Irodalmi Szemle, 1960
1960/3 - DISPUTA - Vita műkedvelő kultúrcsoportjaink helyzetéről
egyre több területről űzi ki a dilettantizmust és teremt megfelelő feltételeket a kulturális nevelőmunka kiteljesedésére. Zenei életünk kulcskérdése itt is a szakember-nevelés. Elsősorban a zenetanárképzést kellene a szükségletekhez mérten megjavítani. Bár ennek érezhető eredménye csak évek múlva mutatkoznék meg. Ezért fontosabb lenne tanító- és óvónőképzők zeneoktatási tervének felülvizsgálása, ésszerűsítése. De addig is segítségre van szükség. Ezért a már működő karvezetők szakmai ismeretét érezhetően növelni lehetne, ha nyaranta következetesen megrendeznők a karnagyképző tanfolyamot, amelyeknek vezetését a legjobb főiskolai tanárokra bízhatnánk. 8. Egy műkedvelő csoport viselkedését a színpadon, odahaza vagy vendég- szereplése idején, tagjainak magatartása határozza meg. Ahol fegyelem van, ott a színvonal, művészi eredmény sem hiányzik. Sajnos, csoportjaink nagy része nem is annyira az előadásnak örül, hanem az azután következő bálnak, bankettnek vagy más mulatságnak. Ez még nem is lenne olyan égbekiáltó hiba. Hanem a baj ott kezdődik, hogy ezeken a szórakoztató vagy ismerkedési esteken nem minden esetben tudnak viselkedni azok, akiknek pedig itt is példát kellene mutatniuk. Szerintem a műkedvelő-csoport nőtagjaitól függ az ilyen összejövetelek hangneme, a rendezőtől pedig: milyen a fegyelem, s az együttestől: milyen az előadás művészi színvonala. Az egymás iránti tisztelet és megbecsülés kultú- ráltságunk mindenkori fokát is jelenti. Mózsi Farenc Az „Ifjú Szívek“ népi együttes műsorát a nyár folyamán több tízezer ember látta s ezzel kapcsolatosan néhány gondolat kívánkozik papírra. Nem műelemzés, nem is a teljesség igényével fellépő beszámoló, csupán néhány megjegyzés és benyomás. ★ Amikor annak idején szárnyra kelt az „Ifjú Szívek“, az egyetlen félhivatalos csehszlovákiai magyar népművészeti együttes, bennünk szorongott a kérdés: amit oly nagyon szeretve, aggódva és féltve elindítottunk, megtalálja-e a helyét a nap alatt? Ki tudja-e fejezni ez a minden különösebb tradíció és szakmai irányítás nélküli együttes az itt élő magyarok évszázados ösztönös szépkeresésének eredményével: a népművészettel a mát; méltó marad-e hozzá és mindaz, amit a közönség elé visz, visszhangozni fog-e a mai ember szívében? Tudom, sokakban már kész a válasz: hiszünk a népművészetben, annak örökké aktuális emberi mondanivalójában. Vagy: a népművészet olyan csodálatos forrás, amely mindig képes megújítani a művészeteket, amely segít új embert formálni és ízlést nemesíteni. Elvileg könnyű válaszolni, én azonban praktikusan akarom felvetni a kérdést. Arról szeretnék beszélni, hogy a népművészet csodálatos forrásából hogyan lehetne vagy kéne többet meríteni. Világszerte ez a kérdés: az első nagy rátalálás után is lehet-e kapni valami újat egy népművészeti együttestől? Valóban kifakult, megkopott a népművészeti együttesek műsora ? Nos. ezekre a kérdésekre csak részben ad választ az „Ifjú Szivek“ műsora. A műsor első részében a régebbi felfogás érvényesül: az eredeti hagyományokat „bokrétába“ kötve, nem színpadi feldolgozásban mutatja be. Úgy érzi az ember, mintha féltenék a színpadtól a népművészetet — csakhogy megfeledkeztek arról, hogy a néptáncfeldolgozásokat végeredményben mégis csak a színpadon mutatja be. Az ilyen műsorszámok bizony kopottak, kifakultak. Mert már a közönség túl van az első ismerkedés örömén. A népi együttesek újszerűségének varázsa már megszűnt. Ezért éljük az új kifejezési formák keresésének időszakát, mégpedig
