Irodalmi Szemle, 1959

1959/2 - FIGYELŐ - JURAJ ŠPITZER: Az igazság és a béke harcosa

mázó értékelésében számára ez a döntő mérce: „Ne felejtsük el: az imperializmus korában a toll vétkezett a legjobban a békével szemben. A véres toll prostitúciója, az írástudók árulásának legszomorúbb fejezete: az úszítók elgyávultan és elzüllötten, harminc ezüst pénzekért szolgálták a háború, az embertelenség ügyét... Az író igaza csak a béke igaza lehet. Aki a béke igazáról ír, annak számadást kell adni önmagáról.“ Az utolsó mondat, amely az írónak az imperializmus korában elfoglalt helyzetéről, arról a kötelességéről vall, hogy állást foglaljon a barikád egyik vagy másik oldalán és vállalja ennek minden következményét — ez a mondat már önéletrajzi jellegű. Fábry saját élményével egészíti ki: az orosz fronton, egy szuronyroham alatt szemben állt egymással egy orosz altiszt és az osztrák-magyar hadsereg fiatal katonája. Az orosz altiszt már szúrásra emelte gyilkos fegyverét. „Gyerekifjú voltam, — írja erről a találkozásról Fábry —: lehetett a szememben valami csodálkozó szomorúság, mely kíváncsiság és búcsú is volt egyben.“ Az orosz katona nyilván megértette ezt a kifejezést, legyintett egyet, és tovább ment. „Mintha itt és ekkor — 1916. szeptember 30-án — születtem volna másodszor. Itt és ekkor indultam útnak: egy majd negyven éves élmény — harmincöt éves írói munkát eredményezett.“ Ez a munka leleplezte a véres toll prostitúcióját, az írástudók árulását, gyávaságot és elvetemültséget, ez az írói munka felszínre hozta mindazt, ami az emberben hősi, méltó és tiszta.

Fábry munkásságának azonban nem csak célzatossága érdemli meg csodálatunkat és tiszteletünket. A kisebbségi kultúra művelőinek, a kisebbségi művészeknek keserves életük volt a tomboló sovinizmus és nacionalizmus idején. Sokféle irányban kellett küzdeniük, ha nem akarták, hogy elvakult, testvérgyilkos harcokba sodorják őket. Születésük, nemzetiségük szerint egy bizonyos kultúrához tartoztak, amelynek uralkodó irányzatai agresszív végeredményben annexiós célkitűzések szolgálatába akarták állítani őket. A környezet, amelyben éltek és munkálkodtak, a hazai soviniszták és nacionalisták rohamait sínylette. A saját nemzetükbeliek provinciális perifériának tekintették, a velük egy országban élő más nemzetiségűek nem vették tudomásul őket. Nagy erkölcsi erő kellett hozzá, hogy a dolgokat a humanitás magasából, a fejlődés perspektívájából lássák, hisz ezeket a perspektívákat tudatosan igyekeztek elhomályosítani a nacionalista szenvedélyeket felkorbácsoló uralkodó osztályok és rétegek, amelyeknek lényegében egyaránt idegenek voltak a magyar és a szlovák nép nemzeti és kulturális érdekei. Fábry felküzdötte magát erre az erkölcsi magaslatra.

Fábry humanizmusa, amely az értelmetlen háborús vérontás ellen érzett gyűlöletből fakadt, nem tolsztoji, apostoli jellegű. Fábry számára a béke természetadta alap, amelyen meg kell oldani a társadalmi ellentéteket s megszűntetni azokat az osztályokat, amelyek nem létezhetnek sovinizmus, erőszak híján és elkerülhetetlenül a fasizmus irányában fejlődnek. így jutott el Fábry a társadalmi problémák marxista meglátáshoz, ahhoz az egyszerű gondolat menethez, amely oly jellemző minden gondolkodó ember számára: a fasizmus háborút, jelent. A háború fasizmust jelent. El a háborúval, el a fasizmust szülő osztályokkal.

Ha Fábry életművének erkölcsi bázisát keressük, nem kerülhetjük el ezeket a szenvedélyektől átfűtött mondatokat, amelyek tulajdonképpen Fábrynak életével és művével dokumentált krédóját jelentik: „A fasizmus csak gyilkossággal, hóhérral, háborúval védekezhet az emberséges élet porduktív tényezői