Irodalmi Szemle, 1960
1960/2 - Monoszlóy M. Dezső: Öt vers
TÖRTÉNELEM A HÁZTETŐN » Középkorból vasas vitéz a szélkakas kering, forog, a háztetőről idenéz, sisakrostélya csikorog. Feléje tárva sok kezét egy új antenna incseleg vagy hajtűként a ház fején vakar gat cserép-tincseket. S míg múltat, mát fent szél riszál, a szemem lomhán révedő, a gondolatom tarka szál: történelem e két tető. MINEK A LÍRA Elég legyen, már bánt a líra! A csillagokban nincs megírva, hány lámpa kell a rádiónkba, s a vasöntéshez mit sem értek, elkésett őslényként beszélek, manna és harmat ujjaim hegyén, míg hasznos eszközök kerekén ugrál a kisdedek keze és acélt reszelnek kamaszok. Jambust mekegek, mint a kos, és azt hiszem, hogy így okos, pedig századom a menny menetébe csavart srófol és szárnyat ácsol valóságszülte önmagából. POKOLTORNÁCÁN AZ ÉSZNEK Pokoltornácán az Észnek léha rímek heverésznek, s atomfűtött idegdúcok máglyáján, mint cifra cuccok semmivé sülnek, mégse szólnak, s anyagra vágyó vad kohómnak nem adnak jaj, nem adnak ércet! A TECHNIKÁÉ AZ EMBERÖLTŐ Lehettem volna mérnök, orvos, megbízható kohász vagy öntő, vagy a természet gátjait ledöntő tudós is tán, nem béna költő. A technikáé az emberöltő! Rugótlan szavak múmiáját piramis óvja, mégsem éled. Kit tettre ragadtat az élet, s kinek kezében a megértett egyenlet fogaskereke mozdul, azt rút kétség nem támadja orvul mert fejében mért anyagot hordoz diadallal.
