Irodalmi Szemle, 1959

1959/2 - FIGYELŐ - JURAJ ŠPITZER: Az igazság és a béke harcosa

FIGYELŐ

JURAJ ŠPITZER

Az igazság és a béke harcosa

Milan Pišút, aki válogatta és sajtó alá rendezte Fábry Zoltán érdemes művész esszéinek és cikkeinek szlovák kiadását, amely „A gondolat és a béke igaza“ címmel jelent meg, bevezető tanulmányában találóan jellemezte Fábry irodalmi munkásságának alapvető törekvését, amikor azt Irta hogy „mindenütt le tudja leplezni az emberiség, az ember ellen elkövetett árulást“, s hogy Fábry számára „a történelemnek csak annyiban van értelme, ha célja az ember kizsákmányolásának megszüntetése, az osztálynélküli társadalom és a háborúk nélkül való világ megteremtése. Humanizmusának ez a maximája“. Nyíltan meg kell mondanunk, hogy szlovák kulturális körökben tudtak Fábry gazdag életművének, irodalmi munkásságának erről az alapvető törekvéséről, nem ismerték azonban egészében véve irodalmi munkáit, nem tudták, hogyan realizálódik bennük életének krédója. A Fábry Zoltán két könyvéből, „A gondolat igazából“ (1955) és „A béke igazából“ (1956) válogatott kötet most megismerteti a szlovák olvasót ezzel az íróval, az emberség, a béke, a humanitás győzelmének tántoríthatatlan harcosával.

Fábry, a gondolkodó és esztéta számára minden bölcseleti és irodalmi műnek csak akkor van értelme, ha célja az emberi méltóság lealacsonyításának megszűntetése, ha a társadalmi haladásért küzd. Értékeléseiben és elemzéseiben a múlt nagy humanistáinak szelleme kél életre, amelyet a társadalmi és kulturális fejlődés marxista értelmezése aktív, harcos humanizmussá ötvözött. Minden bölcseleti vagy irodalmi művel kapcsolatos elmélkedése felveti ezt a kérdést, Fábry mint míikritikus soha sem elégszik meg a szóban forgó mű magyarázatával; számára a mű önálló elmélkedések elindításának ürügyéül szolgál, s éppen ezért minden kritikai cikke alkotó szellemű, új gondolatokat felvető, összefüggések feltárásában gazdag, és önálló gondolkodásra készteti az olvasót annál is inkább, mert Fábry nem tudott és nem tud írni anélkül, hogy ne foglalna állást izzó szenvedéllyel az igazság és a béke ügye mellett. Ez az ő sajátos vox humánája, ezt keresi azoknak életében és műveiben is, akikről ír.

Az események menetében tevékenyen résztvevő író ember, aki önmagát és a környező világot fejezi ki, az események és az irodalom folyamatának részeseként nem egyszer tévedhet; Fábry könyvében is vannak helyek, amelyek nem hagynak közömbösen és vitára késztetnek, mégis csodálattal és mélységes tisztelettel kell adóznunk annak. az alapvető ténynek, hogy Fábry írói munkásságának legkezdetétől fogva rendületlenül állt a humanizmus oldalán, nem tántorította meg sem a személyét ért üldözés, sem pedig a különféle álelméletek befolyása. Ennek magyarázatát azoknak az alkotóknak és műveiknek a jellemezésében találjuk meg, akikről ír, s akiknek megítélésében sum-