Irodalmi Szemle, 1960
1960/3 - DISPUTA - Vita műkedvelő kultúrcsoportjaink helyzetéről
Városi csoportjainkban mielőbb meg kell szűnnie a helyi jellegű sztár- rendszernek és a merev, egyoldalú, romantikus hajlamú műkedvelősdiskedésnek. Nem a régi műkedvelők kizárásáról van itt szó, csupán a régi elavult, agyonidealizált munkamódszerek elhagyásáról, mert mindennek ez a fékezője. Ma mindenütt újítókkal találkozunk, merjük tehát mi is kinyitni rozoga díszlettárunk nyikorgó kapuit és eresszük be a friss levegőt. Meglátjuk majd, mily nagyot tudunk valóban alkotni! Mivel hiányzik a rendszeres összeegyeztető irányítás, a rendszeres munkamenet sem alakulhatott ki. Legtöbb helyen évente egy színdarabot tanulnak be, vagy színvonal alatti, lehetetlen összeállítású divatos „esztrád“ műsort csapunk össze, összetévesztve a kabarét és a tarka-estet a helyesen értelmezett esztrád- műsor fogalmával. Ezt a kérdést is időszerű lenne már végre tisztázni. A tíznapos kassai országos dramaturgiai tanfolyamon valaki megjegyezte, ha valóban hasznos munkát akarunk végezni, „élőiről kéne kezdeni“! Ez lenne a helyes megoldás! Üj alapokra kell helyezni műkedvelő színjátszásunk ügyét, új módszerekkel, realista alapokon kell haladni előre, a kultúrforradalom végső győzelméig. A személyes találkozások korát éljük. A Csemadok égisze alatt dolgozzunk ki mi is olyan tervet, amely tapasztalatcseréket hoz létre a színjátszó csoportok között, rendezői tanfolyamok szervezésével számol, szakmai oktatásban részesíti szereplőinket, díszletezőinket, maszkírozóinkat, hogy mozgalmunk zátonyra ne fusson. Műkedvelő színjátszásunk jelenleg utat tévesztve döcög. A mi feladatunk, hogy helyes irányba, a további fejlődés útjára tereljük. 2. Járási vezetőink, sajnos, nem foglalkoznak — vagy legalább is keveset foglalkoznak — a műsorpolitikával. S ennek az lett az eredménye, hogy nem egy színjátszó csoport idejétmúlt, romantikus vagy éppen elavult darabokkal kísérletezett. Ezek a színdarabok, amelyek közül a legtöbbnek semmi kapcsolata nem volt a falu mai kérdéseivel, és nem is szerepelt a műsorok összeállítására vonatkozó ajánlásokban, mégis napvilágot láttak és ezzel rossz fényt vetettek törekvéseinkre. Ez azt mutatja, hogy a műsor összeállítására, a színdarabok betanítására vonatkozó szempontokat és elveket csoportjaink rendezői, művészeti oktatói, népnevelői még mindig nem ismerik. Ha emelni akarjuk valamennyi színjátszó csoportunk művészi színvonalát, ha azt akarjuk, hogy minden előadás megfeleljen a színpad által támasztott alapvető követelményeknek, megint oda jutunk, hogy mindenekelőtt a népművelők és a járási dramaturgok, a rendezők, a rendszeres képzést, és a színjátszó tanfolyamok megszervezését kell fő követelménynek tartanunk. Az ilyen tanfolyamok a járások műsorpolitikáját is irányítanák. Ezáltal a bemutatott színdarabok előadásának művészi színvonala is emelkedne. Számos csoport rövid időn belül túljutna a színpadi szövegek pusztán gépies elmondásának szakaszán, a szereplők megértenék és művészien tükröznék hőseik jellemét, helyesen tolmácsolnák eszméiket, jól érzékeltetnék az alakok közötti kapcsolatokat, betartanák anyanyelvűnk irodalmi szabályait. Nagyot nőne azoknak a csoportoknak a száma, amelyek képesek lennének az előadott mű eszmei mondanivalójának hiteles, meggyőző tolmácsolására. 3. A csehszlovákiai magyar nyelvű műkedvelő színjátszás kulcsa nagy mértékben a járási dramaturgiai tanács tagjainak kezében van, s tőlük függ jelenleg a várt javulás is. Ennek kapcsán fontos, hogy kétszer gondoljuk meg: kikből állítjuk össze ezt az irányító kulturális szervet járásainkban. A jól megválasztott színdarab, a helyesen tolmácsolt műsorpolitika a legbiztosabb kivezető út. S hogy ezt az utat megtaláljuk, szükség lenne egy központilag irányított, „új irányt mutató“ országos kezdeményezésre, éspedig egy újfájta színjátszó versenyre, ahol minden létező, magyarul játszó csoport részt venne. Egyfelvonásos színdarabok versenye lenne ez, ahol kerületenként egy előre
