Irodalmi Szemle, 1960
1960/3 - ORSZÁGJÁRÁS - Cselényi László: Megindulnak a hegyek
volt, aki értsen hozzá. így lettem én a bágeros. Nemes Árpád meg ötvennégyben került a bágerre, de ő is csak úgy külön szerelemből, mert azt mondják nincs attól nagyobb szerelem, mint a gépek imádata. Nincs az a paraszt, aki jobban tudná becsülni a földjét, lovát, barmát, mint a gépész a gépét, s nincs az az asszony, aki drágább lenne a motorosnak, mint a gépe. Pedig Nemes Árpád szereti az asszonyát is. Hogyisne, hiszen nem akárhogyan szerezte. Akkoriban, még legénykorában — alig pár éve ennek — a rozsnyói vasércbányában dolgozott, s bágerével egyetemben homokot voltak kotorni a Kisdunánál. Ott ismerte meg az asszonyt, s onnan Po- zsonyeperjesről hozta ide, a meredek pelsőci hegyek közé, majd háromszáz kilométerre a lapos Csallóköztől. — S mit szól az asszony a göcsörtös tájhoz ? — Ő már csak megszokta valahogy, de a rokonok, tudja, ha jönnek, szaladnak mindjárt haza, hogy ők nem tudnának élni ezen a hegyes vidéken. Dehát, az igazat megvallva, én is ilyenformán vagyok valahogy az ő vidékükkel. A gömör-csallóközi frigyből két fiú kélt napvilágra, ikrek, tizenhét hónaposok. Kérdezem az apát, mit nevel belőlük. — Csakis bágerosokat. X. Magasan a meredek hegyoldalban, kétszáz méterre a sík világ felett, kövek, mohák, kőrisek társaságában, egy rogyadozó deszkaház tövében színes-üde rózsabokor illatozik. A munkások ültették ide, a számára idegen földbe, s kinyílott lám a sziklás rengetegben, kivirult most, nyár derekán tarkállik-illatozik, pazarolja kincsét, ontja a hideg kővilágnak. Arrébb pedig, alig egy szinttel lejjebb, a sok-sok szigorú kőtörő közt, a sok komor, de legalábbis kevésbeszédű, keménykötésű férfi között, egy kékruhás törékeny lányka sürög-forog: Máté Mária. Ugyan hogy kerül ide, honnan bújt elő, amikor itt egész napon át csak férfiembert láttam, s már egészen megfeledkeztem arról, hogy lány is van- a világon. Pedig az is kell, nem? Lány. Mi lenne különben a férfiakkal ? Megenné őket a piszok. Ötén vannak lányok a kőtörőnél, öten a százhetven férfi között, három az irodában, kettő pedig takarít. Mi készteti a rózsát, mi indítja a rogy- gyant deszkaház tövében nyíló üde-színes rózsabokrot arra, hogy távol olajbogyós délszaki hazájától, számára idegen földben, fent a sziklás hegyoldalban viruljon- illätozzon? S mi készteti ezt a szép lánykát, hogy ide kösse, ezekhez a kövekhez az életét, a szépségét, a törékeny báját, az ifjúságát? Mondhatnám talán azt, hogy a hűség? Vagy mondjuk a szeretet! De leginkább azért mégiscsak az elkötelezettség, a hivatástudat. Mindenkinek van egy meghatározott helye a világban, s mindenkinek van egy megoldásra váró feladata, egy bizonyos élet-normája, s ez a kedves Máté Mária, meg ez az illatozó-bolondos rózsabokor itten talán épp ennek a bizonyos normának álltak helyt, az úttörők normájának, akik elsőnek törik meg a hegyek csendjét, a sziklák komorságát, a szigorú kőtörők némaságát, s akik után, előbb vagy . utóbb, de egyszer bizonyosan jönnek majd a többiek, a társaik, az illatozó, kincsü- ket-osztó rózsabokrok ezre, tízezre, milliója, s a nevető-állú, kacagó-szemű, mindig csicsergő-csivitelő nyelvű lányok sokasága. XI. Mi terem a kőből? Búza is, krumpli is, kukorica is. Víz is, kenyér is, csizma, ruha, bor is — ezért küszködnek hát a kővel az emberek! S hogy' szép táj, de szegény táj ? Talán nem is olyan szegény! Volt szegény, de akkor szegény volt a Bodrogköz is, az Alföld is, a Csallóköz is, a Dunántúl is. Már akinek szegény. S akinek gazdag volt ott, az volt itt is. Szép táj, gazdag táj ez is, mint a többi! Ha valaha úgy adódik, hogy valamiért arrafelé vinne az utad, ne feledd el megcsodálni!
