Irodalmi Szemle, 1960
1960/2 - Duba Gyula: Három szatíra
Erős egyéniségek bármennyire váltakozó életkörülmények között szilárdak maradnak és hűek önmagukhoz. Szülőfalujának szövetkezete pontosan aratásig bírta Tamás tevékenységének ránehezedő súlyát. Akkor összeroskadt, pozdorjává tört, elmerült az enyészet mocsarában. A tagság szétszéledt, elbujdosott, kivándorolt, mert aratni sem volt mit. Az elnök száron sikkasztotta el a termést. Parazi Tamás erős karcsapásokkal úszott a maga után hívott özönvíz tetején, értékesíthető roncsokat keresett, s amikor semmit nem talált, előlegeket szedett fel gyanús maszekoktól további sikkasztásokra. A közvélemény erősen hörgött a felháborodástól. — Parazi Tamás, te mihaszna alak — dörögte — ez mindennek a teteje. Lakóim fogsz. Sötét tömlöc legmélyére dugták, lakoljon, nagynéha látott csak napvilágot. Igazán nehézségekbe került, amíg sikerült börtöne kulcsát rásózni egy apró hitközségre, templomkulcsnak, és ő újra megjelent a mit sem sejtő társadalomban. Ekkor már erősen ivott. — Predesztináció — dünnyögte ittas fővel — eleve elrendeltetés. Túlságosan ügyes vagyok. Barátom, ha te csinálnál ilyen mókákat, ha te törnél annyi borsot a társadalom orra alá, csak a börtön rácsain keresztül láthatnál napvilágot. És én... hát látod ... Szegény szerencsétlen szerencsés ember vagyok!.. vagy szerencsés szerencsétlen ... ? — Mélázva nézett a borospohárba és csuklóit. — Meg kellene javulnom — morfondírozott tovább, — meg kellene próbálnom becsületes munkával... hátha sikerülne ... Csak lenne hozzá erőm ...! Legyintéséből nyilvánvaló volt, hogy tudja, úgy sincs hozzá ereje. Harminc éves korában az ember már nem képes megtagadni önmagát. Mihez kezdjek? —/töprengett. — Menj a pokolba — tanácsoltam neki — ott majd elbánnak veled! Ott majd megtanítanak! Megörült az ötletnek. — Nagyszerű, megyek. Belzebub arca ragyogott a boldogságtól, amikor megpillantotta. — Itt vagy bogárkám, na végre! Holnap majd jó meleg kénköves fürdőt veszel ebben a fazékban, ni! örülsz ugye, aranyom? Parazi Tamás gömbölyödő pocakját csapkodta széles jókedvében, úgy röhögött, szegény Belzebub, ha te tudnád... Ha te tudtad volna... Ha te csak sejtetted volna, hogy a másnapi kénköves szertartás alanya éjszaka eladja a fazekadat egy arra császkáló falusi embernek, pálinkafőző üst gyanánt. Mit is tehettél egyebet. Üvöltöttél fájdalmadban és mély megalázottságodban. — Vigyétek ... vigyétek előlem ... a mennyországba vele ...! De elválástokat Parazi Tamás is megkönnyezte. így sóhajtozott: — Hiába minden, megint magasabbra kerültem ... GÁZDRÁMA A BŰZ UTCÁBAN (Beszél: Zöld Jenő, konferál a bemondó) BEMONDÓ: Prológus. Zöld J.: Elnézegetem a gázórámat. Szép gázóra, jó kis gázóra és ami a fő, jól jár, pontosan mutatja, mennyi gáz fogy a háztartásban.
