Irodalmi Szemle, 1960

1960/2 - HÍD - Juraj Špitzer: Mikszáth Kálmán és a szlovákok

Imrét és Mikszáth Kálmánt. Ezzel kifejezésre juttatjuk büszke érzésünket, hogy ez a táj, ahol szlovák és magyar emberek élnek együtt, mindkét irodalom kiváló alkotó művészeinek bölcsője volt. A szlovák hegyek találkoznak itt a magyar rónával, egymásba fonódnak éppenúgy, mint a szlovák és magyar dolgozók élete és történelme. Ez az élet szabta egymásbafonódás tükröződik azoknak az íróknak az alkotásaiban is, akik nehéz viszonyok közepette a haladás, a humanizmus, a demokrácia és a kölcsönös barátság eszményeinek szellemében igyekeztek magasabbra emelni népünk életének és kultúrájának színvonalát.

A kor, amelyben élt, a félfeudális Magyar- országot fokozatosan kapitalista országgá alakította át, a tőkés rend belenőtt a hűbéri viszonyokba, felkorbácsolódtak a nemzeti szenvedélyek, olyan kor volt ez, amely kedvezett a vállalkozóknak, a gründereknek, az élvhajhászó karrieristáknak és demagógoknak, de nem kedvezett az élet igazságát ábrázoló művészetnek. Ami 1848—1849 dicső forradalmi évében hőstett volt, az 1867-es kiegyezés után a Duna mindkét oldalán frázissá torzult. A nemzeti élet piedesztáljáról ledöntötték Petőfi március ifjainak forradalmi eszményeit és a Štúr-nemzedékét is, amely ugyanezeket az eszméket vallotta. Helyükre a tőke bálványát állították, nemesi előneves feudális köntösben. Csak a nép és legjobb fiainak tudatában éltek a forradalom eszményei, az új, szabad és demokratikus élet vágyott képe. A nagy forradalom évére emlékezve a valóság fényében akarták látni a dolgokat és az embereket, és védekeztek az üres hazafiaskodás ellen, amely az úri reakció konjuktúráját igyekezett leplezni. Részletes összehasonlító vizsgálatok meggyőzőn mutatják, hogy ugyanazok a körülmények amelyek kialakították és meghatározták Mikszáth Kálmán írói tehetségét, meghatározták egyben a XIX, század második felében élt szlovák realista írók alkotását, Mikszáthtal közös sorsát is. Ők is, akárcsak Mikszáth, a negyvennyolcas forradalmárokban a becsületes helytállásnak, a nép tántoríthatatlan szolgálatának példaképeit látták és ha tetteik nem ihlethették meg őket, művük erkölcsi törvényként élt bennük. Mikszáth így emlékezik a márciusi fiatalokra: „Az akkori if jú írók nemcsak témákat hajhásztak, nemcsak verseket faragtak és történeteket komponáltak, hanem lelkűkben ott forrt, ott alakult egy modernebb, szabadabb Magyarország. Nem fdlemilék és verebek voltak e derék fiúk, kik a fa lombján csiripelnek, hanem dalolj munkások, akik gyomlálnak alatta, fattyúhajtásait nyesegetik.“ Az úri rétegek nemzeti elnyomása által megnehezített, de lényegében azonos viszonyok között a szlovák realisták, Hviezdoslav, Vajansky, Kukučín, ugyanígy látták az 1848—1849-es eszmények szellemében élt és működött Štúr nemzedéket. Bár a nemzeti kérdés sok mindent bonyolultabbá tett, az ő eszményük is a modernebb, szabadabb élet volt.

Mikszáthot lelkesítette a kuruc felkelések hagyománya, amelyek során szlovákok és magyarok együtt harcoltak a közös ellenséggel. Fellelkesítette a zempléni táj, amelyről így ír: „Itt élnek, járnak, suhognak, rohannak. Nem tudnak innen elmúlni. De ne is tudjanak. Mert ha ők egyszer elmúlnak, akkor az élők lesznek holtakká.“ A hősi kuruc kor csodálata, amely erkölcsi erőforrásként élt a népben, regéiben és dalaiban Szlovákia- szerte ugyanúgy mint Magyarországon, közel hozta az írót a néphez, kapcsolatot teremtett közöttük, lehetővé tette számára, hogy túltegye magát a mesterségesen szított sovinizmuson és nemzetiségi gyűlölködésen, s ez nagyszerűen kifejezésre jutott művében is.

Mikszáth esetében azonban nem csupán külsőleges kapcsolatokról van szó, amelyek Szlovákiához és népéhez fűzték. Műve szervesen egybekapcsolódik a szlovák nemzet életével és irodalmával. Elég, ha végiglapozzuk a múlt század második felében és e század elején megjelent szlovák folyóiratokat: a Národnie novinyt, különösen pedig a Slovenské novinyt, a Vlasť a Svetet (Nemzeti Üjság, Szlovák Üjság, Haza és Világ), valamint a kalendáriumokat. Tucatszámra fordították le novelláit, elbeszéléseit és karcolatait, amelyek szinte a magyar kiadással egyidejűleg láttak nyomtatott betűt. Lefordították és kiadták nagyobb munkáit is, például a Lohinai fűt (Daniel Bachát fordította le 1886-ban), a Jó palócokat (fordította S. Cambel—Danieíovic 1911-ben), a Szent Péter esernyőjét (fordította Hana Gregorová 1911-ben) Részletes tanulmányok megmutatnák, milyen hatással voltak ezek a művek nemcsak az olvasókra, hanem az irodalomra is.

Mikszáth rendkívül elevenen élt szlovák író- kortársainak tudatában, erről tanúskodik számos megjegyzés és nyilatkozat, bár nem egyszer magukon viselik a kornak, főleg nemzetiségi ellentmondásainak a jegyét. Jozef Škul- téty, a kiváló irodalomszervező, író és kritikus a tisztelet hangján emlékezik meg Mik- száthról. A Slovenské Pohľady 1913-as évfo- lyomában azzal a vitával kapcsolatban, hogy mikor nősült meg Mikszáth, megjegyezte, hogy Mikszáthot Daniel Bachát eskedte, aki a szlovák irodalomban Miroslav Dumný álnéven is ismert s szlovákra fordította Mikszáth elbeszélését, a Lohinnai fűt. Škultéty így ír Mik- száthról: „A Tót atyafiak olyan képeket tartalmaz, amelyeket szlovák szülőföldje és szlovák környezete rögzített az író lelkében.“ Évekkel később, 1927-ben is elismerőn emlé