Irodalmi Szemle, 1960

1960/3 - LÁTÓHATÁR - Turczel Lajos: Egy sokat vitatott könyv (L. Aragon: A nagyhét)

latkeltés céljaihoz mesterien árnyalt stílushoz?! Mit szóljunk ahhoz, hogy a nyelvben, a stílusban, a látomásokban, álmokban, s általában a regényben itt-ott az egykori szürrealista költő kezenyomait is érezzük?!

Annyit szólhatunk, annyit mondhatunk, hogy az Aragon által használt rendkívül változatos, művészeti vagy műfaji hovatartozásukban egymásnak sokszor ellentmondó művészi eszközök az író kezén bámulatos módon összeszelidülnek, és az általuk felépített varázslatos regényépület — a műfaji egyensúlytól, a kompozíciótól való merész és kockázatos elszökkenései ellenére is — harmonikus egészet alkot. És nemcsak formai értelemben, hanem eszmeileg is. A Nagyhét kommunista írója ebben a szocialista realista módszeren belül új példaképül megteremtett regényében gyakorlatilag bizonyította be azt, amit a „Nevezzük nevükön a dolgokat“ című előadásában mondott: „A szocialista realizmus fogalma számomra nyitott és nem dogmatikus, megengedi a művésznek, aki hívének vallja magát, hogy saját maga gazdagodjék, hogy gazdagítsa művészetét, nem valamiféle bekerített réten, hanem mindenütt, ahol táplálékot talál — felfogásának kritikai fenntartásával.“ Aragon a politikai felfogásához, kommunista világnézetéhez a művészetek gazdag és vegyes anyagú arzenáljából oly bőségesen és merészen merítő új művében is mindvégig hű maradt. Sőt, ez a felfogás, ez a világnézet volt az, amely erőt adott neki ilyen kiemelkedő, utat mutató alkotás létrehozására. A nagy író ezt a tényt készségesen elismerte, amikor az itt idézett előadásában alázatosan és egyben öntudatosan jelentette ki: „Nem írhattam volna meg A Nagyhet-et, ha nem lettem volna kommunista.“

Aragon új művét más vonatkozásokban is lehetne még elemeznünk, és lehet, hogy erre majd még valamikor sort is kerítünk. Nagyon is itt cseng a fülünkben az, amit Renaud de Jouvenel mondott: „Aki erről a könyvről akar beszélni, az elemzésre vállalkozzék vagy legalábbis készítsen jegyzetet egynémely értékéről. De ehhez is ritka merészség kell, mert őszintén szólva nemcsak azt nem hiszem, hogy a tárgyat ki lehetne meríteni, hanem azt sem, hogy mással is lehessen szolgálni az igazságot, mint egy igen hosz- szú tanulmánnyal. Valóban rendkívüli remekmű ez. Hosszú ideig sok tinta folyik miatta. Ha nem így volna, ez azt jelentené: lemondunk a művészet megértéséről és sze- retetéről. S egyszersmind az ízlésről és az érzékenységről is.“10)

A sok nyitva hagyott problémáról futólag

10) R. de Jouvenal: A Nagyhét.

említsünk csak két olyat, amelyet az eddigi kritika már érintett, feszegetett: pozitív hős-e Théodore Géricault? (arról, hogy a regényhős szó használatos értelmében véve nem főhős, már beszéltünk), és történelmi regény-e A Nagyhét?

Az első kérdésre gyors és heves igennel válaszolhatunk. Miért? Azért, mert amikor a pozitív hőst magunk előtt elképzeljük, és főleg amikor arra gondolunk, hogy ez és ez a regényalak (Grigorij Melehov, Théodore Géricault vagy más) lehet-e még pozitív hős, akkor nem a kereszténység er- kölcs- és részvéttana vezet bennünket, hanem az a humanizmus, amelyről fentebb — egy aragoni közbeszólás kommentálásánál — azt mondottuk, hogy a történelmi materializmus sajátja, a történelmi materializmusban (s ennél fogva a szocialista realizmusban is) van megtestesülve. Ennek a humanizmusnak a szellemében hiszünk abban, hogy az ember a tökéletesedés útján majd egyre inkább levetkezi azokat a csökevényeket, amelyeket a szocializmusba a múltból hozott, és egyszer eljön majd az igazaknak az a (még mindig nem teljesen szeplőtlen) világa is, amelyről a biblia nem beszél. De hol van még ez a világ Théodore Géricault, sőt a mi korunkban is, amikor az ellentétes világnézetek, a társadalmi jó és a rossz között a leghevesebb küzdelem folyik. Amíg ez a világ el nem érkezik vagy közelebb nem jön, addig ne keressétek a pozitív hősöket csak a született jófiúk, a soha meg nem kísértettek, a tépelődés és a választás gyötrelmeit nem ismerők, vagy a rosszról diadalmas könnyűséggel lemondók között, hanem azok között is, akik önmaguk született vagy szerzett korlátaiból, a társadalmi rossz kényelméből és igézetéből harccal törnek ki, nem a szentek módján, hanem viaskodva és a rosszról való lemondás fájdalmát a húsukban érezve. Azoktól, akik kételkednek Théodore Géricault pozitív hősi mivoltában, kérdezzétek meg, hogy A Nagyhét írója pozitív hős-e a szemükben?!

Tegyük fel a második (és itt egyben az utolsó) kérdést: történelmi regény-e A Nagyhét? Aragon több helyütt (először már a könyv mottójában, e mottó első mondatában) tiltakozik az ilyen feltevés ellen: „Ez a könyv nem történelmi regény.“ ... „csak hamis módon, látszólag fordul a múlt felé.“ ... „Ez nem történelmi regény, hanem a történelem szégyentelen kiaknázása, amelyből lépcsőt készítettem a fikció, útlevelet a regény számára.“ Aragon tiltakozásait csak az írói szándék szempontjából véve fogadhatjuk el, maga a mű ezt a tiltakozást megcáfolja: A Nagyhét-nek igenis ott van a helye a legjobb történelmi regények között is!