség megújhodását jelenti... Az Űr Isten segítsen nekem, hogy ennek értelmében valósítsam meg a kereszténységet." (Esti Üjság, 1940. VII. 2). Lauthauser, a náci „Nationalkirche“ egyik alapítója sem mondhatta volna szebben. A különbség mindössze annyi, hogy míg a szlovák szerényen Európát mond, addig a német a nácizmust világgá fantáziáivá fanatizálja: „A népek ura istene kinyilatkoztatásképp népünket földből, vérből és sorsból úgy alkotta meg, hogy éretté és alkalmassá tegye birodalmának az egész világra való kiterjesztésére.“ Isten országa: Hitler országa. A német expanzió határai ezzel végtelenné tágulhatnak. K. Huuten, az evangélikus pap ilyen értelemben a szeretet lovagjává üti: „A szeretet Istene a Harmadik Birodalom eszméiben köztünk él...“ Isten országának dicsősége visszfényét a „Slovenská Sloboda“ fogja fel (1940. X. 21), amikor hihetővé próbálja tenni a lehetetlent: „A nemzeti szocializmus telítve van keresztényi igazsággal és alapfogalmakkal: a legforradalmibb és leg szociálisabb izmus.“ Csak ez a kereszténységgel telített szlovák fasizmus szállíthatta — minden keresztény lelki- ismeretfurdalás ellenére — az auschwitzi gázkamrák szlovákiai embercsordáit! A szlovák Quisling-állam egyik ára a zsidóirtás volt. „Zsidóság és szolgaság, ez tulajdonképp ugyanazt a fogalmat jelenti“, definiált Mach belügyminiszter (Esti Üjság, 1940. IX. 29), és „amit Hitler akar, az nem más, mint amit Isten akar“ (uo. X. 2). Ez pontosan ugyanaz, mint amit a posnecki evangélikus templomban egy Pfeiffer nevezetű pap hirdetett ki a Hitlerjugend okulására és épülésére: „Németországban Isten helyét elfoglalta Adolf Hitler. Aki nem hisz Istenben, az istentagadó. Aki Hitlert elárulja, az Kain. Csak őt követve lehetünk keresztények.“ A nácizmus kereszténységét második világháborúként könyvelte el a történelem, és e német háború egyik fejezetét Auschwitznak hívták, de a szlovák államfő, a katolikus pap, mentséget keres és mentséget talál: „Azt mondják, ami a zsidókkal történik, az nem keresztény dolog ... Nekem ellenkezőleg az a véleményem, hogy csak akkor lesz a legkeresztényibb állapot, ha ügyüket teljesen és sommásan intézzük el.“ A teljes elintézés neve és módja a gázkamra és a hullakemence volt. XI. Pius pápa, akit a náci újság-argó és mikrofon-zsargon csak „paprikajancsiként“ emlegetett, a nácizmus embertelen, hazug központi motívumát bűnnek deklarálta: „A Szentszék elítéli és kárhoztatja a kiválasztott nép ellen szított gyűlöletet... melyet közönségesen antiszemitizmusnak nevezünk." A szlovák klerikalizmus — e bűn tudatában és tilalmában — nemcsak érveket szállított az antiszemitizmusnak, de emberi életeket, „figurákat“, számembereket: