Irodalmi Szemle, 1960

1960/3 - LÁTÓHATÁR - Jean Villain: Zürichi levél

Jean Villain Zürichi levél Automata kerti törpék automata gyára avagy Menekülés az ab­szurdumba. Otta Steiger svájci író legújabb regénye. A modern svájci regényben legújabban mind gyakrabban szerepel fő motívumként a lelkibetegség és abnormitás. A kezdetet e sorozatban Friedrich Glauser érdekfeszítő és borongós hangulatú bestsellerje jelentette a harmincas években: „Mato uralkodik“. Pél­dáját Max Frisch költő és építész követte, akinek „Stiller“-e hazája határain messze túl hírhedtté lett. A regény címadó főhőse súlyos menekülési komplexusban szenved és leküzdhetetlen vágy hajtja, hogy valami más legyen, mint ami igazából. Stiller mindvégig k étségbeesetten szembeszegül a polgári ható­ságokkal és- a társadalommal, a regény utolsó fejezetében mégis megbékél saját szerfölött közepes énjével és visszatér önmagába. Ez a megadás, hogy ezentúl saját maga lesz csak és nem valaki más, lemondó vissza­térést jelent a kispolgárok rideg és korlátolt világába, amely csupa bonyolult lelki és életprobléma és amelyet — úgy hitte — le­rázott magáról. Frisch regényhőse azonban képtelen arra, hogy a nyílt és elszánt lázadás útjára lépjen és szembeforduljon a társada­lommal, amely nem elégíti ki és amelyet nem képes elviselni. Ezt mindenki megérti, aki közelebbről ismeri azt a szellemi és erkölcsi környezetet, amelyben a háború után a sváj­ci polgárság és kispolgárság mozgott. A Stiller után Frisch újabb regényt írt „Homo Faber“ címmel. A könyv alaptémája ismét rendkívül pesszimista. Az ember me­nekül önmagától, illetve attól a világtól, amely létrehozta, kialakította és végül magára hagyta gyötrő belső kielégületlenségében. A kispolgár lelki drámája, aki nem talál ki­utat a megcsontosodott konvenciók arany­kalitkájából, nem lát maga előtt semmi élet­célt, ebben a regényben a főhős belső vilá­gában játszódik le. Stiller küszködött önma­gával és osztálya túlságosan szűk világának százkarú polipjával, Faber azonban menekül tőle, a földkerekség túlsó oldalára. De ez a belső és külső menekülés egyaránt célta­lan: Stiller végül lemondóan visszatér igazi énjéhez, Faber pedig a pusztulás csíráját hordozza magában, rákos daganat formájá­ban, amely a regény háromszázadik oldalán végez vele. Max Frisch nézete szerint tehát a felbomló polgári világból nincs menekülés. Mindezt előre kellett bocsátanom, hogy rá­világítsak a modern svájci regény helyzetére, hisz ennek a műfajnak az ország német nyel­vű irodalmában Max Frisch egyik legnevesebb képviselője. Most pedig térjünk rá Otto Steiger leg­újabb régényére, címe „Üt a tengerhez“ (Steinberg kiadó, Zürich). Otto Steiger 1904. augusztus 4-én szüle­tett Thunban, a berni kantonban. Iskoláinak elvégzése után Franciaországba ment, tanító volt, majd öntödei munkás és kereskedelmi ügynök. Svájcba visszatérve egy berni isko­lában talált állásra mint rosszul fizetett tanító. Mellékfoglalkozása is volt: a rádió­ban dolgozott mint bemondó. Ekkoriban írta első karcolatait és elbeszéléseit. Később Zü­richben önálló kereskedelmi iskolát nyitott, abban reménykedett, hogy így megtalálja élete anyagi bázisát és elsősorban írói mun­kássággal foglalkozhatik. Az iskola azonban túl sok idejét foglalta le, ezért eladta és egy kereskedelmi vállalatnál kapott állást. No­vellákon, hangjátékokon és meséken kívül Steiger négy regényt írt, amelyek legjelentő­sebbikét és legismertebbikét — „A köztisz­teletben álló férfi arcképét“ — a Szovjet­unióban is kiadták. Steigernek ez idehaza nem kis kellemetlenségeket okozott, egy­aránt támadta a reakciós írószövetség ve­zetősége és a polgári sajTó egy része. Steiger legújabb könyvének az „Üt a ten­gerhez“ című regénynek a hőse jelentéktelen ember, kereskedelmi hivatalnok, aki inkább álmodozik, ködös, de édesen mámorító ál­mokban éli ki magát és elfordul a józan realitástól. Miért is élné tudatosan nap­jait? A világot, amelybe belecsöppent, egy­általán nem érti. Passzívan, szinte állati közönnyel veszi tudomásul ennek a világnak látszólag értelmetlen és érthetetlen törvény- szerűségeit. Ebben egyébként hasonlít az átlagos svájci kispolgárok zöméhez, azzal a különbséggel, hogy ezek nem menekülnek ködös álomképekhez, hanem tökéletes ta­nácstalanságukat és a hanyatló tőkés társa­dalom kiszámíthatatlan kilengéseitől való rettegésüket mással, itallal, sportfogadással, autós őrülettel, szenny és giccs irodalommal vagy futószalagos szerelmi kalandokkal igye­keznek elnémítani. Steiger javíthatatlan álmodozója esküvő előtt áll; menyasszonya erkölcsös, jól nevelt és eszményileg jelentéktelen kispolgár lány. Ez azt jelenti, hogy környezetében hamaro­san elfoglalja végleges pozícióját. Az utolsó

Next

/
Thumbnails
Contents