Irodalmi Szemle, 1959
1959/3 - GREK IMRE: Magyar partizánok a Szlovák Nemzeti Felkelésben
A Dinamit-Nobel sürgeti a szállításokat Tikkasztó és f ülledt volt a nyári hőség 1944 augusztusának végén.. . Budapest belvárosában, közel a tőzsdéhez és a pénzvilág központjához székelt a Rima- murányi-Salgótarjáni Vasmű r. t. vezérigazgatósága, a régi Magyarország legnagyobb nehézipari vállalata, állam az államban. A nagykapitalizmus mindent beolvasztani akaró törvénye szerint rövidesen európai arányúvá duzzadt. Szinte ráillettek József Attila szavai „hol a vasbányák fuvallata ing“. Trianon egy időre megzavarta a „nagy termelő zabálást“, az 1938-as bécsi döntés után mintha felújultak volna expanziós tervei, de Hitler, ha nem is közvetlenül, mégis kérlelhetetlenül bekapcsolta militarista masinériájába: bányái és kohói ontották az acélt Hitler ágyúi és páncélosai számára. Márványlépcsők, süppedő szőnyegek vezettek a vezérigazgató szobájába. Egyenruhás altiszt nyitotta halkan az érkező előtt az ajtókat. Fehérkesztyűs pincér szolgálta fel a legjobb feketekávét. Odagyűltek az igazgatósági tagok közül azok, akik még nem szöktek ki az országból, mint dr. Chorin Ferenc és Weiss Alfonz báró, akik a Gestapo segítségével Svájcba menekültek, hogy ott kipihenhessék rövid ideig tartó ijedtségüket és többé vissza se jöjjenek. Mindenfelé szólt a hangszóró. Mindenki várta a légihelyzet-jelentéseket. Csattogtak a könyvelő- és írógépek, de a lányok valójában inkább a rádiót figyelték. Mindegyik mellett kis bátyú, uzsonnával és egyébbel, mihelyt megszólalnak a szirénák, felkapják és futnak az óvóhelyre. A Rimamurányi igazgatósági tagjai, dr. gróf Zichy János, gróf Andrássy Manó, Gyürky Gyula, dr. Lamotte Károly, Gratz Gusztáv, dr. Kállai Tibor feszülten várták az újabb híreket. Titkárnő kopogtat az ajtón, a Dinamit-Nobel sürgönyét hozza. Sürgetik a szállítást. A jelzett vasúti kocsik érthetetlen okokból nem érkeztek meg Rozsnyóbányából. A telefonösszeköttetés megszakadt — távira- tozza a pozsonyi Dinamit-Nobel. Tetmayer Alfréd vezérigazgató azonnal felhivatta telefonon a szlovák követséget. De mielőtt kapcsolást kapott volna, a helyettese lépett be izgatottan, pulyka vörösen. — Uraim, most volt itt a szlovák követség attaséja, a követ küldte. Szlovákiában napok óta furcsa dolgok történnek. Partizánok feltartóztatták Ottó tábornok különvonatát, kíséretével együtt foglyul ejtették, majd agyonlőtték őket. Több katonai helyőrség fegyveresen átállt a partizánokhoz. A vágmenti vasútvonal viaduktjait felrobbantották, az alagutakat eltorlaszolták Nagy csend támadt. Az urak Gratz Gusztáv felé tekintettek, aki sötéten meredt maga elé. Beavatott politikus hírében állott, a kommün után az ellenforradalom aktív szereplője, Bethlen István jobbkeze volt. G R EK IMRE Magyar partizánok A SZLOVÁK NEMZETI FELKELÉSBEN