Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - HÍD - CSANDA SÁNDOR: Megjegyzések A kuruckor költészete című antológia szlovák verseiről

galmát, amire pedig annál inkább kellett volna ügyelni, mert Esze Tamás 1951-ben megjelent kis könyvét2) kivéve, a kuruc költészet régebbi gyűjteményes kiadásait sem tekinthetjük hitelesnek. (Szinte szimbolikus jelentőségűnek tartom, hogy a II. kötet végén közölt bibliográfiából éppen ez a kiadvány hiányzik.) Ezért sokkal jobb lett volna, ha a nem kuruc verseket külön fejezetben közlik, s a válogatásnak nem „A kuruckor költészete“ címet adják, mert ez nem fedi az egész kiadvány tartalmát. Nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy a kuruc költészetet ki kell szakítani a kor költészetéből, hanem azt, hogy az olvasónak a sok zavar és hamisítás után végre világosan meg kell mutatni, milyenek voltak az igazi kuruc költemények.

A legtöbb zavart „a kuruc szabadság- harcról, a bújdosásról szóló népköltési termékek“ közlése okozza. Nem ismerem közelebbről a román népköltészetet, de az itt közölt „bizonyítékok“ egyáltalán nem elegendők ahhoz, hogy e két kötet román betyár balladáit és népdalait (egy kétsoros töredék kivételével) kuruc költeményeknek tekinthessük. A szerkesztők előre felállított tétel alapán dolgoztak: történeti tény, hogy a Rákóczi-felkelésben románok is részt vettek, meg kell hát találni e részvétel visszhangját a román nép- költészetben. Ezt azonban nem lehet olyan egyszerűen megoldani, hogy a XIX. század végén és a XX. század elején lejegyzett román népköltési termékek egy részéről azt állítják, hogy kuruc jellegű, hanem állításukat még további hihető és hiteles bizonyítékokkal kellene alátámasztaniok. Azt, hogy a „Pintye nevéhez kapcsolódó ballada ... kétségtelen kuruc vers“, nem lehet csak olyan bizonyítékkal igazolni, hogy előfordul benne a nemesekkel való egyezkedés igénye, mert az nem „sajátosan kuruc taktika, amelyet a jobbágyság is csak a kuruc szabadságharc idején alkalmazott.“ (I. k. 85. o.) A jobbágyok a feudalizmus más korszakában is sokszor alkudoztak a nemesekkel, könyörögtek is nekik nyomorúságos helyzetük megjavítása érdekében.

Az itt Ismertetett bizonyítéknál valamivel többet jelent az az adat, hogy Pintye csatlakozott a kuruc mozgalomhoz. Pintyét az egykorú feljegyzések hegyi rablóként, betyárként emlegetik; a kurucokhoz való csatlakozását és Nagybánya meg- hódoltatásánál kifejtett tevékenységét leírja Thaly is Nagybánya jegyzőkönyvei alapján.3 A Pintye-énekek közlése egy fontos szempontra figyelmezteti a kuruckor kutatóit: meg kell vizsgálni a korabeli híres betyárok: az ukrán Beca, a szlovák Jánošík és a román Pintye kapcsolatát a kuruc mozagalommal. -Ezt a feladatot egyes szakemberek már részben megoldották, de még senki sem vizsgálta tudományos módszerekkel a szlovák és román betyárromantika e kimagasló hőseiről szóló népdalok és a magyar szegénylegény-költészet kapcsolatát. A szlovák folklorisztika egyik kiváló szakembere, Andrej Melicherčík, már több könyvében4) kimutatta, hogy Jánošík részt vett a Rákóczi szabadságharcban, de vulgarizálás lenne az egész kötetre terjedő szlovák Jánošík-népkôltészetet ezen az alapon kuruc jellegűnek tartani. Nem tagadhatjuk azt sem, hogy a Pintye-balladáknak kapcsolata lehet a magyar kuruc költészettel, de ezt tpvábbi, szakszerű bizonyítékokkal kell igazolni.

A betyárok és szegénylegények kapcsolatáról Tordai Zádor előszavában is olvashatunk: „Ne tévesszen meg senkit, hogy a szövegek ma csak holmi betyártörténeteket adnak elő. Tudjuk, hogy a százados nemzeti harcok végével a feleslegessé vált katonából kóbor szegénylegény lett:

2) Kuruc költészet. Szépirodalmi Könyvkiadó. Bp. 1951.

3) A székesi gróf Bercsényi család. III. kötet. 43—44. old.

4) Melicherčík: Juraj Jánošík. Praha, 1956, Perečko belavé, červený dolomán. Praha. 1955.