Irodalmi Szemle, 1960

1960/3 - ORSZÁGJÁRÁS - Cselényi László: Megindulnak a hegyek

a termelési vezető. Mindketten lelkes emberek, alig néhány éve hagyták oda az iskolapadot, de mi mindent megjártak már azóta! Labdavszky elvtárs, hogy elvégezte a bányásziskolát, egyenesen Já- chymovba ment, oda szólt a kihelyezése, onnan katonának, aztán Osztravára, később Hosszúrétre, s végül ide, Gombaszögre, a kőtörőkhöz, a szikkadt, bátor emberekhez, mesternek. Szikora József is megjárt már jónéhány helyet, gyárat, bányát, építkezést, legutóbb például No- vomeská Hután volt, s legnagyobb boldogsága, ha jól mennek a dolgok a keze alatt, ha azzal dicsekedhet, hogy legutóbb is száztizenhárom százalékra teljesítették a tervet.

— Pedig nem könnyű dolog ám elérni a száztizenhármat!

Akkoriban, hogy idekerült, nagyon lassan haladt a munka Gombaszögön, nagy volt az elmaradás. Az emberek — többnyire idős munkások, akik ledolgoztak már itt vagy húsz-harminc évet — j még mindig a régi kőtörőmódszerekkel, kézierővel végezték a munkát, s bizalmatlanul szemlélték az egyre szaporodó, egyre több segítséget hozó gépeket. Sok munkára, szívós türelemre, okos szóra, s mindenekelőtt időre volt szükség ahhoz, hogy megváltozzon ez a bizalmatlanság s áttérjenek a teljesen korszerű technikai eszközökkel ellátott gépi termelésre.

De rátértek-e valójában?

— Nem. Még nem egészen. Hiszen láthatja: bágerünk már van, kettő is, dömper is akad már egynéhány, de a csillék még mindig ezek az ötvenéves rozoga jószágok. A fúrás, robbantás is többnyire még úgy történik, mint évtizedekkel ezelőtt, s mi minden kell még ide, hogy teljesen korszerűsítsük a vállalatot.

— De korszerűsítjük — így Labdavszky elvtárs. — A tervek már megvannak, nézzék — s cipel az irodába, elénk terít egy falnyi nagyságú tervrajzot, s magyarázza, hol mi lesz, hogy fest majd pár év múlva a gombaszögi kőtelep.

Jó nézni ezeket a csupaszív, csupatűz embereket. Jó látni őket, jó hallani a szavukat, figyelni a biztos mozdulataikat, megcsodálni a lelkességüket. Hogy bíznak önmagukban s társaikban, a munkásokban, s hogy bíznak a társadalomban, amely ide állította őket erre a fontos,

felelősségteljes, sokszor bizony még most is veszélyes pontra, s hogyan látják, hogyan élik, hogyan gondolják el a jövendőt!

Fiatalok, a mi társadalmunk neveltjei!

IX.

Bágerosuk négy van a gombaszögieknek: Nemes Árpád, Nagy Zoltán, Ferencz Miklós és Gyömbér Dezső. Szurtos, fekete emberek, egyik feketébb mint a másik, a szemük is alig látszik ki az olajtól- koromtól, s fiatalok ezek is, mint a vezető, szívósak és erősek, kiválasztva szinte mindannyian a heggyel való viaskodás- hoz.

A báger. Félelmetes gép-rettenet. Engem mindig a mesebeli hétfejű sárkányra emlékeztet hosszú zsiráfnyakával, idomtalan mindent-elnyelni akaró pofájával. Ez látszik itt egyes-egyedül méltónak a hegyekkel való harcra s ez így még csodálatosabb, még bámulatra méltóbb, s még inkább dicsérik megalkotóját, a magas kősziklák s félelmetes gép-óriások árnyékában sündörgő, hangya-nagyságnyi embert, aki íme, ilyen hatalmas ellenfelet okoskodott ki a kősziklának. S nézi lentről, nézi a biztos fedezékből, nézi a bágerfülkéből vagy azon kívül, hogyan harcol, öklel, küzködik egymással a két szörny: a természet meg a gép.

Az ember. Az a köznapok gondjaival küzködő, élettel-halállal viaskodó, örö- mök-bánatok súlyával megrakott egyszerű ember, aki félelmetes gépeket eszel ki a természettel való harchoz, aki évmilliárdos hegyóriásokat mozdít el a helyükről, s aki, immár az űr s az elemek ura, utat vág a távoli mindenségek felé.

Node a bágerosok! Nagy Zoltán meg Nemes Árpád.

Nagy Zoltán harminc éves, tíz esztendeje dolgozik a kőtörőknél, öt éve bá- geros. Vagyis mióta egyáltalán báger van Gombaszögön. Tanfolyamon is volt már Kassán, mert nem ez a szakmája, de hát úgy szereti a gépeket, hogy minduntalan csak ezekhez pártol. Eleinte „gepuszos“ volt itt is, mozdonyvezető a csilléket toloncoló kis vasúton.

— Amikor megkaptuk ezt a rossz tragacsot (mármint a bágert gondolja), nem