Irodalmi Szemle, 1959
1959/1 - HÍD - CSANDA SÁNDOR: Megjegyzések A kuruckor költészete című antológia szlovák verseiről
azoknak végső ivadéka a betyár." A magunk részéről ehhez hozzátehetjük, hogy nemcsak a feleslegessé vált katonából lett szegénylegény, hanem gyakran jobbágyokból is, — de ennél sokkal fontosabb, hogy a szlovák nyelv és a szlovák néphagyomány nem tesz semmiféle különbséget a szegénylegény és a betyár között: zbojník-nak nevezi mind a kettőt. (Állítólag a románban is így van.) A szlovák nyelv nem ismeri a kuruc értelemben használt bujdosó fogalmát sem. A betyár csak a magyar köztudatban jelent későbbi fogalmat, a szlovák betyárdalok legnagyobb része a Rákóczi idejében élt Jánošík nevéhez fűződik. A szlovák néphagyomány a kuruckort tartja a hegyi rablók, az anti- feudális szociális küzdelem hőseiként magasztalt betyárok virágkorának. Ezért nem volna anakronizmus kuruckori szlovák vagy román betyárköltészetről beszélni, ami csaknem egyet jelent a magyarban használatos szegénylegény-költészettel. Az előbb ismertetett tények azonban nem jelentik azt, hogy a szolvák és román betyár (szegénylegény) énekeket, bujdosó dalokat egyszerűen kuruc verseknek lehet tekinteni. A hitelesség szempontjából néha még a kimondottan kuruc motívumokat tartalmazó népköltészeti termékek is kétesek. A szlovák kuruc költészet termékeinek kutatása közben pl. a legismertebb szlovák kuruc népdalnak (Keď ja pôjdem na tű vojnu kuruckú) megtaláltam egy nem kuruc változatát (Keď ja pôjdem na tú vojnu, vojničku). Az egykorú feljegyzésekben fennmaradt kuruc versekkel nem hasonlíthatjuk össze a népköltészetben fennmaradt kuruc énekek hitelességét, mert ezeket sokan kedvük szerint változtatták: labanc énekből is csináltak kuruc dalt és megfordítva. A népköltészetben nem mindig alkalmazhatjuk Riedl Frigyes nevezetes filológiai módszerét sem a kuruc versek hitelességének megállapítására1), hiszen pl. a XIX. század második felében lejegyzett kuruc népdalok stílusán megláthatjuk már Petőfi vagy Arany hatását is anélkül, hogy kétségbe lehetne vonni, hogy az énekek egy régebbi változata már a kuruc- korban is élt. Ezért nem tartom eléggé meggyőzőeknek Riedl nyelvészeti érveléseit az olyan versek ellen, melyekről Thaly sem állítja, hogy egykorú feljegyzésekben találta (pl. Balog Ádám nótája, Nagy Bercsényi Miklós). A népköltészeti termékekben néha szinte lehetetlen megkülönböztetni az eredeti kuruc motívumokat a később beleszőttektől. De ez nem jelenti azt, hogy a jó kritikai érzékkel rendelkező olvasó ne tudná megállapítani már első olvasásra, hogy pl. Thalynak az Esztergom megvételéről c. kuruc vers-hamisítványa még csak nem is hasonlít a hiteles kuruc költeményekre. Az egyszerű olvasóban azonban ilyen kiritikai érzék nem fejlődhet ki, ha egymás után s keverve látja egy gyűjteményben a régi históriás énekeket és a modern magyar irodalmi nyelven leírt népdalokat vagy fordításokat. ☆ Külön problémát jelentenek az antológia szlovák „kuruc“ népdalai. A szerkesztők Ernyey Józsefnek az Ethnograp- hiában közölt kétes hitelességű adatait biztos forrásnak tekintik és nyilván nem tudják, hogy a cseh és a szlovák tudomány ezeknek a népdalóknak a hitelességét sem a múltban, sem a felszabadulás után nem ismerte el. Igaz, hogy a szlovák nyelvű kuruc versekkel behatóbban eddig még senki sem foglalkozott, a surányi énekekről is csak egy rövid cáfolat jelent meg 1923-ban a szlovák népköltészet egyik cseh kutatójától, J. Horáktól,6)s a későbbi szakértők (így pl. Jozef Kresánek 1951-ben kiadott „A ') Riedl Frigyes: A kuruc balladák. Irodalomtörténet. 1913. 417—452. o. 6) Horák: Ľudové piesne slovenské vo svetle maďarskej vedy. Sborník MS. 1923. 161-8. o.
