Irodalmi Szemle, 1960
1960/2 - Nagy László: Részletek „Világ” című elbeszélő költeményéből
Emberek mennek el egymás mellett mindnyájan emberek és — idegenek! Rongyos ruhák — drága ruhák fedik el a bíbor szíveket. Színeket rejt el az út pora és hova? ... Hova futnak az emberek? Autóban suhan a gazdag. Elmélkedik, hogy: „Csak maszlag, unalom az egész élet!.. Már semmi szépet benne nem talál, s a benzinmotorban dalol a halál... Didergő sötét kapualjak árasztják a szegény-szagot. Megint babot főz a házmester őszülő lánya. Szegény és csúnya volt szegényke és így pártában maradhatott. (Már nem is bánja ...) Sokat dolgozott és imádkozott, míg elkopott... Kopasz férjek, kihűlt asszonyok, csillogó kirakatok és fényreklámok futnak el gyorsan egymás mellett, s átkozódnak: „Miért kellett nekem a világra jönnöm? ...“ Sánta újságos rekedt hangja kavarja ezt a nyüzsgő diszharmóniát és csikket kap fel egy suhanc. Nevet az utca, csosszan az aszfalt, és kopnak, halnak az emberek. Őrült zsivajban, részeg mámorban hempereg egymáson a zaj, por, füst és a templom kolompjának hangja ... Egymás torkát keresi, harapja az ember és a szörnyeteg ... A könny, veríték, gáz, vér és benzin — tömegek röhögve — hörögve összeömlenek. A sarkon festett utca-lány „Előbb uram a dohány!“ — mondja és tartja a markát. Meglibbenti a fakó pongyolát a Duna felől futó szél... Faluról szökött szappanszagot hurcolnak a kis cselédek és ki tudja, ki fia gyereket... Pattanásos, beteg emléket hagyott egy züllött éjszaka a nagy diák f árait homlokán. Fejfájdító tömjénszagot árasztanak a templomok és a nyomor cipeli bánatát, nyüszíti az októberi litániát: „Krisztus kegyelmezz nekünk . Kínt szül a síró orgona, az éjszakába kacag a dzsessz: „Bánat?!... Mi ez?...“ „Gyere! A pezsgő, a bor, a koktél, a púder és parfüm-illatok epedve várnak és a bárnak tompított fénye — görbe tükre elhitetik veled, hogy isten képmásai az emberek!...“
