Irodalmi Szemle, 1960
1960/3 - HÍD - L. Kiss Ibolya: Emlékek szárnyán
bészeti klinikán a sors mint orvostanhallgatót össze nem hozott egy rendkívül szép orvosnővel: Dr. Klíma Ilivel, Juhász tanár úr barátnőjével, akinek a neve után szeretett volna engem is „Ili“-nek nevezni... Tőle tudtam meg a döbbenetes hírt, hogy Juhász Gyula meg akart válni az élettől, s reménytelen állapotban a Rókus kórházban fekszik. Szíven ütött ez a szomorú hír. Az én drága jó tanárom, akit annyira becsültem, s szerettem, véget akart vetni földi létének... Még egyszer látni akartam. Rohantam a Rókus kórházba, a portás azonban nem engedett be. Pedig én látni akartam, megsimítani a kezét, mellyel annyi gyönyörű sort vetett papirosra, vigasztalni, rámosolyogni, vagy csak nézni, még egyszer megpillantani ... A portás azonban hajthatatlan maradt. Sírva fordultam ki a kórház kapuján. Mentem, bandukoltam — lehorgasztott fejjel a Rákóczi úton, míg egy virágosbolt előtt találtam magamat. Nyíló ibolyákkal volt tel^ a kirakat, üvegházban nyílt gyönyörű virággal. Benyitottam a boltba: összes pénzemen ibolyát vásároltam. Egyetlen krajcárom sem maradt erre a hónapra, de mit bántam én! Aztán előkotorásztam egy kis névjegyet, rá írtam pár sort, s beküldtem a költő betegágyához. Juhász tanár úr felgyógyult, de mint akit az élet szele megcsapott, a némaság hang- talanságába menekült. Már nem beszélt, szó nem hagyta el a száját — számára megszűnt a külvilág. „Magános szenvedésem odújába Mint sebzett vad behúzom magam, S tavaszig ott maradok hangtalan.“ Am a tavaszból ősz lett, az évszakokból évek. S Juhász tanár úr nem nyitotta többé szóra a száját. Csak lélekben élt tovább, s megírta: „Fiatalok még itt vagyok'." verskötetét. A könyve megjelenése azonban már nem érdekelte, fel sem bontotta, érintetlenül h_evert asztalán még aznap is, mikor önként tett pontot éjbe húllt életére. Fejfájára a következő verset hagyta: „Szegény magyar volt, Költő volt, senki. Nem tudott élni, csak énekelni. Nem volt rossz, sem jó, Csak ember, fáradt. Várt, várt és nem lelt Soha csodákat. Mély szürkeségben Színeket látott, Magyar volt, költő, Átkozott, áldott." Elsirattam drága emlékű tanáromat. Aztán jöttek más gondok, más szomorúságok, betegségek ... Évek suhantak el fejem felett, s már messze kerültem Pesttől, fel a Tátra ormai alá ... Egy reggelen új hazámban levelet kaptam Szeged városából. Felbontottam, s egy kicsi, megsárgult névjegy hullott ki belőle — az én írásommal. Nézem, nézem a sárgult betűket, s egyszerre felkiáltok. Uram Isten!... Hiszen ezt a pár sort egy ibolyacsokorral egykor Juhász tanár úrnak küldtem! S most, ennyi idő múltán viszontláttam a virágosboltban sebtében írott soraimat ... A névjegyhez levél is volt mellékelve, Kilé- nyi Irma aláírással. „Húsz év óta Juhász Gyula titkára voltam. Ő volt legjobb barátom, s halála után összegyűjtöttem minden sort, amit róla írtak, vagy amit ő írt. Sikerült olyan páratlan érdekességű Juhász múzeumot létrehozni, melyet egyetlen magyar költő sem kapott. Rengeteg kézirat. Babits-csal, Kosztolányival, Oláh Gáborral, Ernőd Tamással folytatott levelezése, az örökkévalóságba énekelt Anna fényképei, öngyilkosságának dokumentumai, tanulmányok tömege alkotják a múzeumot, melyben a mellékelt névjegyet is őrzöm. Úgy sejtem, hogy e kártya írója és a „Piros sapka“ szerzője azonos, s ezért arra kérem, közölje velem emlékeit Juhász Gyuláról, a régi névjegyet pedig kérem, küldje vissza. Ez a relikviák között volt, s onnan nem szabad hiányoznia“ ... A költő megőrizte volt tanítványa kusza sorait, magánál tartotta, halála után pedig bekerültek a róla elnevezett szegedi Múzeumba. S most számon kérte tőlem Kilényi Irma az emlékeimet. Az emlékek papírra vetve már régen Szegeden vannak, s a Múzeumba kerültek Juhász Gyula szlovenszkói emlékei, Szalatnai Rezső tanulmánya: „Juhász Gyula Szakolcán“ s Emil B. LukáS szlovák fordításában kiadott Juhászversek, melyekről azt írta Kilényi Irma, hogy „a szenzáció erejével hatottak“ ... Juhász tanár úr elmúlása óta számos ibolyacsokor illatát fújta el a tavaszi szellő. A kis diáklány szőke hajában is meg-megcsillan már az ősz előhírnöke: a dér .. A sárgult névjegy ám ott fekszik Szegeden a többi Juhászemlék között, s én esténként, ha tanárom verseit olvasom, mintha régen hallott hangját hallanám, gordonkához hasonló hangját, „melynek húrja a szív mélyén rezdül" ...
