Irodalmi Szemle, 1960

1960/1 - VITA A REALIZMUSRÓL - Ilja Ehrenburg: Az érzések neveléséről

orvosnőket, mérnöknőket, tanítónőket, akik sokkal több időt fordítanak a munkájukra, mint gyermekeik gondozására. Allíthatná-e valaki ennek alapján, hogy „nincs idejük“ szeretni a gyerekeiket és hogy a kozmikus korban az anyai szeretet háttérbe szorul? A munka szeretete nem akadályozhatja a mérnököt vagy a technikust abban, hogy szeresse a művészetet.

Továbbá, sohasem állítottam, hogy az embernek mindent tudnia kell; ellenkezőleg, azt írtam, hogy a tudományok jelenlegi fejlődését tekintve Leonardo da Vinci nem érvényesíthette volna géniuszát számos tudományágban. Sohasem követeltem senkitől, hogy külön tanulmányozza Biok költészetét vagy Rembrandt festményeit. Csak arra mutattam rá, hogy az élet bonyolult, összetett valami, hogy nemcsak az értelem, hanem az érzelem is beletartozik, s hogy a művészet elősegíti az érzések nevelését és az ember harmonikus fejlődését.

A Jurij védelmében felszólaló elvtársak leveleikben gyakran emlegetik az „atomkorszakot“ és a „kozmikus kort“. Egyelőre azonban az „atomkorszak“ és a „kozmikus kor“ olyan kifejezések, amelyekkel főleg az amerikai közírók élnek. Létezik a XX. századnak más meghatározása is, amellyel az amerikai sajtóban nem igen találkozunk — „a szocializmus kora“. Az új társadalom nemcsak a műszaki tudományok fejlődését kívánja meg, hanem azt is, hogy az emberek öntudata gyarapodjék, nemcsak a világűrt igyekszik meghódítani, hanem az ember lelkivilágát is, nemcsak az anyagi jólét növelésére törekszik, hanem az emberi érzések elmélyítésére is. A technika területén sok mindent tanulhatunk az amerikaiaktól, a humanizmus, az erkölcsök, az érzések mélysége és finomsága területén azonban igazán jobban tesszük, ha más tanítómestert választunk, s e téren Csehov, bár sohasem ült gépkocsiban, többre taníthatná meg .Turijt, mint például Ford.

A műszaki tudományok egyes tisztelői odáig mennek, hogy a tudománnyal együtt elvetik a bölcseletet is: „Az életet nem teszik sem a művészek, sem a filozófusok“. A technika azonban nem a katona — hanem a fegyver. A Hirosimára ledobott bomba annakidején a technika eredményét jelentetté, ámde olyan technikáét, amely az ember ellen irányul; az írástudatlan szenegáli néger pedig, aki egy darab fába faragott kézjegyét odaütötte a stockholmi békefelhívás alá, bizony közelebb állt a humanizmus és a kultúra fogalmaihoz, mint az a műszaki szakember, aki a Hilda elkészítésén dolgozott (ilyen gyengéd névvel illették annakidején az amerikai lapok az atombombát). Minden attól függ, kit és mit szolgál a technika.

Jurij védelmezői inkább a művészetet támadják, mint az említett fiatal mérnököt védelmezik. Nyekraszov mérnök levelének ezt a címet adta: „Gyönyörűen végig lehet élni az életet művészet nélkül“. (Emellett nyilván elfelejtette, hogy a nép, a nyelv alkotója a „gyönyörű" szót egészen más értelemben használja.) Egyes levelekben kissé leegyszerűsített utilitarizmussal találkozunk. Petruhin mérnök például így ír: „Hogyan lelkesedhetnék Bachért vagy Biokért? Mit tettek Oroszországért és az emberiségért?“ Hagyjuk most Bachot és gondoljunk Cse- hovra, akinek egy novellájáról Nyina tett említést a levelében, idézzünk fel néhány nevet, amelyek ismertebbek és közelebb állnak e levél olvasóihoz — Puskint, Tolsztojt, Gorkijt. Mindenki tudja, mennyit tettek azért, hogy előbbre vigyék az emberek tudását, felébresszék olvasóik lelkiismeretét, vagyis azért, hogy harcuk, hősiességük és áldozataik lehetővé tegyék Petruhin elvtársnak, hogy a fejlett szovjet országban mérnök lehessen.