Irodalmi Szemle, 1960
1960/3 - ORSZÁGJÁRÁS - Cselényi László: Megindulnak a hegyek
CseSényi László Megindulnak a hegyek A hegyek népes kondákban delelnek itten, összeröffennek néhol s meg-meg- ugranak egymástól, játszanak a tájjal, akárha valami nagy-nagy gyerekek volnának, idomtalan gyermek-óriások, s a pásztor fölöttük, a rakoncátlan óriások fölött, az ég lenne, mely méltóságos, megfontolt-bölcs pillantásokkal integeti rendre a gondjára bízott nyájat. — Szép táj, szegény táj — mondotta valaki a minap, s hogy megkértem, magyarázná meg, miért gondolja ezt, emígy válaszolt: — Mi terem a kőből? Igaza volt. Hegyek: idomtalan gyer- mek-óriások. Hegyek: kinek fenséges, hideg szörnyetegek, kinek szivbéli barátságos játszótársak. Mi terem a kőből? Igaza volt-e? Ha úgy adódik dolgod, hogy valamiért Rozsnyóra utaznál, s Pelsőc felől próbálod megközelíteni a nevezetes bányászvároskát, ne mulaszd el néhány pillantást vetni Gombaszögnél a pelsőci nagyhegy oldalába. II. Mi terem a kőből? Búza nem, krumpli nem, kukorica nem. Víz sem, kenyér sem, csizma sem, ruha sem, bor sem — miből élnek hát itt az emberek? A kőből! így, ahogy mondom. Nem közvetlenül ugyan, nem sziklaevő óriások módján, bár ezt is mondhatnám, mert ha valakihez, Csakis eme meselényekhez hasonlítanám az itteni embereket, akik százméteres magasságokban a síkföld felett vizet fakasztanak a sziklákból, kenyeret gyúrnak a föld gyomrából. Mi terem a kőből? Novákyban karbid, Garamszentkeresz- ten alumínium, Šalkován cement, Trinecen vas, a mezőgazdaságnak műtrágya s ezen kívül szerte az országbari a kígyózó, vég- telenbe-röpítő országutak ezrei... mit mondjak még ? III. Nehezebb, megerőltetőbb, izmokat enyésztőbb munka a kőtörőké ? Képzeljünk el egy zajos, sistergő-csikorgó- csilingelő hatalmas gyárudvart, ahol tégla, kerítések helyett magas, száz-kétszáz- háromszáz-ezer méteres sziklafalak őrzik a sürgölődő életeket, s ez óriás falak árnyékában a porszemnyi embert, a hangyaként szorgoskodó gépeket-embereket, a szanaszét-dobált hatalmas, háznagyság- nyi kőtömböket, a kövek mellett az izmos, barnára cserzett, félmeztelen embert, ahogy áll a kövek között, egy rozoga, ódivatú csille mellett, markában karvas- tagságnyi ólmos kalapáccsal, ahogy köpi a markát, emeli a kalapácsot, ahogy félig- lehúnyt szemmel, csücsörítő szájjal sac- colja a követ, puhatolja Achilles-sarkát, s ahogy odasújt aztán, mintha ménykű Országjárás
