Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - DISPUTA - DOBOS LÁSZLÓ: Szépprózánk néhány kérdéséről

az írás lelkét képezi; de nem jelenti az élet egészét s az alkotás valamennyi elemét. Továbblépés, haladás, de egy bizonyos ponton korlátot, megrekedtséget is kifejezhet csak „a megtörténtben“ való gondolkodás. Lovicsek és Mács esetében a már említett eszmei tudatosság az én-élményvilággal párosulva nyer kifejezést. És az eredmény? Az írások nagyrészének apriorítása. A „történet“, majd minden esetben az eszmei, a világnézeti mondanivalóhoz kanyarodik. A gyakorlatban pedig ez azt jelenti, hogy az ábrázolt alakoknak csak azok a jellemvonásai domborodnak ki, amelyek ezt az eszmei irányzatosságot alátámasztják és igazolják.

Szerintem Lovicsek, Mács és valamennyi fiatal prózaíró esetében az élet, a valóság elmélyültebb vizsgálatára van szükség. A továbbjutás életünk összefüggéseinek kutatását követeli meg.

Ma már nem elég csak az ismerős parasztembert nézni, az legész falut, a paraszti lét valamennyi meghatározó tényezőjét kell ismernem, ha érdemben akarok írni életükről.

Hasonló témáiknál fogva Lovicsek és Mács írásaiban több közös vonás van. Azonban már most az első, illetve második kötetek után is szembetűnik egyéniségük, írásmódjuk néhány eltérő vonása. Lovicsek Béla elbeszéléseiben erőteljesen kidomborodik a lényegretörés. Lovicsek szemmel láthatóan kerüli a hosszúranyújtott természeti képeket. Nem magyarázkodik, nem topog a téma körül, hanem „in médiás rés“ a dolgok lényegébe vág. Lovicsek nem szentel különösebb figyelmet a történés előzményei magyarázatának. A kezdés nála egyenlő a cselekmény elindításával. Az elbeszélés és novella írás útján ez feltétlenül erősséget jelent.

A Haragosokba összegyűjtött elbeszéléseknek ezenkívül árnyoldalaik is vannak. A szerencsés kézzel megragadott kezdés sok esetben rossz útra gördül. A jellemformálás elsietetté, riportszerűvé válik. Következésképp az írások befejező képei agitatív jellegűek. (Félresiklott élet, Igazságkeresés.) Esetenként egyenesen idillé lágyul a sokat ígérő téma. (A vén bolond). Az olvasónak időnként az a benyomása, hogy Lovicsek túlságosan tényszerű. Ez önmagában nem hiba. A baj szerintem ott kezdődik, hogy az író szociális jellegű érvei nem oldódnak minden esetben emberi sorsokká. A hangsúly nála az élet, a gondolkodást alakító körülmények bemutatásán van. Témáinak inkább szociális vonatkozásait domborítja ki. Viszont a túlnyomóan társadalmi tematika emberi vonatkozásaival, az élet érzelmi és gondolati skálájának elmélyült ábrázolásával a legtöbbször adós marad.

Lovicsek írásainak fent vázolt vonásaitól sokban különbözik Mács J. elbeszéléseinek megformálása. Az írások tartalma itt is erősen szociális telitettségű. Tulajdonképpen ezzel függ össze Mács elbeszéléseinek egyik alapvonása: a légkörteremtés szándéka. Mács fészket szélesít, utat tapos történeteiniek. Ez az igyekezet jól igazgatva idővel erősséggé válhat. De a Téli világ írásainak és az azóta megjelent elbeszélések alapján ítélve, a félresíklás veszélyét hordja magában. Milyen eszközökkel akar Mács témáinak megfelelő légkört teremteni ? Szerkezeti és nyelvi eszközökkel. Mács különös figyelmet szentel a részleteknek. Nála az epikai spontenaitás az epizódok teremtésében nyilvánul meg. írásmódjának anekdota s epizódszerűsége leghosszabb lélegzetű írásában, a Hold rabjában válik szembetűnővé. Az elbszélés értékét szerintem inkább a néhány jól sikerült részlet, mint az írás egésze jelzi. A kérdés most már az, hogy a részletek milyen formában olvadnak bele az írások alapgondolatába ? Egyáltalán van-ie összefogó egység jellege elbeszéléseinek? A válasz nem lehet igenlő. A részletek egésszé alakulása Mácsnál körülményesen történik. Ezáltal a légkör teremtési szándék nem válhat teljes értékűvé. Mert Mács epizódjai, történés mozzanatai elbeszéléseinek főleg cselekmény vezetésében nyilvánulnak meg. Ügy is mondhatnánk, hogy a történés körülményeinek, külső tényezőinek összefogásából születik Mácsnál az epizód. De a cselekmény részeit megmunkáló írásmód egyúttal nem hozza magával a jellem és a lélekrajz elmélyülését. Ez pedig már komoly figyelmeztetés.

Az alkotás ilyen formájának Mácsnál megvan a nyelvi vetülete is. Az író sok esetben mesterkélten fogalmaz. Eredeti akar lenni és modorossá válik. Prózai képei és hasonlatai esetenként annyira bonyolultak, összetettek, hogy ez a közérthetőség rovására megy Érzésem szerint ezt az okozza, hogy Mácsnál a szó hamarabb megszületik, mint annak tartalma, lényege. Valahogy magával ragadja a szó hangulata és a közlés kényszerle. Mács a szavak csengésén és szépnek ígérkező hasonlatokon keresztül jut el egy-egy alapérzéshez vagy fogalom tisztázásához. Nem lenne ezt helyesebb megfordítani ? A józan ész azt diktálja, hogy igen.